Montenegró lehet az új sztár

montenegro3
Vágólapra másolva!
Montenegró, vagy más néven Crna Gora (magyarul fekete hegy), a kis balkáni ország napjainkban kezd népszerű turistacélponttá válni. Eddig főként oroszok látogatták, de lassan más nációk is felfedezik, hogy az Adria nem egyenlő Horvátországgal.
Vágólapra másolva!

Még el sem indultunk, máris adódott némi probléma. Kiderült, hogy a Keletiből induló közvetlen MÁV-járat a májusi szerbiai árvíz során keletkezett súlyos vasúti károk miatt egész nyáron nem közlekedik. Ugrott a kétszemélyes hálókocsi és a kényelmes, bár meglehetősen hosszú vonatozás.

Nem volt mit tenni, visszaváltottuk a vonatjegyet. Hiába tettem fogadalmat egy közel 24 órás, Bulgáriába tartó buszút után, hogy soha többet nem utazom busszal külföldre, most mégsem volt más választásom. A Volán Montenegró Expressz járatával közvetlenül úti célunkig, Budváig buszoztunk.

Rengeteg szépség jut egy négyzetkilométerre

Montenegróról legfőképpen azt kell tudni, hogy kicsi. Mindössze 14 026 km2, tehát nagyjából akkora, mint a Dél-Dunántúl. Ezen a kis területen viszont elképesztő mennyiségű természeti és épített szépség koncentrálódik. A felfedező hajlamú turistának tehát könnyű dolga van, minden kis távolságon belül helyezkedik el, a látnivalók bejárása könnyedén megoldható.

Viszonylag ritkán lakott hegyvidéki országról van szó. Itt találjuk Európa egyik utolsó érintetlen őserdejét és legmélyebb kanyonját, ami már önmagában izgalmasnak hangzik, hát még ha hozzátesszük, hogy Montenegró egy 293 kilométer hosszú adriai partszakaszt is a magáénak tudhat. A hegyek és a tenger lenyűgöző kontrasztot kölcsönöznek az ország tájképének.

Kilátás a Kotori-öbölre a Szent János-erődből Forrás: Grówald Barbara

Szállást Budvában foglaltunk, legfőképpen azért, mert nagyjából a montenegrói partszakasz közepén helyezkedik el, így ideális főhadiszállásnak tűnt a partvidék bejárásához. Ráadásul magában a városkában és környékén is sok a látnivaló: Kotori-öböl, Lovćen, Sveti Stefan, Stari Bar.

Itt minden az oroszokról szól

Budva nyüzsgő, hatalmas hegyekkel körülölelt város. Az útikönyvek szerint a montenegrói turizmus fővárosa, ami valószínűleg igaz is. Aki nem szereti az efféle nyüzsgést, az talán jobban jár, ha egy másik településen foglal szállást. A part menti sétányon szinte csak szerb és orosz turistákkal lehet találkozni, nem úgy, mint Horvátországban vagy Görögországban, ahol hol német, hol olasz, hol magyar szó cseng az ember fülében.

Budva kikötője Forrás: Grówald Barbara

A helybeliek harsány, balkáni mentalitása némelyeknek talán visszatetsző, engem azonban csak az angolnyelv-tudás hiánya zavart. Még a környékre kirándulásokat szervező irodák többségében sem tudtak angolul megszólalni, ami azért meglepő. Oroszul bezzeg még nyomtatott prospektus is volt. Az étlapokon sem volt mindenhol angolul feltüntetve a kínálat. Látható és érezhető tehát, hogy az oroszok körében nagyon felkapott hely Montenegró, és a helyi szolgáltatások legfőképp erre építenek.

De hol a szállásunk?

Harmincöt fokos hőségben battyogtunk a buszpályaudvarról a szállásunk felé. Végre elértük a térképen jelölt helyet, csakhogy nem volt ott semmiféle apartman. Kezdeti kétségbeesésünket tetézte, hogy az általunk megkérdezett helyiek sem hallottak semmit az általunk keresett helyről. Próbáltuk elérni a szálláshelyet a kinyomtatott visszaigazoláson lévő telefonszámon, ám nem tudtunk hívást indítani, csak egy gép hadovált nekünk valamit szerbül.

