Csak a hurrikán rondíthat bele a képbe
A hurrikánok nyomait egyáltalán nem láttuk St. Kitts híres Timothy-hegyén állva
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A Karib-tenger szigetvilága nem véletlenül szerepel sokunk bakancslistáján. Türkizkék víz, örök nyár, táncolva vigadó helyiek, gondtalan élet. Az elmúlt időszak hurrikánjai ugyan összekuszálták ezt az idillt, és átírtak sok útitervet, néhány szigetet azonban sikerült meglátogatnunk. Beszámoló a viharokban érintett Saint Kitts és Nevis, és a szerencsésebb Curaçao és Aruba szigetéről.
Fene nagy jó dolgomban fél év alatt másodszor szeltem át az Atlanti-óceánt egy hatalmas óceánjárón. Innen tudom, hogy ezeknek az utaknak majdnem mindig részét képezik a karibi megállók. Nekem már önmagában ez is megér egy kéthetes atlanti-óceáni tengeribetegséget. Májusban, még az Irma és Maria hurrikán pusztítása előtt volt szerencsém bejárni Antigua és Szent Márton szigetét. A terv szerint ez utóbbin október elején is megálltunk volna, de jött a hivatalos üzenet: a sziget romokban hever, nem fogad turistákat. Így kötöttünk ki St. Kittsen.
Miniország rengeteg látnivalóval
St. Kitts és Nevis miniországán szeptember elején az Irma, közepén pedig a Maria hurrikán söpört végig, ám jelentős károkat itt egyik sem okozott. Sétáltunk a főváros, Basseterre utcáin, körbeautóztuk St. Kittset, kimentünk a tengerpartra, de lerombolt házakkal szerencsére sehol sem találkoztunk. A tengerparti bár munkatársa szerint
itt a legtöbben szerencsésen megúszták a viharokat,
a károkat pedig sikerült nagyon gyorsan helyrehozni.
A két szigetből álló ország volt az első a karibi térségben, amelyet az angolok gyarmatosítottak a 17. században, és csak a ’80-as években váltak teljesen függetlenné. A hivatalos nyelv ezért az angol, így könnyű volt boldogulni. St. Kittsen meglepően sok dolgot lehet csinálni. A 46 ezer lakost számláló országnak több egyeteme is van, orvos és állatorvos is lehet az emberből anélkül, hogy el kéne hagynia a szigetet.
Meglátogathatunk több múzeumot, meghódíthatunk három vulkanikus csúcsot, és kedvünkre szörfölhetünk, búvárkodhatunk, strandolhatunk, szórakozhatunk. Nekem kifejezetten tetszett, hogy az egész sziget zöld, megfűszerezve a keleti oldalon az Atlanti-óceán mélykékjével, a nyugatin pedig a Karib-tenger türkizével. A Reggae névre hallgató strandon is elütöttünk pár órát, ahol élveztük az egyébként rémesen túlárazott koktéljainkat. Sajnos a karibi térség piszkosul drága, de még így se szívesen szálltam vissza a hajóra.
Cápák és delfinek között
Szerencsére csak egy éjszakát kellett kibírnunk a tengeren, utána jött a második megálló, Curaçao. A hollandok tengerentúli kis ékszerdoboza az egyik legérdekesebb hely, ahol valaha jártam. A főváros, Willemstad az építészete alapján teljesen olyan, mint egy európai város. A nagy része UNESCO védelem alatt áll. A lakosok viszont a karibi sztereotípiáknak felelnek meg, ezen e téren már kevésbé érezhető az európaiság.
Énekelnek és táncolnak az utcán, mindenki mosolyog,
nevetgél és a helyiek furcsa nyelvén, a papiamentón duruzsol. Ez a holland és a spanyol mókásan hangzó keveréke, de egyébként ezt a két nyelvet is majdnem mindenki folyékonyan beszéli.
Curaçaót először a spanyol gyarmatosítók hódították meg, de a 17. században végül holland gyarmat lett. A sziget a mai napig a Holland Királyság társult állama, ezért rengeteg holland jár ide nyaralni. Így aztán nem volt meglepő, hogy lépten-nyomon hollandnak néztek. Azon viszont annál inkább csodálkoztam, hogy a csoportom húszfős búvárkülönítménye
cápákkal, delfinekkel és egyéb ritkaságokkal úszott,
és megszámlálhatatlan egyedi fajt látott a vízben, ráadásul olcsón. Utólag tudtam csak meg, hogy a szigeten van a világ egyik legkedveltebb búvárdesztinációja. Természetesen a strandok is világhírűek.
A karibi-térségnek ezt a részét egyébként Kis-Antilláknak is nevezik. A három legnyugatibb sziget pedig az ABC-szigetek becenévre hallgat. Európa felől érkezve a C-vel, Curaçaóval kezdtük, a B-t, Bonaire-t kihagytuk, majd az A-val, Arubával zártuk a körutat.
Aruba a Holland Királyság autonóm területe,
a „boldog sziget”, ahogy a helyi prospektusokban és posztereken hirdeti magát. Az óceánjáróról körülbelül 1500 utastársammal együtt hömpölyögtünk le az ígért boldogságot keresve.
Zenélő szafaribuszon
Egyből megrohamozott minket vagy húsz ember, hogy az ő túrájukkal járjuk körbe a szigetet. Nem csoda,
sok karib-tengeri szigetnek életbevágó az óceánjárók egynapos megállója,
instant bevételinjekciót jelent számukra. Egy hatalmas, zenélő szafaribusszal körbejárni a szigetet talán túlzás, de mivel sikerült a felére, háromezer forintra lealkudnunk az árat, tizenöten felpattantunk. Az első, ami feltűnt, hogy ez a sziget nem trópusi, sokkal inkább sivataghoz hasonlít. Erre magyarázatot adhat, hogy állítólag Arubán van a legtöbb napsütéses nap az egész Karib-tengeren.
Túravezetőink felsorolták, mi mindent lehet megnézni a szigeten, nekünk pedig döntenünk kellett. Egyhangúan megszavaztunk pár órát egy szép strandon, mégsem jár az ember minden nap a Karib-tengeren. Így nem maradt sok időnk, tipikus turisták lettünk hát, átrohantunk minden látnivalón.
Mászkáltunk a Hooibergen, amely Aruba legmagasabb vulkanikus csúcsa
a maga 165 méterével. Megnéztük a Kalifornia-világítótornyot, és egy sziklás partszakaszra is eljutottunk, ahol a természet alakított ki egy hidat. Ezután jött a megérdemelt pihenés az Eagle, azaz Sas strandon.
A Karib-szigetek között rengeteg a hasonlóság, mégis mindegyiknek más a hangulata. Az egyik meglepő közös vonás, hogy az összes szupermarket, kivétel nélkül, kínai kézben van. Egyik szigeten sem találtunk olyan boltot, amelyet helyiek üzemeltettek volna. Az élet szeretete is mindenütt jelen van, ami nem is csoda, hiszen állandó a nyár, türkizkék a tenger, a strandok gyönyörűek, a gyümölcsök ízletesek. Így könnyű boldognak lenni.