Az első útjuk a halálba vezet

A mexikói Oaxaca állam tengerpartján van egy eldugott kis falu, ahová évente két alkalommal több ezer tengeri teknős érkezik, hogy egyetlen éjszaka százezernél is több tojást rakjanak le a tengerparti homokba. Legközelebb november első napjaiban várható a nagy esemény.

Mexikó páratlan biodiverzitású hely. Állat- és növényfajok tízezrei népesítik be az északi sivatagoktól a déli dzsungelekig terjedő országot, ahol a sarkvidéki és tajgaterületeken kívül a Föld valamennyi éghajlati övezete megtalálható.

Összehangolt tojásrakás

Ezt a hihetetlen természeti gazdagságot jól példázza, hogy az országban a világ 327 teknősfajtája közül 43 él szabadon. Élőhelyüket azonban civilizációs ártalmak fenyegetik: az elmúlt évtizedekben a vadászat, a földművelés és a környezetszennyezés miatt több teknősfaj is a kihalás szélére került. Szerencsére néhány éve szigorú védettség alá vonták őket, és ma már tilos teknőst vagy teknőstojást enni, úgyhogy a számuk újra növekedésnek indult.

Kifejlett tengeri teknős a Mexikói Teknősközpontban

A hatféle, Mexikóban megtalálható tengeri teknős közül az olajzöld fattyúteknős (Lepidochelys olivacea) szaporodási szokásai a legkülönlegesebbek. Ezek az állatok ugyanis tökéletesen összehangolják a tojásrakás időpontját és helyét: egyetlen éjszaka több ezer nőstény teknős ér partot egy kilométernyi szakaszon, és másnap hajnalra mindegyik teknős átlagosan 100 tojást helyez a homokba ásott gödrökbe, amelyeket gondosan be is temetnek. A kis teknősök pedig 47 nappal később egyszerre kelnek ki, és a több százezer apróság beevickél a tengerbe.

A védtelen állatok a parton tökéletes prédái a ragadozó madaraknak, a tengerben pedig a nagyobb halaknak, így a faj fennmaradása csak ezzel a tömeges és összehangolt módszerrel biztosítható. Amióta viszont egyre kevesebb elhagyatott tengerpartot találnak, kevesebb teknős is születik, ezért szükségessé vált a tojások kiásása és mesterséges keltetése.

Pár napos olajzöld fattyúteknős

Mexikó egyetlen olyan tengerpartja, ahol még mindig évente százezer fölötti számú tojást raknak le a teknősök, Mazunte mellett található. A teknősök védelmére ezért a kormány létrehozta itt a Mexikói Teknősközpontot (Centro Mexicano de la Tortuga). Ez egyrészt egy tematikus állatkert, ahol az országban található összes teknősfajtából tartanak néhányat. Másrészt viszont egy hatalmas teknőskeltető is.

Éjszakai ásás a homokban

Az itt dolgozó biológusok és önkéntesek egész éjszakás teknősmentő akciókat szerveznek a tengerparton, amikor a tengeri teknősök tojást raknak, és kiássák a tojásokat, hogy ne a ragadozók tegyék meg ugyanezt. A kis teknősök így keltetőkben születnek meg, és védett körülmények közt töltik életük első néhány hetét. Aztán amikor már elég nagyok, a gondozók szabadon engedik őket.

Egy kosár teknős vár a szabadon engedésre

Itt, Oaxaca állam tengerpartján a partot merőlegesen kapja telibe az Északi Egyenlítői Áramlat, emiatt a hullámok szélcsendes időben is három-négy méter magasak. Ez a szörfösöknek nagyon vonzó, a kis teknősöknek viszont eléggé megnehezíti az életét: még a strandolókat is vagy tizenöt méternyivel odébb löki a hullám, hiába kapálóznak.

Magnó és mangó a tengerparton

Amikor 2011 áprilisában erre jártam, egy ilyen kamikaze-strandolásnak a végkimerültség vetett véget, és kénytelen voltam a partról, a pálmalevéltetős büfé teraszáról tovább nézni, hogyan tombolnak az elemek. Tíz pesóért a büfés machetével kinyitott egy kókuszdiót, további tíz pesóért tett bele egy kis jeges gint, a magnóba meg - ingyen és bérmentve - valami ezeréves reggae-t. Mazunte varázslatos hely, ahol mintha nem létezne az idő. Az óceánt pálma- és banánfák szegélyezik, az öblökben pedig mangrovék nőnek. A falu négy utcából áll, a lakosságot a helyieken túl külföldi szörfösök és hippik alkotják, és a mangót csak fel kell szedni a földről.

Strand Mazunténél

Egy ilyen délután hatalmas szerencsém volt: épp elcsíptem egy teknős-szabadonengedést. Ültem a strandon, a naplementére várva, amikor a gondozók kihoztak két műanyag kosarat, benne ötven-ötven aprócska teknőssel, és minden ott üldögélő turistának a kezébe nyomtak egy marokkal.

- Amigo, szeretnéd őket szabadon engedni? - kérdezte tőlem egy negyvenes férfi.
- Hát persze - mondtam azonnal. - Mit kell csinálni?
- Rakd le őket a homokra, és azonnal elkezdenek teperni a víz felé.

Így is lett. Sajnos a vízbejutásban nem tudtam nekik segíteni, pedig az az igazi nagy feladat: egy métert haladtak előre, aztán jött egy hullám, és két méterrel visszasodorta őket. Valahogy mégis megoldották, öt-hat hullám is átcsapott rajtuk, de rendületlenül evickéltek tovább, és végül mind eltűntek az óceánban.

Az utolsó pillanatok a szárazföldön

Ahogy a lemenő napfényében néztem az aprócska teknősöket, amint megállíthatatlanul igyekeznek bele abba az óriási vízbe, nehéz lett volna nem meghatódni. Még így is, hogy a legkritikusabb életszakaszt átvészelték a keltetőben, rengeteg veszély leselkedik rájuk az óceánban. Nem ismerem a statisztikákat, de szinte biztos, hogy a nagy részük még az első héten valami nagyobb állat gyomrában végzi.

- Hányan érik meg a felnőttkort? - kérdeztem a mellettem ácsorgó gondozót.
- Tízből talán csak egy - mondta ő.
- Szegénykék - néztem utánuk, ahogy a víz felé evickéltek a homokban.
- Hát igen. Ha tudnák, mi vár rájuk, azonnal visszakéredzkednének a kosárba.

Szerencsére nem tudták. Vagy sajnos. Most írhatnék ide valami szívszorító bölcsességet arról, hogy az életben mindig menni kell előre, meg hasonlókat, de ennél talán többet mond az alábbi videó. Hajrá, teknősök!

szólj hozzá: Teknősök első lépései a mexikói Mazuntéban