Végső kétségbeesésünkben megszólítottunk egy középkorú férfit, aki a teraszán üldögélt. Ő sem ismerte a keresett szálláshelyet, azonban kérnünk sem kellett, kihozta a telefonját, és felhívta a visszaigazoláson lévő számot, majd a telefonon kapott instrukciók alapján útbaigazított minket. A montenegróiak segítőkészségére nem lehetett panaszunk.

Végül megtaláltuk az apartmant, amelynek egy szerb család volt a tulajdonosa, akik a nyári időszakban az egyik egységben laktak. Házigazdánk egyből azzal fogadott, hogy láttam-e az előző napi Magyarország–Szerbia vízilabda-mérkőzést, melyet a mieink megnyertek, ami persze őt nem túlzottan boldogította. Az EB végeredményét illetően már minden bizonnyal jóval elégedettebb volt, ezt viszont már nem volt lehetőségünk megtárgyalni.

Középkori hangulat és luxusautók

A kavalkád részét képezték a Budva utcáin cirkáló montenegrói rendszámú luxusjárgányok is. A csúcs egy tűzpiros Ferrari volt. Már-már úgy éreztük, Beverly Hills utcáin járunk. Elképzelni sem tudtuk, miből tehettek szert tulajdonosaik ezekre a fényűző sportkocsikra, de gyanítottuk, hogy nem fagylaltárusításból.

Budva óvárosának látképe a Citadelláról Forrás: Grówald Barbara

Budva óvárosa igazán hangulatos, főleg az esti órákban. Majdnem minden este ott sétálgattunk, nem lehetett betelni az ódon épületekből áradó hangulattal. Útközben minduntalan leszólítottak az éttermek, bárok, szuvenírboltok előtt álló hostessek és eladók, természetesen szerbül. Egy idősebb bácsi azt ajánlgatta, hogy álljunk rá egy euróért a szobamérlegére, egy néni pedig lovacskás körhintára invitált minket. Nem volt mit tennünk, magával sodort minket a balkáni kavalkád.

Másnap az egyik strand parkolójában beigazolódott a sejtésünk. Egy srác jött oda hozzánk, végig szerbül beszélt, de a lényeget és a szituációt értettük: drogot kínált eladásra, majd a nemleges válasz hallatán kissé ingerülten továbbállt. Hazafelé a taxisofőr világosított fel bennünket, hogy ez nem kirívó eset. A szerb fiatalok nagy része pontosan emiatt jön nyaralni a montenegrói tengerpartra.

Mint utólag megtudtam, Montenegró a Koszovóból és Albániából származó marihuána első tranzitállomása, valamint dél-amerikai heroin is nagy mennyiségben halad át az országon Nyugat-Európa felé. A helyi maffiahálózatoknak tehát van miből megélniük. Ez nem jelenti azt, hogy a közbiztonság ne lenne az európainak megfelelő, mindez csupán a háttérben zajlik.

Strandoltunk a budvai Riviérán

Budva egyik meseszép strandja, a Mogren Forrás: Grówald Barbara

Budva és környéke nemcsak nyüzsgéséről, hanem kiváló strandjairól is híres, ezek többsége sziklás vagy apró kavicsos. Mi is meglátogattunk jó néhányat, a városi Slovenska Plaža nevű strand ugyanis nem túl hívogató az irdatlan embertömeg és a szemét miatt. Ha kicsit tovább sétálunk az óvárosból a part menti, sziklába vájt járdán, rátalálunk a környék egyik legszebb strandjára, a Mogrenre. Bár romantikus meghittséget itt sem találunk, azért közel sincsenek annyian, mint a Slovenskán.

A budvai Riviérához tartozó fürdőhelyek szinte mindegyikére el lehet jutni a helyi, menetrend szerinti buszokkal, melyek nem drágák, és sűrűn járnak. De bevett szokás az is, hogy helyi sofőrök szólítják le a megállókban várakozó turistákat. Általában ugyanannyi viteldíjat kérnek el, mint amennyi egy buszjegy, de lehet alkudni is. Mi így jutottunk el többek között Jaz, Ploče és Petrovac strandjaira, valamint Sveti Stefanra is.

