Idén a nyári szezonban Debrecenből Törökországba, Észak-Ciprusra, Bulgáriába és három görög szigetre, Krétára, Korfura és Zákinthoszra is repülhetünk charterjáratokkal – mondta a szezonnyitó kapcsán Tamás László járatfejlesztési igazgató. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig német turisták érkeznek rendszeresen Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra.
Ami a menetrendszerinti járatokat illeti, 2015 decembere óta Londonba, Párizsba, Brüsszelbe, Eindhovenbe, Milánóba és Malmőbe is lehet repülni Debrecenből a Wizz Airrel. Április óta pedig hetente háromszor lehet eljutni a Lufthansával Münchenbe.