Megkerültük gyalog az egész XI. kerületet

11. kerületet körbekerülő túra
A Vöröskúti határsor lépcsője
Vágólapra másolva!
Sosem hittem volna, hogy egyszer egy városi teljesítménytúrán fogom koptatni a lábaimat, de a patrióta énem és a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult az aszfaltfóbiámnál. A teljesítménytúra-naptárt böngészve bukkantam rá erre a rendhagyó XI. kerületi kirándulásra, amely idén a szokásos 11 kilométeres táv mellett egy kerületmegkerülő túrával is bővült. Gondoltam, kerületi lakosként ezt nem szabad kihagynom.
Vágólapra másolva!

Hogy miért akar valaki Budapesten gyalogolni, ráadásul 34 kilométeren keresztül? Ha nem vagyunk mániákus kilométergyűjtögetők, akkor a kíváncsiságunk mellett némi humorérzékre is szükségünk van ahhoz, hogy belevágjunk egy ilyen aszfalttúrába, amely – mondanom se kell – teljesen más, mint egy hagyományos természetjáró teljesítménytúra.

Hova ez a nagy sietség?

A program, amelyet többek között az Útvonalkövetők Klubja szervezett, olyanokat is ide csalogatott, akik nem a kerületben laknak. Túratársam, Laci is „külsős” résztvevő volt, akivel véletlenül futottunk össze a 11 órás rajtnál. Bár mindig megbeszéljük, ki hova megy hétvégén gyalogolni, erről az akcióról egyikünk sem tett említést. Nem feltételeztük egymásról, hogy bármelyikünk is részt akarna venni egy ilyen rendhagyó tematikájú túrán.

A Petőfi és a Rákóczi híd alatt is elhaladtunk Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A Bartók Béla útra merőleges Mészöly utcából, pontosabban az Ex-Klubból vágtunk neki a 34 kilométeres távnak. Mindjárt az indulást követően furcsa érzés fogott el. Az ismerős, városi környezet most valahogy egészen másnak tűnt, mint a hétköznapokon. Már a Duna-parton, a Kopaszi-gát felé trappolva jöttem rá, hogy nem a környezet más, hanem mi, túrázók festünk oda nem valónak, ahogy terephez szokott ruházatunkban türelmetlenül toporgunk a piros lámpáknál.

Beindultak a beruházások a kerületben Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Több járókelőben is kíváncsiságot ébresztettünk. Lacitól és tőlem is megkérdezte valaki, hova ez a nagy sietség. Amikor elmondtuk, hogy megkerüljük az egész kerületet, a kérdező szemében egyszerre fedeztünk fel csodálatot és értetlenséget.

A 34 kilométeres táv hallatán pedig már csak elhűlve ingatta a fejét.

Eleinte a város olyan helyszínein jártunk, ahol nap mint nap megfordulok: Szent Gellért tér, lágymányosi rakpart, Kopaszi-gát, Budafoki út, majd elértük a Kelenvölgy lakó-pihenő övezetét, amely már számomra is tartogatott új élményeket. A szép és rendezett kertvárosi utcácskán kanyarogva nemcsak egy-két igen tetszetős „palotát” csodálhattuk meg, hanem a Pacsirta-hegyről elénk táruló városi panorámát is.

Megkerültük a Kopaszi-gát öblét is Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Csipetnyi természet

Az itinert és a kerület határát pontosan követve jutottunk el a Vöröskúti határsor lépcsőjéhez, amelyen felkapaszkodva szintén pompás kilátás tárult elénk. A Kőérberek erdős területe számomra teljesen ismeretlen volt. Bevallom, azt sem tudtam, hogy

itt állt egykor a középkori falu, Kána,

amelynek templomromjai ma is kivehetőek a csalitosban a piros turistaút közelében. Itt volt egyébként a túránk egyik ellenőrzőpontja is.

A Vöröskúti határsor lépcsője Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Ez a bizonyos piros turistaút már erdővel és avarszőnyeggel örvendeztetett meg minket, ami igazi felfrissülést jelentett a hosszú „aszfaltozás” után. A Balatoni úttól a Vadász-hegy érintésével egészen a Tétényi-fennsík széléig emelkedtünk, innen pedig Kamaraerdő felé vettük az irányt. A kerület és egyben Budapest határán kaptunk egy csipetnyi természetet, amely egy rövid időre kiszakított minket a város zajos forgatagából.

