Egyedül nőként Ománban

Omán cikkhez, Mecset
Vágólapra másolva!
A dubaji út tervezése közben jutott eszembe, hogy Omán is megérne egy kiruccanást. Az Emírségekre, mint kiderült, bőven elég néhány nap, hiszen a látnivalók nem túl változatosak: mindenütt felhőkarcolók és más modern csodák. A szomszédos Omán épp az ellenkezőjét kínálja, ott a természeti látnivalók és ősi erődök dominálnak.
Vágólapra másolva!

Mivel az Egyesült Arab Emírségekbe csak egyszeri belépésre jogosító vízumot adnak, a legkézenfekvőbb Dubajba repülni, majd onnan busszal Maszkatba utazni, és onnan jönni haza. Ez már csak azért is praktikus, mert az emírségi vízum birtokában minden további nélkül ingyen megkapja az utazó a határon az ománi pecsétet. Hogy mi ebben a logika, nem volt világos, de működött. Naponta két járat indul Dubajból Maszkatba, reggel 7-kor és délután 3-kor, egy jelöletlen buszmegállóból, az ománi légitársaság apró irodája elöl. Ez az információ semmilyen útikönyvben nem szerepelt, csak internetes fórumokból lehetett kibogarászni.

Dubaj Deira nevű városrészében fel kell kutatni azt a körforgalmat, melynek közepén hatalmas állóóra magasodik, ettől egy saroknyira található a Caravan étterem, és amellett bújik meg a trafiknagyságú jegyiroda. Előző nap felderítettem a terepet, megvettem a jegyet, másnap korán reggel pedig felkerekedtem. A busz viszonylag kényelmes, légkondicionált, pontosan közlekedik. A határon alapos ellenőrzésen estünk át, még kutyával is megszagoltatták a csomagjainkat, de viszonylag gyorsan túlestünk a formaságokon.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Forrás: Kisgyörgy Éva

Omán megér egy kiruccanást

A busz eredetileg Ruwiba közlekedik, de sikerült rábeszélnem a sofőrt, hogy tegyen ki a repülőtérnél, ahol az autót béreltem. Ománban nélkülözhetetlen a saját autó, mivel tömegközlekedéssel gyakorlatilag lehetetlen megközelíteni az izgalmas látnivalókat. Vacilláltam egy darabig, nem kockázatos dolog-e egy lánynak egyedül nekivágni autóval egy arab országban, de annyi jót hallottam az ománi utakról és vendégszeretetről, hogy reméltem, nem lesz gond. Nem is lett.

A Tulipán hotel mögött

A repülőtéren ért egy kisebb sokk, amikor kiderült, hogy nincs egyik autókölcsönzőnél se bérelhető GPS. A térképek meglehetősen gyatrák, kivéve az Off-Road Oman kiadvány, amely remekül használható alacsonyabb rendű utakon és földutakon, de semmi segítséget nem ad a városokat összekötő autópályán és a városokban. No, majd kérdezősködök, gondoltam. Akkor ugyanis még nem tudtam, hogy az itteniek soha nem vallják be, ha nem tudják, merre van valami, inkább nagyon határozott, de sokszor teljesen félrevezető választ adnak.

A tájékozódás másik sajátossága, hogy mindent bizonyos jellegzetes épületekhez, körforgalomhoz viszonyítanak, csakhogy az első alkalommal itt járó utazónak hiába mondják, hogy "a Tulipán hotel mögött". Ezzel együtt kisebb-nagyobb kitérőktől eltekintve nem tévedtem el, bár ezt térkép, GPS és információk híján csak a csalhatatlan női ösztönömnek tudhatom be. Tegyük hozzá, hogy a benzin is nevetségesen olcsó, így ha össze-vissza csalinkázik az ember, még az se terheli meg nagyon az utazás költségvetését.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Forrás: Kisgyörgy Éva

Ománban a sivatagi környezetben, sziklák között meghúzódó völgyek a legizgalmasabb látnivalók

A fővárosból délkeletnek indultam, Sur felé. A vadonatúj autópálya csodálatos tájakon vezet, és még annyira új, hogy se benzinkút, se büfé nincs a környékén, úgyhogy tele tankkal és némi elemózsiával érdemes elindulni. Útközben Wadi Shab, egy fantasztikus völgy a kihagyhatatlan látnivaló. Letértem az odavezető útra, leraktam az autót a parkolóban, majd átkeltem a patakon a völgy túloldalára egy kis hajóval - mindig vannak ott vállalkozó szellemű helyi fiatalok, akik átvisznek. Innen indul a túraútvonal, forró köveken, tűző napon, hatalmas sziklák között.

Ománban szerintem a wadik, a sivatagi környezetben, sziklák között meghúzódó völgyek a legizgalmasabb látnivalók, melyeket időszakos vízfolyások alakítanak ki, de száraz évszakban jól járhatóak. A kopár sziklafalak között türkizkék tavak és buja trópusi növények rejlenek. Ha a megfáradt túrázónak melege van, egyszerűen csobban egyet a kristálytiszta vizű tavak egyikében.

