A Turjánvidék az egész családnak tetszeni fog

Ócsa és környéke remek programot kínál a kisgyerekes családok számára is. Sétálhatunk tanösvényen, megcsodálhatjuk az egyik legismertebb középkori eredetű templomot, és ha jókor megyünk, a hangulatos tájházban még kézműveskedhetünk is.

Ócsa mellett eddig valahogy mindig elszáguldottunk az autópályán, pedig nagyon közel van hozzánk. Az ember valahogy hajlamos arra, hogy a távoli helyeket érdekesebbnek gondolja, mint a közelében lévőket. Ócsa is tökéletes bizonyíték arra, hogy az élményekért nem kell feltétlenül a világ végére menni.

Forrás: Turista Magazin

Mesebeli láperdő

A Selyem-réti tanösvényhez alig fél óra alatt odaértünk, ami egy kétéves kisgyerekkel fontos szempont. A tanösvény a város közelében fekvő Nagy-erdőből indul, de itt nem találhatunk táblákat,

az egyes állomásokkal kapcsolatos információkat a nemzeti park látogatóhelyein beszerezhető vezetőfüzetben olvashatjuk el.

A lombfakadás előtt álló magyar kőrisek aljnövényzetében színes virágok virítottak, ibolyák, sárga bogláros szellőrózsák és salátaboglárkák.

Forrás: Turista Magazin

A második állomásnál kicsit letáboroztunk, mivel egy 300 éves kidőlt tölgyfa a legjobb játszótér egy kisgyerek számára. Eddig a táj nem sokat változott, ezután azonban következett a sétaút legszebb része, egy gyönyörű láperdőfolt. A vízben álló fák mintha eggyé váltak volna a tükörképükkel. A mélyedésben összegyűlt víz szinte fekete volt. Ezt a jellegzetes sötét színt a tőzegrétegből kioldódó szerves anyagok idézik elő.

Forrás: Turista Magazin

A megvastagodott tövű enyves égereket, amelyek támasztógyökereik segítségével tartják magukat az ingoványban, lábasfáknak is nevezik. A varázslatos erdőben olyan érzésem volt, mintha a fák közül bármelyik pillanatban előbukkanhatna néhány kis tündér. Mesebeli lények ugyan nem mutatkoztak, viszont virágzott már a mocsári gólyahír, melynek sárga szirmai kiviláglottak a sötét vízből. Népiesen ezt a virágot egyébként libadöglesztőnek is hívták, utalva mérgező voltára.

Hajdan a Duna-Tisza közi homokhátság és a Duna-völgy találkozásánál kiterjedt láprendszer húzódott.

A lápos, ingoványos területeket nevezték egykor népiesen turjánnak.

A közel 100 kilométer hosszan húzódó, néhány kilométer széles terület mérete mára jelentősen összezsugorodott. Ehhez hozzájárultak a 19. századi vízrendezési munkálatok, a földművelés beindulása, az öntözés, a talajvízszint-csökkenés, majd a 20. század eleji tőzegbányászat.

Forrás: Turista Magazin

Épp ezért az Ócsa környéki lápmaradványok különös jelentőséggel bírnak, és számos ritka növény- és állatfajnak adnak otthont. Tavasszal a lápréteken gyönyörű orchideák virítanak, a vizes lápfoltokban még felbukkan a réti csík, a lápi póc, és egyedül itt él egy apró lepkefaj, az ezüstsávos szénalepke is. Nem véletlen, hogy

a fokozottan védett turján bejárása önállóan nem is lehetséges,

csak vezetéssel. Itt működik az Ócsai Madárvárta is, ahol rendszeresen szerveznek bemutató gyűrűzéseket.

A láperdőnél még hosszasan időztünk volna, de vissza kellett indultunk a városba, mert szerettük volna még megnézni az Öregfalut és az itt álló műemlék templomot. A 13. századi erődtemplom premontrei szerzetesek számára épült, majd a tatárjárás idején felgyújtották, a török hódoltság idején pedig mecsetként használták.

Forrás: Turista Magazin

Öreg falu, öreg hegy

A 17. században a lakosság nagy része református hitre tért át, a templom pedig a református egyházhoz került. Az épületet nemcsak az idő múlása viselte meg, de az évszázadok alatt villámcsapás és tűzvész is sújtotta. 1986-tól éveken át tartó felújításon esett át, és ez olyan jól sikerült, hogy

megkapta érte az Europa Nostra díjat.

A templom egyszerűen gyönyörű. Nehéz betelni a látvánnyal, és nem is nagyon lehet, mert nem tudunk elég messze menni ahhoz, hogy kellő távolságból, teljes egészében meg tudjuk csodálni. Az ócsai Öregfalu házai ugyanis szinte körbeölelik a templomot.

Forrás: Turista Magazin archív

Az Öregfalu műemlék házai a 21. században is őrzik a falu 18. századi állapotát és a két beltelkes településforma jellegzetességeit. Ennek lényege, hogy a falu központjában álló házakat viszonylag kicsi telkek vették körül, mivel a település szélén a családoknak volt egy másik, nagyobb telke is. Ez utóbbin álltak a gazdasági épületek, és itt tartották az állatokat és a takarmányt.

Az Öregfaluban ma hat műemlékvédelem alatt álló nádfedeles vályogházikó látható.

Az Ócsai Tájház épületeiben a kétszáz évvel ezelőtt itt élt ócsai emberek mindennapjait idézhetjük fel a bemutatott használati tárgyak, viseletek segítségével.

A szomszédos Turján-házban a Turjánvidék természeti értékeivel ismerkedhetünk meg. Az udvaron tavasztól őszig, minden hónapban van valamilyen kézműves foglalkozás. Mikor március végén ott jártunk, épp egy keramikus vezette be a gyerekeket a mesterség alapjaiba. Kisfiunk ehhez még túl kicsi, de ő sem unatkozott. Számára a falra függesztett kukoricacsövek és a tájház macskája jelentették a legnagyobb attrakciót.

Forrás: Turista Magazin

Zárásként szerettük volna megnézni az ócsai pincesort, amelyhez annyi útmutatást kaptunk, hogy keressük a város legmagasabb pontját, az Öreg-hegyet. Alföldi lányként az elnevezésen egyáltalán nem csodálkoztam, hisz a síksághoz szokott ember, lakjon az Alföld bármelyik pontján is, a néhány méterrel a környezete felé emelkedő kiemelkedéséket már hegynek vagy dombnak nevezi.

A hajdani Ős-Duna magaslatán található pincesort végül megtaláltuk, de a jellegzetes, nyeregtetős, nádborítású pincéket behatóbban már nem tudtuk megnézni. A család legifjabb tagja ekkorra már meglehetősen elfáradt, és ezt az egész környék tudtára is adta, így jobbnak láttuk, ha hazaindulunk. Legközelebb viszont biciklit is hozunk magunkkal, ugyanis a környéken a Duna–Ipoly Nemzeti Park több kerékpártúra-útvonalat is kialakított, és ezeket feltétlenül szeretnénk bejárni.

Forrás: Turista Magazin