Óriások játszótere a legkisebb hegységünkben

Vágólapra másolva!

A népszerű, köves tematikájú túrasorozat idén is folytatódik, ráadásul új állomásokkal bővült. Naná, hogy mi sem hagytuk ki az elsőt, amelynek során hazánk legkisebb hegységét jártuk be, amely egyúttal az egyik legizgalmasabb földtörténeti vidékünk is.

Lánczi Péter,

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Magyarország pákozdi ingókövek Velencei-hegység utazás Pákozd Sukoró túrázás

Sokfelé jártam már kis hazánkban, de bevallom, a Velencei-hegységet mindig elkerültem. Pökhendi módon ügyet sem vetettem erre a környékre, még a hegység titulust is túlzásnak éreztem vele kapcsolatban. A „velencei” szóról kizárólag a strand jutott eszembe.

Ugyan mit tud nekem nyújtani ez a zsebkendőnyi terület, gondoltam magamban, amelynek a legmagasabb pontja is csupán 352 méter? De mielőtt végleg magam ellen fordítanám a velencei táj szerelmeseit és a környék patriótáit, jelentem, február 19-én gyökeresen megváltozott a véleményem erről a vidékről.

Nem a méret számít

Ezt kétségtelenül a Kőről kőre túrasorozatnak köszönhetem, amelyre először csak a teljesítésért járó mutatós jelvények miatt jelentkeztem, később viszont azért folytattam, mert

kiváló útvonalai olyan helyekre is elvittek, ahol még nem jártam.

Mivel sosem csalódtam ezekben a köves tematikájú utakban, úgy döntöttem, idén legalább azokra a túrákra elmegyek, amelyek számomra ismeretlen helyszíneken és tájegységeken vezetnek.

Így történt, hogy mindjárt az első 2017-es túrán nem várt felfedezéseket tehettem egy általam korábban lesajnált hegységben. Mondjuk, én ezek után is maximum dombságnak titulálnám a velenceit, de hát nem vagyok geológus, hogy ilyesmiről döntsek.

Ez alkalommal sem egyedül indultam túrázni, tavalyi „kőről kőréző” társaim, Kata és Anikó is velem tartottak. Mindhárman szeretnénk begyűjteni a sorozatért járó kupát. Sukoróról indult a hosszúnak egyáltalán nem mondható

18 kilométeres táv, amely mindössze 480 méter szintemelkedést tartogatott.

Ezen az álmos, ködös vasárnap délelőttön egyikünk sem vágyott nagyobb kihívásra – ami azért általában jellemzi a Kőről kőre túrákat –, ezúttal tökéletesen megfelelt nekünk ez a kényelmes kis kirándulás.

Stan és Pan kővé vált

Az indulást követően alig hagytuk el Sukoró házait, máris a Gyapjaszsáknál jártunk, a környék egyik jellegzetes sziklájánál. Gyapjaszsáknak a népnyelv az olyan felszínre került gránittömböket nevezi, amelyeket

a természet hosszú idő alatt faragott ilyen formájúra.

Ezeknek a képződményeknek a pályafutása 280 millió évvel ezelőtt kezdődött, amikor a vulkáni tevékenységnek köszönhetően a föld alatt megrekedt és szilícium-dioxidban gazdag magma – miközben szép lassan kihűlt – gránittá alakult. Hűlés közben azonban csökkent a térfogata, és repedezni kezdett.

Később, amikor ezek a szétrepedt tömbök a felszín közelébe kerültek, a repedések mentén leszivárgó víz legömbölyítette az éleiket.

Ezek az érdekes földfelszíni alakzatok alkotják a Pákozdi-ingókövek Természetvédelmi Területet,

amelynek egyébként a magányosan álló Gyapjaszsák nem része.

Kényelmes utakon és hatalmas ködben haladtunk a turistajelzéseket követve a Likas-kőig, a túra harmadik igazolópontjáig. A kő, nevéhez hűen tényleg „likas” volt, de nekem inkább Stan és Pant juttatta eszembe, mintha egymásnak dőlve állnának az erdőben, kővé dermedve.

Óriások játszótere

Miután elkészültek a fotók, és az igazoló kódot is felírtuk, az Angelika-forrás felé vettük az irányt. Innen a magasabb hegységeink völgyeire emlékeztető – és a ködben még inkább vadregényesnek ható – Bodza-völgyben ereszkedtünk le egészen a Hurka-völgyig.

Átléptük az itt kanyargó befagyott patakot, majd megtettünk még pár száz métert, hogy a szántóföldekhez érjünk, ahonnan már csak három kilométert kellett gyalogolnunk a következő geológiai érdekességig.

Ezek már az igazi pákozdi ingókövek voltak,

amelyek hírüknek megfelelően tényleg bizarr látványt nyújtottak, még ha nem is óriási sziklaalakzatokról van szó. Elsőnek a Kocka nevű követ vettük szemügyre, amely már ki tudja, hány száz éve nem dől se jobbra, se balra.

Majd alig pár lépésre innen felmásztunk a Pogány-kőre. Mondanom sem kell, hogy ebben a ködben kilátásról szó sem lehetett, hiszen

a látótávolság kétszáz méternél is kevesebb volt.

Ezért csak a sziklákban gyönyörködhettünk, amelyeket egyébként az 1991-ig itt gyakorlatozó szovjet katonák, majd „művészlelkű” fiatalok dekoráltak ki graffitikkel.

Az innen pár száz méterre található Pandúr-kő kétségtelenül a környék leglátványosabb képződménye. Talán közhelyes azt mondani a túránk hatodik állomáspontjáról, hogy

óriások játszóterére érkeztünk,

de az egymásra pakolt kövek látványa mégis ahhoz hasonlított. Itt is nagy fotózkodásba kezdünk, sőt még a kilátás reménye nélkül is felmásztunk a sziklákra, mielőtt a szirt alatti meredeken leereszkedtünk a Gránit-tanösvényre.

Sukoró is megér egy sétát

A sárga jelzésen visszakanyarodtunk a már korábban bejárt szántóföldes szakaszhoz, amely egészen a negyedik ellenőrzőpontig vitt minket vissza. Innen egy darabon a piros forrás jelzést követtük, majd az idő kezdett kissé tisztulni, és még a nap is ránk köszönt egyszer-kétszer.

A Pollák-hegy és a Csúcsos-hegy oldalában még hatalmas sziklatömbök övezték az utunkat, de ahogy tovább haladtunk a sukorói cél felé, a sziklák kövekké szelídültek, és végül teljesen elmaradtak.

Mielőtt beértünk a célba, megcsodáltuk Sukoró rendezett portáit, présházait és szőlőskertjeit, amelyek közül egynéhányat mi is szívesen elfogadtunk volna.

Bár a köd miatt kilátásban nem volt részünk, és a velencei tájat uraló tóból sem láttunk semmit, azért mégis szuper túrát jártunk végig. Sőt, a ködben talán még izgalmasabbnak és valószínűtlenebbnek tűntek az ingókövek, mint általában. A Kőről kőre túra tanulsága számomra az, hogy tényleg mindig van mit felfedezni.

A Kőről kőre túra útvonala a Velencei-hegységben Forrás: Turista Magazin

A következő Kőről kőre túra a Börzsönyben lesz március 12-én, amely az idén új útvonallal és jelvénnyel hívogatja a kilométer- és az ereklyegyűjtőket.