Teknősnéző helyett

Az ország északkeleti csücskében a Ras Al Jinz központ teknősnéző túrái jelentik a fő attrakciót. Bejelentkeztem egy időpontra, de nem voltam benne biztos, tényleg el akarok-e menni. Egyrészt persze kíváncsi az ember a tojásait éjjel a tengerparton lerakó teknősökre, másrészt valahol érzi, hogy nem szabadna ebből ekkora üzletet csinálni. A központ ugyanis minden este 9-kor maximum 100 fő részére szervez sétát a tojásrakásra, és ahogy olvastam a neten, a látogatók többsége zajos és vakuval fotózik, ami engem is kiborítana, nemhogy a teknősöket. Bár nincs személyes tapasztalatom a szülésről, azt azért sejtem, hogy nem lenne túl kellemes, ha közben száz idegen zseblámpával világítana meg és mobiltelefonnal vakuzgatna a szemembe. Úgyhogy végül kihagytam.

Surból Nizwa felé indultam tovább, de útközben még egy wadit útba ejtettem, a szintén csodaszép Bani Khalidot. Az ember órákig csak lépdel a köveken, és minden fordulóban újabb és újabb kis türkiz tavak tárulnak elé - időnként csak azokon átgázolva lehet tovább haladni, máskor a parti kövekbe kapaszkodva. Rendkívül hangulatos a táj, még a kegyetlen hőségben is.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Forrás: Kisgyörgy Éva

Minden fordulóban újabb és újabb kis türkiz tavak tárulnak elénk

Nizwában egy meglehetősen fapados vendégházban aludtam, szinte szó szerint: ilyen kemény matraccal ugyanis még életemben nem találkoztam. Mivel a légkondit nem szoktam használni, a pokrócot a lepedő alá hajtogattam, hogy mégse érezzem magam egy priccsen. Sajnos ehhez a szálláshoz nem tartozott medence, úgyhogy a napi betevő úszkálásért és napozásért egy közeli sokcsillagos szállodába jártam át, ahol határozottan elsétáltam a recepció előtt a nyugágyak felé, és soha senki nem állított meg.

Omán híres a régi erődökről, melyekből mintegy 500 van az országban, és közülük néhány pompás építmény Nizwaban és környékén emelkedik. A Bahla-erőd világörökségi státuszt is kapott, igaz, rögtön fel is került a veszélyeztetett listára, mert vályogfalait állandóan megtépázták a viharok. A gondos felújításnak hála ma már eredeti szépségében látogatható, már amikor nyitva van, ami elég ritkán fordul elő. Sajnos én is zárva találtam, úgyhogy csak a külső falakról sikerült képet készítenem.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Forrás: Kisgyörgy Éva

A Bahla-erőd

A Jibrin-erőd is hatalmas, fenséges építmény. Belső terei romantikusan zegzugosak, párszor el is tévedtem, de nagyon élveztem a bujkálást. Néhány szoba mennyezete csodálatosan festett-faragott gerendákból állt, és jópofa volt a datolyaraktár is: több tonna datolyát is halmoztak fel itt, amely a saját súlyától eresztett levet. Az így nyert folyadékot békeidőben a konyhában hasznosították pálmaolajként, háborúban pedig felforralva az ellenség nyakába zúdították. Felmásztam a toronyba, ahonnan beláttam az egész környéket: a vár falait, mögötte a pálmaligetet, és azon túl a sivatagot.

Falaj és talaj

Teljesen egyedül voltam, mármint az árnyékban pihegő jegyszedőn kívül, persze nem csoda, hogy a 40 fokos hőségben nem látogatják tömegek az erődöket. Ománban a turistaszezon októbertől március közepéig tart, ottjártamkor, április elején már ritkák a látogatók. Néhány héten belül teljesen elviselhetetlen lesz a hőség, akkor gyakorlatilag csak légkondicionált helyiségek között érdemes közlekedni légkondicionált autókkal.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Forrás: Kisgyörgy Éva

A Jibrin-erőd is hatalmas, fenséges építmény

Nizwa környékének egyik érdekes látnivalója az ősi öntöző- és csatornarendszer (falaj) egy darabkája, amely szintén világörökségi helyszín. A falaj öntözőrendszer eredete i.e. 500-ra nyúlik vissza, bár egyes régészeti leletek arra utalnak, hogy ezen a rendkívül száraz vidéken már i.e. 2500-ban is léteztek megoldások az öntözésre. A falaj rendszer földalatti forrásokból vagy patakokból, tavakból meríti a vizet, és bonyolult csatornarendszeren juttatja el a településre és a földekre. Hogy a vizet hatékonyan és igazságosan osszák el, szigorú szabályok vannak érvényben, ki melyik nap, mettől meddig használhatja azt.