A Tétényi-fennsík határán Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Mire a kamaraerdei ellenőrzőponthoz értünk, már jócskán benne jártunk a napban, de ez nem a lassú tempónknak, hanem a késői indulásnak volt betudható. Kamaraerdőt elhagyva Budapest és Budaörs határán sétáltunk a fejünk felett alig pár méterre ereszkedő repülőgépek alatt, melyek éppen leszálláshoz készülődtek a budaörsi reptérre.

A fejünk felett nem sokkal ereszkedő repülőgépek alatt Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Már a Kőérberki út forgalma is igen zajos volt, de ekkor még bele sem gondoltunk, mi vár majd ránk az Egér útnál. Sajnos, a túra ezen szakasza többről is szól, mint a gyaloglás és a kerület határának pontos követéséről.

Itt tényleg oda kell figyelni a forgalomra, nehogy elgázoljanak minket.

Szemetes és roncsokkal teli kertek mentén értünk át Budaörsre, pontosabban annak határára. Én itt szembesültem azzal a ténnyel, hogy a nevében is árulkodó Felsőhatár utcának csak a fele Budaörs, a másik fele még a XI. kerülethez tartozik. Korábban azt hittem, valahol a virágpiacnál húzódik a határ.

Panorámákban nem volt hiány a városi túránkon. Őszi táj a Tűzkő-hegyről Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A nem túl komoly, 770 méter szintemelkedést tartalmazó túránk javarészt a Tűzkő-hegyre és a Frank-hegyre tartogatta a meredek kaptatókat. Ezen a környéken is kijutott az erdős, ősvényes terepből, de már csak alig pár száz méteres szakaszon.

A Frankhegyi turistaháztól a piros négyzeten ereszkedtünk le az Irhás-árokba,

ahol már várt minket a mozgó frissítőpont. Legalább tíz percet töltöttünk itt a bőség zavarával küszködve, hiszen volt minden, ami szem-szájnak ingere. Az ellátásra egyébként az egész túra során nem lehetett panaszunk.

Az ellátásra nem lehetett panaszunk Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Budapest, te csodás

A Lidérc utcán, majd a Törökbálinti úton emelkedtünk a Farkasréti temetőig. Innen már hazai pályán gyalogoltam, hiszen ezen a környéken nőttem fel. Nekem nem volt gond megtalálni a Tulipános játszótéri ellenőrzőpontot vagy az ábécét a Hegyalja út nagy kanyarjában. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd ezeken a helyszíneken fogok teljesítménytúrázni.

A BAH-csomópontnál már esőben és sötétben vártuk, hogy zöldre váltson a gyalogos lámpa, és megkezdhessük túránk utolsó emelkedős rohamját, amely a Gellért-hegy tetejére vitt fel. A szervezők ezen a szakaszon is

precíz pontossággal vezettek minket a XI. és a XII. kerület határán,

míg végül felértünk a Citadellához. Újabb panoráma tárult elénk, de az alattunk elterülő város ezúttal már esti díszkivilágításban pompázott. A megunhatatlan látvány kapcsán újfent megállapítottuk, Budapest az egyik legszebb város a világon.

Kilátás a Citadellától a varázslatos Budapestre Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Turisták között turisták voltunk a kivilágított Szabadság-szobor alatt. Ugyanúgy csodáltuk a város fényeit és fotózkodtunk, mint a külföldiek. Velük ellentétben viszont mi sietős léptekkel ereszkedtünk le a hangulatos sétányokon a Szent Gellért tér irányába, mivel hátra volt még két ellenőrzőpont a Sziklatemplomnál és a Gellért téri díszkútnál, ahol az itineren feltett kérdések megválaszolásával kellett igazolni, hogy ott jártunk.

Az itiner egyik igazolókérdése: „Szent István szobrához vezető lépcső fokainak száma: ?" Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Innen viszont már csak lépések választottak el minket a Mészöly utcai céltól, ahol még közel sem ért véget a nap. Ugyanis Lacival úgy határoztunk, hogy az este induló 11 kilométeres sétát sem hagyjuk ki, ha már ennyire belejöttünk a városnézésbe. Ez az út már nemigen tartogatott meglepetéseket, és a csúcspontja szintén a Gellért-hegy panorámája volt. Így az élmény itt már inkább a beszélgetésről és a nap folyamán szerzett vízhólyag elviseléséről szólt.

Mint fentebb említettem, a felfedezőkedv mellett némi humorérzékre is szükségünk van, ha természetjáróként a budapesti betonrengeteget választjuk terepnek. A városi kirándulásnak nem minden kilométere szép vagy izgalmas, de felfedezőútnak semmiképp sem utolsó.

Forrás: Turista Magazin