Még bordélyházak is vannak rajta

Migingo, Kenya
Vágólapra másolva!
A fél focipályányi szigeten öt kocsma, egy szépségszalon és egy gyógyszertár is működik.
Vágólapra másolva!

Migingo egy 2000 négyzetméteres szikla az afrikai Viktória-tóban. A körülbelül fél focipályányi sziget 510 méterre keletre található az ugandai-kenyai határtól, így Kenyához tartozik.

Uganda vitatta a sziget hovatartozását, és 2008-ban még az ugandai zászlót is felvonta ott, ám 2009-ben elismerte Kenya fennhatóságát. Egy 2014-es megállapodás alapján Ugandát már az sem zavarja, ha a kenyai halászok áttévednek az ugandai vizekre.

Forrás: Youtube/comentaYT

A sziget egyébként épp a halászatnak köszönheti létét, hiszen az ottani vizek gazdagok nílusi sügérben. A két első telepes két kenyai halász volt 1991-ben, azóta Ugandából és Tanzániából is többen követték őket. A 2009-es népszámlálás szerint 131 lakosa volt a szigetnek.

Forrás: Youtube/comentaYT

A helyiek bádog- és faviskókban élnek, de afrikai viszonylatban nincs okuk panaszkodni. A halászat igen jól jövedelmező tevékenység, a napi fogást átviszik a szárazföldi Kenyába. A kis szigeten öt kocsma, egy szépségszalon és egy gyógyszertár is működik - írja az Amusing Planet.

Forrás: Youtube/comentaYT

Érdekesség, hogy a kis szigettől mindössze 200 méterre van egy másik, nagyobb is, az Usingo, az azonban lakatlan.

Forrás: Youtube/comentaYT
Forrás: Youtube/comentaYT
Forrás: Youtube/comentaYT
Forrás: Youtube/comentaYT
Forrás: Youtube/comentaYT
Forrás: Youtube/comentaYT
Forrás: Youtube/comentaYT