Menő itt magyarnak lenni

Albánia, Ozone Network
Az eredeti Velipojë
Vágólapra másolva!
Albániáról nehéz írni. Nehéz, mert ha leírok valamit, rögtön úgy érzem, hogy nem teljesen adja át az ország hangulatát. Pontosabban minden állításnak majdnem mindig az ellenkezője is igaz. Ez a Dunántúl méretű állam a meglepetések birodalma, ahol néha egy szénfekete, vadiúj terepjáró keresztezi az utat, néha pedig egy szamár, hűtővel a hátán. 
Vágólapra másolva!

Albániáról nyugodtan mondhatjuk, hogy Európa talán legismeretlenebb országa. Egyedül talán Moldova és a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság versenyezhetnek vele ebben a kategóriában. Ha felületesek vagyunk, akkor olyanok jutnak róla eszünkbe, hogy maffia, szegénység, Szkander bég és - sírva írom le - Delhusa Gjon. A turisták messze elkerülik, mert nem egy Jesolo (annál sokkal jobb!), de az utazókat mindig is izgatta ez a misztikus és - mondjuk ki - rossz hírű ország.

Nagyjából most is értetlenség fogadja az embert, ha azt mondja, Albániába megy. A magyar-szerb határon is jobb volt azt kamuzni, hogy Görögországba tartunk, mert így nem voltunk gyanúsak. Higgyék el, komoly időspórolás, és a szerb határőröknek sem torzul el annyira az arcuk.

Autópályán a balkáni vurstliba

Az odaútról annyit, hogy Koszovón mentünk át egy tökéletes, tükörsima autópályán meg-megállva Pristina és Prizren érintésével, a legnagyobb nyugalomban. Mitrovicában állítólag volt egy kisebb csetepaté, de mi ebből az égvilágon semmit nem éreztünk.

Isten hozott Albániában Forrás: Bárány Róbert

Északon a montenegrói határnál Velipojëban kóstoltunk bele Albániába. A hely ízig-vérig balkáni tengerpart. De épül. Nagyjából három párhuzamos utcából áll. Egy tengerparti sétányból, egy középső utcából és egy harmadikból, amely a régi, az igazi kis falu ütőere volt.

A középső utca tökéletes burkolattal, színes falú apartmanokkal, elegáns, beülős helyekkel csillog-villog, mellette, párhuzamosan 10 méterrel a régi rész nyárson forgó sült csirkével, kátyús, kavicsos felülettel, árusokkal. A két világ közötti átjáráshoz kevesebb idő kell, mint 10 másodperc. Érdekes hely, mondhatni bájos.

Az eredeti Velipojë Forrás: Bárány Róbert

A paranoia lenyomatai

Velipojëtól nem messze megálltunk egy eléggé épen maradt és tiszta tüzérségi bunkernél is, amelyekről imádnak erről értekezni az idetévedők. Bevallom engem annyira nem nyűgözött le, a legkevesebb köze van Albánia lényegéhez szerintem, de persze a múltjához hozzátartozik. Annyi biztos, hogy Enver Hoxha, az üldözési mániás kommunista diktátor szinte csak önmagában nem látott ellenséget.

Hoxha kőgombája Forrás: Bárány Róbert

Érdekes módon a diktátor képmását sokszor viszontláttam bögréken, például a krujai bazárban, amely egy nyugis hely, nem nagyon akaszkodnak rá az emberre. Kommunista ereklyék, régi rádiók, ütött kopott hangszerek, kézi készítésű szőnyegek sorakoznak a macskaköves utcácskák mentén.

Kastrioti és Hunyadi, a két jóbarát

De Krujában nem a bazár, vagy Hoxha a legérdekesebb hanem Szkander bég, Gjergj Kastrioti. Ez volt az ő városa, itt élt a Kastrioti klán, itt van a vára. Ez volt az ország szíve-lelke, innen mardostak bele az Európa felé nyomuló oszmán seregekbe, olyannyira, hogy sikerült őket feltartóztatni 25 évig.