Sveti Stefan, a gazdagok népszerű nyaralóhelye Forrás: Grówald Barbara

Utóbbi a számtalan montenegrói képeslapról visszaköszönő, a felső tízezer nyaralóhelyéül szolgáló kis sziget. Itt a környékbeli strandokon való fürdőzésért és a szállodáért mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni. Közvetlenül Sveti Stefan mellett található Miločer strandra például nem kevesebb mint 75 euró (24 000 Ft) a belépő.

A Petrovac mellett található Perazića Do strandja nemcsak a parton félbehagyottan álló, hatalmas szálloda látványa miatt érdekes, hanem az odavezető part menti gyalogosút is kalandos. Három alagúton kell átmenni, amelyekben nincs világítás. Az egyik olyan hosszú, hogy elemlámpa vagy a mobiltelefon vakuja nélkül csak centiről centire tudnánk botorkálni és tapogatózni a koromsötétben. A strand egyébként nem zsúfolt, a vize tiszta, és a két napágy ernyővel is csak 5 euróba (1600 Ft) kerül egész napra, már amennyiben igényt tartunk rá.

A Petrovacból Perazića Do strandjára sötét alagutakon keresztül tudunk eljutni Forrás: Grówald Barbara

Hajókázás tavon és tengeren

A Kotori-öböl vitathatatlanul a montenegrói partvidék legcsodálatosabb része. Ha Kotorban járunk, az óváros bejárása alap, de ne hagyjuk ki a város felett 260 méteren magasodó Szent János-erődöt sem. Az oda vezető út igencsak embert próbáló (főleg kánikulában), de a fent fogadó látvány minden fáradságért kárpótol. Ha napos, meleg időben másszuk meg a hegyet, nem árt, ha van nálunk sapka vagy kalap és egy üveg ásványvíz.

Ha már Kotorban járunk, feltétlenül látogassunk el a várostól 18 kilométerre fekvő Perastba. A festői fekvésű városkánál talán nincs is megkapóbb egész Montenegróban, a kikötőből pedig halászhajókkal tudunk átkelni az öböl két aprócska szigetének egyikére, a Szirti Madonnára.

Nyaralásunk egyik legszebb állomása, Perast Forrás: Grówald Barbara

Két olyan hely volt Budva környékén, ahová autó híján nem tudtunk egyénileg eljutni, mert nagyon körülményes és drága lett volna, ezért befizettünk egy-egy csoportos túrára. Az egyik a Skadari-tó, mely a Balkán legnagyobb tava és egyben nemzeti park is. A tó területén Montenegró és a szomszédos Albánia osztozik. Az egyedülálló természeti adottságokkal rendelkező tó a legkülönfélébb madárfajok fészkelő helye, még pelikánok is élnek itt. A tó nagy részét tavirózsák borítják.

A tó számos apró szigeteinek egyike, melyen egy régi börtön maradványai láthatók, sokan a montenegrói Alcatraznak hívják Forrás: Grówald Barbara

A kirándulás árában egy hajókázás és egy háromfogásos ebéd is benne volt, többek között frissen fogott halat szolgáltak fel nekünk. Ha autóval érkezünk, érdemes a tó partján fekvő Virpazart megcélozni, innen ugyanis nemcsak csoportos hajókirándulások indulnak, hanem a helyiek is el tudnak vinni minket kis csónakjaikkal a tó legszebb részeihez, sokszor jutányosabb áron.

A Lovćenen mintha a világ tetején állnánk

Ugyanezen iroda szervezésében jutottunk el Cetinjébe, majd onnan a Lovćen Nemzeti Parkba. Cetinje egykoron az ország fővárosa volt, ma Montenegró vallási központja, és fontos szerepet tölt be a helyiek nemzettudatában. Itt található többek között az ország Nemzeti Múzeuma az egykori Királyi Palota épületében.

Cetinje egyik terén alig lézeng néhány turista Forrás: Grówald Barbara

Megnéztük a Szent Péter-kolostort, sétálgattunk a városban. Érdekes volt látni az egykoron itt működő olasz, francia és görög nagykövetségek épületeit. Bár Cetinje csak 45 perce fekszik a tengerparttól, még főszezonban is álmos kisváros képét nyújtja, ahová már nem ér el a turisták hada.

