Olyan, mint Budapest, csak itt minden csillog-villog

bécs
Hofburg, a császár palota
Vágólapra másolva!
Bécs ideális úti cél azoknak, akik szeretik a történelmet, a régi épületeket és az erdei kiruccanásokat, de nem akarnak messzire utazni. A Schönbrunni kastély lenyűgöző berendezései Sissi korába repítenek vissza, a belvárosban jobbnál jobb osztrák sörökkel csillapíthatjuk szomjunkat, a világ legrégebbi állatkertje pedig izgalmas családi program lehet. Ausztria fővárosának lakói kedvesek, vendégszeretőek, és szinte mindenki beszél angolul.
Vágólapra másolva!

Általában az adventi időszakban tört rám a vágy, hogy Bécsbe menjek, de valahogy soha sem sikerült összehozni. Egyik barátom néhány hete azt kérdezte, lenne-e kedvem kiruccanni vele az osztrák fővárosba két napra. Bár Bécs a képzeletemben egyenlő volt az adventi vásárral és a forralt bor szürcsölgetésével, a tikkasztó hőség ellenére igent mondtam.

Barokk életérzés

A Keleti pályaudvar kasszájában vettük meg elővételben a jegyet, amelyhez plusz 10 euróért háromnapos bérletet váltottunk a helyi tömegközlekedésre (így a jegy fejenként 43 euróba, azaz 13 165 forintba kerül). Kényelmes és tiszta railjet vonattal utaztunk három órát, és már meg is érkeztünk az osztrák fővárosba.

A vasútállomással szemben vettünk ki szobát. A szálláshelyek ára között elég nagy a szórás. Mivel volt bérletünk,

célszerűnek tűnt olcsóbb, de jobb minőségű szállást keresni a külvárosban.

A szoba tiszta volt és igényes, modern bútorokkal berendezve. A hoteltől metróval nagyjából fél óra alatt jutottunk el első célpontunkhoz, a Schönbrunni kastélyhoz. Óriási tömeg fogadott, hosszú sorok kígyóztak a pénztárak és a jegyautomaták előtt.

Schönbrunn, a kötelező bécsi látványosság Forrás: Daróczi Szilárd

Többféle túra közül lehet választani, mi úgy döntöttünk, hogy végigjárjuk a kastély összes látogatható helyiségét. Tárlatvezető nem volt, helyette egy apró,

mobiltelefonra emlékeztető kütyüt kaptunk,

amelyen mindig az adott szoba számát kellett bepötyögni, hogy végighallgathassuk a helyiséggel kapcsolatos tudnivalókat, érdekességeket. Jó hír azoknak, akik nem beszélnek nyelveket: a tárlatvezetés magyar nyelven is elérhető.

Hatalmas méretek, osztrák rendezettség Forrás: Daróczi Szilárd

Az épületet eredetileg átmeneti szállásnak szánták, végül annyira jól sikerült, hogy 1441 szobát alakítottak ki benne. Annak idején minden tevékenységet más-más helyiségben végeztek, volt reggeliző-, vendégfogadó-, tárgyaló-, dolgozó-, társalkodó és játszószoba, és még folytathatnám. Az élénk színek, a gigantikus méretek és a korabeli berendezés a Sissi-filmeket idézik. Az óriási bálterem falfestményei és hatalmas csillárjai teljesen magával ragadják az embert.

Mérnöki pontossággal ültetett virágok Forrás: Daróczi Szilárd

Bécsi szelet schönbrunni módra

A kastély mögötti park is lenyűgöző a hatalmas zöldfelületekkel, virágágyásokkal és szökőkúttal. A kert végében, a dombon áll az 1775-ben épült Gloriette, amely díszteremként funkcionált, majd

I. Ferenc József császár reggelizőszobája lett.

Jól kezdődhetett a császár napja, a dombról fantasztikus a kilátás: egész Bécs a lábunk előtt hever.

A császár reggelizőhelye Forrás: Daróczi Szilárd

A Gloriette-től átsétáltunk az egyedi barokk stílusáról híres schönbrunni állatkertbe. Külön érdekesség, hogy ez a világ első állatparkja. Hatalmas fák lombaji között, függőhídon sétáltunk. A hihetetlen növényvilágnak és

az óriási területnek köszönhetően inkább vadasparkra emlékeztet,

ahol az állatok szinte otthon érezhetik magukat. A pálmaházban teljesen megfeledkeztem arról, hogy állatkertben vagyok és nem egy trópusi erdőben. A kennelek közötti épületek, pavilonok és éttermek stílusa viszont egészen nosztalgikus hangulatot ébresztenek. Az egész állatkertet ez a kettősség teszi különlegessé és felejthetetlenné.

Itt kóstoltuk meg a Wiener Schnitzelt Forrás: Daróczi Szilárd

Séta közben nagyon megéheztünk, ráadásul szemerkélni kezdett az eső, úgyhogy beültünk egy barokk stílusú pavilonba ebédelni. Abban a pillanatban, ahogy a napernyő alá értünk, leszakadt az ég. Szó szerint, mintha dézsából öntötték volna a vizet. Az étlapot átböngészve úgy döntöttünk, ha már a rántott hús fővárosában vagyunk, megkóstoljuk a helyi specialitást, a Wiener Schnitzelt, azaz bécsi szeletet. A hús ízletesen volt fűszerezve, nem tocsogott az olajban, ráadásul akkora volt, mint maga a tányér.

Egy csodás városi park Forrás: Daróczi Szilárd

Másnap egy kiadós reggeli után nyakunkba vettük a várost. A Szent István-székesegyháznál lévő metróállomáson szálltunk le és sétálni kezdtünk. Egyetlen nevezetességet sem néztünk ki előre.

Hagytuk, hogy a város magába szippantson,

még csak térkép sem volt nálunk, találomra bóklásztunk a hatalmas, régi épületek között. Úgy tűnt, a sors jó irányba sodort minket, mert egymást érték a turistalátványosságok: színház, egyetem, császári palota, lenyűgöző belvárosi park.

Hofburg, a császári palota Forrás: Daróczi Szilárd

Az osztrák fővárosban a shoppingolás szerelmesei is kiélhetik magukat, hiszen az összes nagy márka képviselteti magát, és olyanok is akadnak, amelyek nálunk még nem nyitottak üzletet. A belváros épületei és üzletei a Váci utcára és az Andrássy útra emlékeztetnek. A különbség csupán annyi, hogy itt minden épület fel van újítva és csillog-villog, ami csak még romantikusabbá teszi az osztrák fővárost.