Szóval Kruja egy igazán szép ,történelmi levegőjű város. Az albánok imádják. Nemzeti büszkeségük ez a hely, az albánoknak pedig abból van bőven. És ami a világban máshol utazgatva az „á hángörien, Puszkász, Puszkász", az itt „Hunyádi, Kasztrioti (ennél a pontnál összekulcsolják két ujjukat) no törkis, no törkis (fejrázás)", ami azt jelenti, hogy a mi Hunyadi Jánosunk és az ő Kasztrióta Györgyük(vagyis Szkander bég) nagyon jó cimborák voltak, és volt egy közös, férfias szenvedélyük: a törökverés. Krujában van Hunyadi tér és Hunyadi utca is. Menő itt magyarnak lenni.

Kruja, a hős város Forrás: Bárány Róbert

A főváros és az ő piramisa

Érdekes módon Tiranát, a fővárost sokan az albánok közül is érdektelennek tartják. Nyilván elsősorban a nem tiranaiak, és nyilván azért, mert lényegesen fiatalabb, mint az albán „sztárvárosok", úgymint Gjirokastër vagy Berat. Hallottam olyat is, hogy oda fölösleges menni, ha szépet akarunk látni. De mi nem csak a szépet akartuk látni, hanem a valóságot.

Ami ráadásul nem is volt csúnya. Csak eklektikus, egy kicsit olyan össze-vissza. De szerintem határozott sármja van a helynek, és azt se felejtsük el, hogy azért nagyjából mindennek itt van a központja az országban.

Plusz a híres-hírhedt tiranai piramist mindenképpen meg kellett néznem. Igazság szerint még most sem tudom felfogni azt az épületet a város közepén. Enver Hoxha múzeumnak épült, de volt itt kávézó, diszkó, kulturális központ és a NATO is használta az épületet a koszovói háború idején. Manapság az enyészeté a hely, törött ablakokkal, tele graffitivel. A gyerekek viszont szívesen futkároznak rajta. Állítólag ennek a helyére akarják majd felhúzni az új albán parlamentet.

A piramis rossz bőrben van Tiranában Forrás: Bárány Róbert

Az albán nyelv

Albániáról tudni kell, hogy az egyébként is rokon nélküli albán nyelv nagyon sok nyelvjárásra oszlik. Az is előfordul, hogy alig-alig értik meg egymást az ország különböző pontjairól érkezők. Szimbolikusan a Skhumbin folyótól északra a geg nyelvváltozatot, délre a toszkot beszélik. De ezeken a nyelvjárási kategóriákon belül is vannak még jelentős eltérések. Egyszóval a kis ország valami elképesztően változatos, de nemcsak a nyelvben és a kultúrában, hanem gasztronómiában, zenében is, ráadásul a természeti környezet is sokféle.

Úttalan utakon az Albán-Alpokban

A legnagyobb élmény talán északon, az Albán-Alpokban ért. A Theth völgyébe mentünk, amelyről az volt az információm, hogy körülbelül hetven kilométerre van Shkodërtől, de úgy három óra az út. Nem nagyon értettem, hogy miért. Aztán megértettem.

Úgy kezdődött, hogy egy kis falunál Kopliknál elfogyott az aszfalt. Aztán mikor elkezdtünk felmászni autóval az Albán-Alpokba, egyszer csak egy munkagép torlaszolta el az utat. Éppen bontották le a szűk út mentén meredező sziklafalat. Bevallom nagyon élveztem a szürreális helyzetet. Főleg azon nevettem magamban, hogy azt mondták 10 perc múlva át tudunk menni.

Az „út” Thethbe Forrás: Bárány Róbert

Nekem volt olyan gondolatom is, hogy még holnap is itt leszünk. Aztán tényleg alig több mint tíz perc múlva átfurakodtunk a szakadék szélén a kőtömbök és a gép között, és folytatódott a menet. Az út egyre szűkebb lett, egyre több koszorút láttam és egyre nagyobb lett a mélység az autó kerekei mellett. Én pedig egyre jobban nyomtam néhol a féket, ami azért volt vicces, mert nem is én vezettem.

A „legfelemelőbb" pillanat az volt, mikor rájöttem, hogy ezen a jóindulattal is maximum egy autó méretűnek nevezhető úton van szembeforgalom is. Persze jöttek is az autók, hirtelen egyszer csak előbukkantak, és bevallom, nem is emlékszem igazán, hogyan fértünk el egymás mellett. Zsibbadt az agyam az adrenalintól, a visszapillantóból pedig észrevettem, hogy egyfolytában mosolyogok. Tetszett ez a kiszámíthatatlanság.

