Európa fürdővárosa lenne ismét Budapest

Vágólapra másolva!
Bár a nyári szezon még javában tart, a háttérben már dolgoznak azon, hogy a téli hónapokban is szép számmal érkezzenek Budapestre a turisták. Ennek keretében szeptembertől folytatódik az eddig bevált Budapest Winter Invitation kampány, amely elsősorban a gyógyfürdőkkel és kulturális programokkal csábítja majd a látogatókat a fővárosba.
Vágólapra másolva!

"Budapest, mint fürdőváros jól eladható, így ebben az irányban fejlesztjük tovább a kampányt az idén is" - mondta szerdán Horváth Gergely, a Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, hogy az induláskor, még 2006-ban, újdonságnak számított a piacon ez a fajta téli kampány, ám mostanra más városok is előálltak hasonló akciókkal, így mindenképp szükség van a folyamatos fejlődésre. A tavalyi számokat - több mint 79 ezer vendégéjszaka - egyébként jónak nevezte, de mint mondta: a cél az, hogy a következő években tovább folytatódjon a növekedés.

A fejlődés jegyében idén komoly hangsúlyt kapnak majd a kampányban kulturális programok is, különös tekintettel az október 26-án kezdődő Cézanne-kiállításra illetve a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztiválra. "A múzeumok látogatása ma is igen népszerű elfoglaltságnak számít a turisták körében, és egy színvonalas kiállítás kedvéért sokan ellátogatnak külföldre is" - mondta a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László. "A Cézanne-kiállításra öt éve készülünk és biztos vagyok benne, hogy a világ egyik legvonzóbb kiállítása lesz ebben az időszakban. Elég csak azt említeni, hogy Cézanne Kártyázók című képe közül kettő is látható lesz a Szépműveszetiben, vagyis 500 millió dollárról indulunk". A Tavaszi Fesztivál is azért került vissza a téli kampányba, mert látnak benne potenciált turisztikai szempontból. Ki kell azonban aknázni a lehetőségeket, amihez szükség van olyan külföldi promóciókra, mint amelyet a BWI nyújtani tud.

Forrás: MTI/Friedmann Endre
Nyáron is igen népszerű a Széchenyi gyógyfürdő

A téli akció alapját ugyanakkor a szállodai kedvezmények - utolsó éjszaka ingyen - mellett továbbra is a budapesti gyógyfürdők adják majd, erről a felek egy stratégiai együttműködési megállapodást is kötöttek. A tavalyi évhez hasonlóan idén is tartalmazni fog a csomag ingyenes fürdőlátogatási lehetőséget valamelyik budapesti gyógyfürdőbe (Széchenyi, Gellért, Rudas vagy Lukács Fürdő). 2011-ben mintegy 5 ezer vendég élt a kedvezményes fürdőzéssel és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója reméli, hogy ez a szám idén még növekedni fog. Kiemelte, egyértelműen az a céljuk, hogy a budapesti gyógyfürdők visszaszerezzék régi fényüket, és a főváros legfőbb vonzerejévé váljanak. Mint mondta, ennek érdekében jelenleg is zajlanak a felújtási munkálatok a Lukács és a Rudas fürdőkben, és bizakodóan várják a kampány kezdetét.

Az 1 millió eurós költségvetésből megvalósuló BWI kampány idén szeptemberben kezdődik és 2013. április 7-ig tart majd.

Minden nap más stáb forgat a Széchenyiben

A budapesti gyógyfürdők iránt persze nyáron is nagy az érdeklődés, a Széchenyi fürdő munkatársától megtudtuk, hogy ezekben a napokban késő délután tömve vannak a kültéri medencék. A Széchenyiben egyébként minden medencében ugyan az a gyógyvíz található, a hőmérséklete azonban 26 és 40 fok között változik. A fürdőzés mellett a pihenni vágyók szaunázhatnak, kérhetnek masszázst vagy napozhatnak a külső medencéknél. Érdemes tudni, hogy 20-30 percnél többet nem ajánlott egyszerre a vízben tölteni, 14 év alatti gyerekeknek pedig csak orvosi ajánlás esetén javasolt a fürdőzés. Ettől függetlenül szerda délelőtt is elég sok kisgyerek pancsolt a medencékben, de a fürdő munkatársai inkább egy nem gyógyvizes strandot ajánlanak a kisgyerekeseknek. A budapesti fürdők vonzerejét egyébként az is jelzi, hogy szinte naponta jönnek forgatni különböző stábok, kedden például a BBC készített a Széchenyiben egy riportot.