A vízhasználat tekintetében a közösség tagjai kölcsönösen egymásra vannak utalva, így mindenkit közös érdekek, értékek vezérelnek. Az is szigorúan szabályozott, hogy a vizet mire lehet használni: elsődlegesen ivóvíz céljára, azután juttatnak a mecseteknek és az erődöknek, majd a közfürdőknek, és ami marad, azt használhatják mosogatásra és ruhamosásra. Mindezek után kerül ki a víz a földekre, először a datolyaligetekre, majd egyéb ültevényekre. Az egész rendszert egy igazgató (wakil) felügyeli, akinek a feladatai közé tartozik a víz elosztása, a falaj rendszer költségvetésének elkészítése, a felhasználók között felmerülő viták rendezése.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Forrás: Kisgyörgy Éva

Nizwa környékének egyik érdekes látnivalója az ősi öntöző- és csatornarendszer

A wadik és az erődök mellett a sivatagi dűnék és a hegyek vonzzák még Ománba a látogatókat. A sivatagi kalandot nem tudtam bevállalni, mert csak ezért nem akartam drágább árfekvésű terepjárót bérelni, de a hegyeknek nekivágtam, legalábbis amíg a sima személyautó felvitt. Az ország legnagyobb hegyvonulatát, Jebel Shamst céloztam meg, lélegzetelállítóan gyönyörű utakon kanyarogtam felfelé. Sajnos nem tudtam elmenni a fő nevezetesség, a Wadi Ghul, azaz a helyi Grand Canyon pereméig, mert az utolsó pár kilométernyi út nem aszfaltos, és a kavicsos, meredek hajtűkanyarokat csak négykerék-meghajtású autóknak javasolja az útikönyv. Úgy gondoltam, nem érdemes kockáztatni, így is elég szépséget láttam, és elég pixelt fotóztam.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Forrás: Kisgyörgy Éva

Az ország legnagyobb hegyvonulatát, Jebel Shamst céloztam meg

Útközben észrevettem néhány kutat, ahova terepjárókkal jártak a helyiek vízért, de már meg se lepődtem, hiszen láttam már négykerék-meghajtású iskolabuszt és terepjárón közlekedő tevehajcsárt is.

Szintén Nizwahoz közel fekszik Al Ayn bronzkori temetője, az ország egyik világörökségi helyszíne, amelynek pontos elhelyezkedéséről az interneten csak annyi információt találtam, hogy voltak, akik nem találták meg, és voltak, akik nagy kerülőkkel ugyan, de végül megtalálták. Az Off-road Oman térkép szerint viszont aszfaltos út vezet a közelébe, ezért abban reménykedtem, hogy meg fogom találni. El is jutottam Al Ayn településig, ott azonban egyetlen feliratot sem láttam, amely a leletekhez irányított volna. Végül megállítottam egy autót, amelynek utasai nagyon készségesek voltak, intettek, hogy kövessem őket, és el is vezettek a hegy aljához, ahonnan már megláttam a régi, méhkas formájú sírokat.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Forrás: Kisgyörgy Éva

Ötezer éves sírok Al Ayn mellett

Már csak az ösvényt kellett megtalálni egy kiszáradt folyómeder túlpartján, és kaptathattam felfelé. Az út nem volt hosszú, de a 40 fokos hőségben annak tűnt - viszont csodálatos érzés volt egyedül bolyongani az ötezer éves sírok között.

Magyar nők Ománban

Az utazás végén a fővárosban töltöttem két napot. Elsősorban a mecsetre voltam kíváncsi, amely hírnevének megfelelően nagyon szép, de nekem másfél héttel korábban akkora nagy szerelem volt egy másik mecset Abu-Dzabiban, hogy amellett nem rúghatott labdába. Természetesen elzarándokoltam a szultán palotájához, amely csodaszép virágos ligetek között áll. Maszkatban egyébként is annyi virág és fa van, hogy sok európai főváros megirigyelhetné.

Forrás: Kisgyörgy Éva
Forrás: Kisgyörgy Éva

A szultán palotája Muscatban

Utolsó estémen néhány magyar lánnyal találkoztam, akik mind feleségként tartózkodnak itt. Férjeik üzletemberek, illetve az egyiké pilóta. A Facebookon találtunk egymásra, majd az egyik lány értem jött, és elvitt a Park Inn tetőteraszára. Az autójába beépített hőmérő 45 fokot mutatott este hétkor. Az elegáns tetőtéri bárban koktéloztunk pár órán keresztül, ők az utazásaimról faggattak, én az itteni életük iránt érdeklődtem. Elég skizofrénnek tűnt a helyzetük. Mindegyikük azt mondta, szeret itt lenni, de nem maradna örökre. Jobban érzik magukat, mint otthon, de alig várják az iskolai szünet elejét, amikor hazamehetnek a nyárra.

Az utolsó nap estéjén sikeresen leadtam az autót, nem esett rajta egy karcolás se. A vámmentes üzletben vettem pár tábla tevetejből készült csokit ajándékba - itt ez a legkülönlegesebb csemege -, aztán kényelmesen hazautaztam. Az egyhetes körút során egy pillanatra sem éreztem magam veszélyben vagy kényelmetlenül, úgyhogy azt gondolom, nyugodtan elindulhat Ománba bárki, aki hozzám hasonlóan szeret egyedül kószálni a nagyvilágban.

Korábbi videóriportunkat Ománról itt tekintheti meg, Vándorboy élménybeszámolóját pedig itt olvashatja el.