Izgalmas utakon Forrás: Bárány Róbert

A vérbosszúk földje

Maga a Theth-völgy egy csodálatos nemzeti park része, patakokon, vízmosásokon kellett átvergődnünk magunkat. Tulajdonképpen nem is egy összefüggő település, hanem házcsoportok halmaza. Az egymástól jól elkülönülő házcsoportokban pedig különböző családok, klánok laknak.

Ez az északi, hegyekkel elzárt rész az, ahonnan a legfurább dolgokat lehet hallani. Például azt, hogy itt még mindig a régi szájhagyományok útján továbbadott törvények, a Kanun szerint élnek az itt lakók. Ez jelenthet feltétel nélküli vendégszeretet, ahol ingyen itatják, etetik, elszállásolják a vendéget, de jelentheti azt is, hogy a vérbosszú egy még mindig élő hagyomány. Lehet róla, hallani, olvasni, de a helyiek azt mondják ez már nincs így. Akármi is az igazság, erről nem beszélnek az idegennel.

Magányos egy hely a Theth-völgy. Néha-néha láttam csak egy-egy helyit, ők is egyszerűen csak megjelentek a semmiből, aztán a következő pillanatban már el is tűntek. Zárkózott, mély tekintetű, kemény embereknek látszottak. A macsóság valami egészen extrém szintjét képviselték. Az igazság az, hogy eléggé zsúrpubinak éreztem magam a közelükben.

A hely misztikumát tovább növelték az olyan épületek, mint az Elszigeteltség Tornya, ahová a vérbosszú alatt álló családok férfi tagjai zárkóztak be hosszú évekre, és a kőházak, amelyek kis ablakai szintén azt a célt szolgálták, hogy a golyók ne tudjanak berepülni. A Theth-völgyről még annyit, hogy bár már megjelent a turizmus, mi pont abban az időben voltunk ott, amikor a tradíciók még jól láthatóak. Ha esetleg majd megépülnek a rendes utak, szinte biztos, hogy ez a csodálatos kultúra el fog tűnni, vagy legalábbis át fog alakulni.

Az Elszigeteltség Tornya Forrás: Bárány Róbert

Evés, ivás, történelem

A visszaút 1700 méteren, szakadó esőben és a korlát nélküli köves úton kicsit megviselt idegileg. Végig szinte csendben ültem, a fejem is megfájdult. Egy bioborászatban pihentem ki az Albán-Alpokat, meglepően finom nedűk társaságában. Azért írom, hogy meglepően, mert az országról valószínűleg nem a finom borok ugranak be elsőként. A helyi borász szerint egyébként a franciák innen nyúlták le a Cabernet szőlőt római közvetítéssel. Az pedig egyre inkább beigazolódik, hogy a mi kadarkánk is Albániából, egészen pontosan Skhodërből származik

Az albán ételek is rendkívüliek, egyedülállóak. Erős görög, török és olasz hatások érték ugyan az albán konyhát, de nagyon karakteres az ízvilága. Ráadásul egészségeseket esznek, nem műkajákat, a gyümölcseik pedig olyan zamatosak, hogy az ember szinte újra kell, hogy értelmezze az egyes fajtákat.

Albán ínyencségek Forrás: Bárány Róbert

A sztárok, Berat és Gjirokastër

Ahogy már említettem, az albán „sztárvárosok" Berat és Gjirokastër. Hihetetlen gyönyörűek, és első ránézésre nagyon hasonlítanak egymásra. Mindkettő az UNESCO világörökségi helyszíne, mindkettő múzeumváros, mindkettőnek van vára is, és mindkettő nagyon régi.

Beratnak három óvárosa is van. Egyik szebb, mint a másik. Mindenhol macskaköves, szűk utcák, szőlőlugasok. A Theth-völgyhöz képest olyan, mintha egy teljesen más országban lettem volna. Ez egyébként is már a toszk nyelvjárási terület, sokkal lazább a hangulat, könnyedebb minden, sehol nem volt már az északiak komorsága.