A városból szűk, kanyargós hegyi úton mentünk fel a Lovćen tetejéhez. Az itt felépített mauzóleumban nyugszik II. Petar Petrović Ňjegos, a montenegrói történelem egyik legfontosabb alakja. Ezt bizonyítja végső nyughelye is, hiszen a nemzeti hős innen egész hazáját belátja. Bár közel sem ez az ország legmagasabb pontja, de a több mint 1700 méteres magasságban fekvő Lovćenen az ember mégis úgy érzi, mintha a világ tetején állna. Tiszta időben állítólag Olaszországig is ellátni.

Kilátás a Lovćen tetejéről Forrás: Grówald Barbara

Sajnos ottjártunkkor elég borús volt az idő, és olyan szélvihar volt, hogy a néhol igen keskeny, védőkorlát nélküli járdán le kellett guggolnunk, nehogy a szél a mélybe sodorjon minket. Meleg ruhát mindenképpen vigyünk magunkkal, ugyanis maximum 12-14 fok lehetett a hegy tetején, bár napos, szélcsendes időben minden bizonnyal nincs ennyire hűvös. A felhők szó szerint karnyújtásnyira voltak tőlünk, és szerencsénk volt, mert amint lejöttünk a mauzóleumból, egy hatalmas felhő ült a hegyre, és minden sűrű ködbe borult. Ha félórával később érkezünk, a nagy fehérségen kívül semmit nem látunk.

Bosnyák tér pálmafákkal

A Budvától nagyjából egyórányi buszozásra fekvő Bar Montenegró legnagyobb kikötővárosa. A település az olaszországi Bari városáról kapta nevét, mivel az légvonalban pont szemben helyezkedik el vele az Adria túlpartján. A két várost rendszeres kompjárat köti össze. Itt ér véget a legendás Belgrád–Bar hegyi vasútvonal, melyen a már említett árvízkárok miatt nagy bánatunkra nem volt szerencsénk végigutazni.

Maga Bar városa nem túl megkapó, a sok többemeletes, szocialista stílusú lakóház miatt olyan, mintha a Bosnyák tér környékét teleültették volna pálmafákkal. A várostól néhány kilométerre fekvő óvárosba (Stari Bar) viszont mindenképpen megéri ellátogatni. A hely inkább romváros, hiszen 1878-ig volt lakott, ekkor a menekülő török sereg romba döntötte. Több épület, köztük az óratorony és az akvadukt (vízvezeték) viszont egészen jó állapotban maradt fenn.

Óratorony Stari Barban Forrás: Grówald Barbara

Össznépi éneklés a buszon

Hazafelé Belgrádon keresztül utaztunk busszal, majd vonattal. A Budváról este 6 órakor induló buszon képtelenség volt aludni. Egyrészt a sofőr balkáni slágerekkel szórakoztatta a szerb utazóközönséget maximum hangerőn, amit ők azzal honoráltak, hogy maguk is rázendítettek az éneklésre. Másrészt az út szinte végig hegyi szerpentinen haladt, így egy idő után ránk tört az émelygés. Végül hajnali ötre értünk Belgrádba, ahol kényelmesen elértük a 6.45-kor induló, Budapest felé tartó Avala EC-t.

Nem panaszkodhatunk, hiszen tíznapos montenegrói nyaralásunk során sok mindent láttunk, főleg a tengerpartból. Montenegró egyik legdélebbi üdülőközpontja, a többnyire albánok lakta Ulcinj kimaradt, valamint az északi partszakaszon Herceg Novi is, ám minket jobban izgatnak az ország belső területei, a híres Tara-kanyon és a Durmitor Nemzeti Park.

Az biztos, hogy amilyen kicsi ez az ország, éppoly gyönyörű, és éppoly sok látnivalóval és természeti szépséggel dicsekedhet. Itt az idő tehát, hogy ne mindig csak az unalomig ismert tengerpartokat keressük fel, mert ezek sokszor elbújhatnak az olyan gyöngyszemek mögött, mint Montenegró.

Korábbi beszámolóinkat Montenegróról itt és itt olvashatja.