Csergettem egy nagyot a Hortobágyon

debrecen víztorony falmászás
Pókemberként másztam fel a debreceni víztoronyra
Vágólapra másolva!
Debrecenben nőttem fel, mégsem ismerem túl jól a környéket. Most azonban teljesen magával ragadott a Hortobágy nyugalma, Debrecen sokszínűsége és Hajdúbagos falusi varázsa. Belestem a karikás ostor készítésének fortélyaiba, pókemberként felmásztam a debreceni víztorony tetejére, majd részt vettem egy igazi lovas csordahajtáson. És ez még nem minden.
Vágólapra másolva!

Útitársam ezúttal egy jó barátom, Feri volt, aki Egyeken, a Hortobágy szomszédságában nőtt fel, és velem ellentétben jól ismeri a környéket. Első állomásunk a Hortobágy volt, ahol hétévesen jártam utoljára egy iskolai kiránduláson, a daruvonulás apropóján. Nem sok mindenre emlékszem, de arra igen, hogy a nagy csend, a végtelen táj és a naplemente már akkor teljesen magával ragadott.

Hortobágyi racka juhok Forrás: Daróczi Szilárd

Szürke marha slambuccal

Na de vissza a jelenhez. Először kocsikázni mentünk a pusztába, hogy legyen egy kis rálátásunk a Hortobágy állatvilágára. Elsőként mindjárt több tucat magyar racka juhval találtuk szembe magunkat. Arról lehet megismerni őket, hogy V-alakban álló, sokszorosan csavart szarvuk van. A húsuk pedig épp olyan jó minőségű és tápláló, mint a tejük.

Nem sokkal később két szürke marhát láttunk befogva, a szekéren pedig egy betyárruhába öltözött férfi állt, és különböző vezényszavakkal irányította az állatokat. A szürke marhák évekig tanulják ezeket az instrukciókat. A lovakkal ellentétben nekik nincs szükségük gyeplőre, a szép szóból is értenek.

A szürke marhák értenek a szóból Forrás: Daróczi Szilárd

Nem sokkal odébb lovas betyárok vették körbe a szekeret, és karikás ostorral csergettek borzasztó hangosakat. Aztán néhány vezényszóval leültették lovaikat maguk mellé. Ezek után visszaindultunk az istállók felé, majd egy kis lósimogatás után újabb attrakció következett. A „puszta ötös” bemutató kápráztatott el minket. A betyárruhába öltözött lovas két ló hátán állva irányított összesen 5 lovat. Hihetetlen egyensúly és ritmusérzék szükséges ehhez.

A hortobágyi puszta ötös Forrás: Daróczi Szilárd

A friss levegőn hamar megéheztünk, így beültünk a csárdába, hogy megkóstoljuk a szürke marhát. A pörköltet slambuccal (krumplis tésztával) tálalták.

A szürke marhának teljesen más az íze,

mint a sima marhahúsnak. Ejtőzés helyett ebéd után a helyi árusokhoz mentünk. Mivel Feri ismerte őket, kölcsönkaptunk egy karikás ostort, hogy kipróbáljuk. Gyerekkoromban nagypapámnak volt ilyen ostora, és nekem is készített egyet. Sok időbe telt, mire sikerült megtanulnom a használatát.

Legtöbben persze csak szuvenírnek vásárolják Forrás: Daróczi Szilárd

Itt is van romkocsma

Húsz év telt el azóta, kíváncsi voltam, emlékszem-e még. Az első három próbálkozásom nem volt túl sikeres, de aztán csergettem egy jó hangosat. Feri az egyik ostorkészítőt is ismerte, aki azt mesélte, hogy

néhányan a mai napig használják ezeket az ostorokat,

de a legtöbben persze csak szuvenírnek vásárolják. Azt is megtudtuk, hogy a nyolcas fonással készült ostor a leggyakoribb, amely nagyjából kétnapi munkájába kerül a mesternek.

Ezután kisvonattal indultunk ki a Hortobágyi halastavakhoz, hogy onnan nézzük meg a daruvonulást. Ezek a madarak épp csak megpihennek egy kicsit a Hortobágyon, mielőtt továbbindulnak a melegebb éghajlatú országok felé. A naplemente fantasztikus volt, akárcsak 26 évvel ezelőtt, amikor utoljára láttam. A lenyugvó nap sugarai úgy csillogtak a tó vizén, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Sötétedés után indultunk vissza a kisvasúttal.

Naplemente a Hortobágyon Forrás: Daróczi Szilárd

Debrecenben finom vacsora várt ránk. Feri aludni ment, én viszont néhány barátommal a nyakamba vettem a várost. Ismerőseim büszkén mesélték, hogy már nemcsak Budapesten,

Debrecenben is van romkocsma, nem is akármilyen.

Nem is volt kérdés, hogy oda megyünk egy pohár bort meginni. A hátsó részre egy villamosvezető-kabint állítottak, itt-ott próbababák álltak merészen sminkelve vagy éppen felöltöztetve. Mellettük egy fal gitárokkal volt teleaggatva, a bejárat plafonját pedig cintányérok díszítették.

Debreceni romkocsma Forrás: Daróczi Szilárd

Nem vágynak városi életre

Másnap reggel a Nagyerdőn kávéztunk a Víztoronynál, amely néhány éve Debrecen szimbólumává vált. Az alagsorban, illetve nyáron a kertben koncerteket rendeznek, de ami engem a leginkább lázba hozott, az a falmászás volt. Elvégre

nem mindennap mászhat meg az ember egy víztornyot.

Tériszonyom ellenére Pókembert meghazudtoló ügyességgel másztam fel a víztorony tetejéig.

Pókemberként másztam fel a debreceni víztoronyra Forrás: Daróczi Szilárd

De már mentünk is tovább, mert Feri egyik ismerőse lovagolni invitált minket Hajdúbagosra. Lujzi és barátnője, illetve tanítványa, Zsófi fogadott minket, na és persze a két ló, Saci és Baba. Életemben először ültem lóháton, nem volt egyszerű a felszállás. Amint a nyeregbe pattantam, rögtön előrebuktam, és ijedtemben Saci nyakába kapaszkodtam. Legutóbb elefántháton ültem Indiában, mondjuk annál azért biztonságosabbnak tűnt a nyereg.

Klasszikus kép a Hortobágyról Forrás: Daróczi Szilárd

Lóháton indultunk ki a mezőre, mert már késő délután volt, és a teheneket haza kellett hajtani. Több tucat szarvasmarha várta a lányokat, hogy behajtsák őket. Míg az állatokat megitattuk, kicsit beszélgettünk a két fiatal lánnyal. Amikor azt kérdeztem tőlük, mivel szeretnének foglalkozni, hogyan képzelik el az életüket, azt mondták: egy tanyát szeretnének sok állattal, nem vágynak nagyvárosi életre és sok pénzre. Bőven elég, ha mindent meg tudnak termelni a kertben, amire szükségük van. Lovak nélkül pedig el sem tudják képzelni az életüket.

Lehet, hogy tényleg nem kell több a boldog élethez. Mindenesete ez a két nap a pusztán ráébresztett arra, hogy nem kell több ezer kilométert utazni ahhoz, hogy különleges helyekre és kivételes emberekre bukkanjak. A nagy élmények néha ott találnak ránk, ahol nem is gondolnánk.