Berat, az ezer ablak városa Forrás: Bárány Róbert

Gjirokastër még inkább ilyen. A város, amely nagyon közel van a görög határhoz, egyébként sokkal nagyobb, mint Berat, és szerintem hangulatban is veri. Ami nem kis teljesítmény. A lusta nyugalom, az utcai kiülős beszélgetések, az épületcsodák helye ez. Kővárosnak is nevezik, mert mindenhol kőpalatetőket látni. Itt született Enver Hoxha is. Én nem is értem, hogy egy ebből a tömény történelmi atmoszférából jőve hogyan lesz valakiből kommunista diktátor.

A muzulmán ország. Vagy mégsem?

A kommunizmus ateizmusáról jut eszembe, hogy Albániát sokan muzulmán országnak hiszik, ami nem teljesen fedi a valóságot. Először is, az északi, hegyes, vad vidékekre a törökök soha nem jutottak el, ezért itt megmaradt a római katolikus vallás. Mi több, a helyieknek ez egy nagyon fontos identitást ad. Délen pedig bizánci hatásra az ortodox egyháznak van jelentős számú híve.

Ettől függetlenül az iszlám hit a legelterjedtebb az országban, ahogy említettem már, a törökök miatt. De ez nyakon van öntve a már említett ateizmussal is, ami megmaradt a Hoxha érából, úgyhogy Albánia vallási térképe valójában egy elég nagy katyvasz. Cserébe viszont nincsenek vallási konfliktusok, toleránsak egymással szemben a különböző felekezetek.

Nekem Porto Palermo a Riviéra

Arról még mindenképp említést kell tennem, hogy az Albán Riviéra délen egy nagyon különleges hely. A természeti környezet bármelyik nagy, klasszikus európai üdülőövezettel felveszi a versenyt. Ez már a Jón-tenger partszakaszát jelenti, nem az Adriát, Korfu is látható szép időben. A tengerpartja kavicsos, viszont határozott bájt adnak neki az innen-onnan felbukkanó szamarak, és még nem annyira kiépített. Drágább, mint Albánia többi része, de egy igazi eldugott földi paradicsom, legalábbis Porto Palermo, ahol én jártam.

Az Albán Riviéra Forrás: Bárány Róbert

Albániában természeti és kulturális csodákban sincs hiány. A Kék Szem egy karsztmedencéből feltörő, tiszta, iható forrásvíz. Nevét onnan kapta, hogy hasonlít egy kék emberi szemre, a sötétkék belsejével és a világosabb cirkáival. A mélységét senki nem tudja pontosan, a búvároknak 50 méterre sikerült eljutni. Ittam is belőle egy jót, majd kaptam egy kisebb idegrohamot, amikor megláttam egy német turista kutyáját magam mellett az ivóvízben.

A Kék Szem-forrás Forrás: Bárány Róbert

A kulturális csodákról pedig annyit, hogy az országban illír-, római- és görög romvárosokat is találni. Byllis, ahol mi voltunk, egy illír központ volt és az a legjobb, hogy egyáltalán nincs elturistásodva. Van egy bácsi, aki kinyit egy kaput, aztán az ember addig sétálgathat teljesen egyedül az impozáns romok között, amíg csak a kedve tartja.

Byllis, az egykori illír központ Forrás: Bárány Róbert

Le a közhelyekkel!

Szóval, hogy milyen Albánia? Lehetetlen elmondani, mert olyan sokféle. De őszintén, csak nevetni tudok az országhoz kötött közhelyeken. Például a veszélyességén, mikor az emberek az utolsó karamellájukat is odaadják, csak azért mert örülnek, hogy itt jársz az országukban. Az útonálláson, mikor vannak helyek, ahol nem fogadnak el pénzt, mert boldogok, hogy vendégül láthatnak. Legfőképpen pedig azon, hogy ezen az országon nincs mit nézni. Tényleg nincs, ha az ember irtózik a fenséges hegyektől, az azúrkék tengertől és az építészeti csodáktól.

Albánia valóban Európa talán legismeretlenebb helye. Azt nem tudom, hogy ilyen adottságok mellett ez meddig marad így.

Az Albániáról szóló filmet vasárnap 20.50-kor az OzoneNetwork csatornán nézheti meg.