Nyaralt már a Büdös-tó partján?

Ugye ismerik a brazil szappanoperák olcsó trükkjét a csúnya lánnyal? Adj egy bombázóra vastag keretes szemüveget, fogszabályzót meg ronda ruhát, aztán a sorozat drámai csúcspontján szabadítsd meg ezektől, és láss csodát: egy álruhás királylány játszotta a lúzert az előző nyolcvanhat epizódban! Na valami hasonló a helyzet az egyik hazai fürdőhelyünkkel, a direkt anti-turista elnevezésű Büdös-tóval, ami egész klassz kis nyaralóhely - már ha sikerül továbblépni azon, hogy mi a neve.   

Nézzük a száraz tényeket: a Duna-Tisza közén, Soltvadkert határában van egy szép kis tó, aminek az egyik fele kiépített strand, vizicsúszdával, halsütővel, meg mindennel, ami egy korrekt fürdőhely sajátja, a túloldalon meg susogó nádas, pecások és ligetes kiserdő. Eddig egész jó, nem? Na de honnan ez a furcsa név, amitől tutira elmegy az ember kedve az ide utazástól?

Magyarázatként itt egy 1864-es kiskőrösi jegyzőkönyv a környék nevezetességeiről: "A Czebe pusztai birtok déli végénél van egy tó, melly Büdöstó név alatt ismeretes. A Kiskőrösieknek ez nyári fürdő 's vadászainknak kedves mulató helyük, minthogy a víz némi erősítő 's gyógyító erővel bír, s a vadmadarak ott nagy csapatokban tanyáznak." Nem tudjuk, igaza volt-e az ősöknek, és tényleg "erősítő meg gyógyító" a víz, de ha ez igaz, újabb plusz pont lehet. Száz szónak is egy a vége: a Büdös-tó egy viszonylag ismeretlen kis fürdőhely az ország közepén. És hogy mit lehet itt csinálni?

Például strandolni
Mert a strandról érdemes elmondani, hogy tényleg mindent nyújtani tud, amire 1-től 99 éves korig szükségünk lehet egy ilyen helyen: a vízibicikli-kölcsönzőtől és trambulinoktól kezdve a teniszpályán, focipályán és vidámparkon át az óriáscsúszdáig és minigolfpályáig, egy sor olyan szolgáltatás van itt, amire szükségünk lehet. Az, hogy büfék, zuhanyzók, vécék meg ivóvíz is van, az már nyilván alap, az ajándék- és játékboltok, éttermek is szokásos elemei egy ilyen helynek. Szóval bátran elmondhatjuk, full extrás a hely, úgyhogy ha ide utazunk, tényleg csak azzal kell foglalkoznunk, hogy jól érezzük magunkat. Ráadásul egy sor más programot is találhatnak maguknak azok, akiket nem elégít ki a nonstop locspocs.

Óriáshalakat is horgászhatunk
Itt van például a tó másik partja, ahol azok a bizonyos susogó nádasok találhatók. Na ez a helyi horgászok, nevesül a Petőfi Horgászegyesület birodalma, az egyszerű földi halandónak velük érdemes kapcsolatba lépni, ha ki akarja próbálni a pecázást. Tegyük hozzá, akinek van az ilyen időtöltéshez bármiféle vonzalma, annak itt tényleg érdemes horgászbotot ragadnia, mert dokumentálhatóan (!) tizenhat kilós amúrokat (katt a linkre!), meg hat és fél kilós pontyokat lehet a Büdös-tóból fogni.

És ha már a tó partjára jutott a nyaralni vágyó, érdemes számításba venni a kempingezést, mert extraolcsó (a sátorhelyek 400 forinttól startolnak) viszont jól felszerelt. Nemcsak sátorozni, de faházat és szobát bérelni is lehet benne. Persze aki kevésbé nomád izlésű, az több panzió közül is választhat Soltvadkerten. A tó közelében, ezen az oldalon például egy sor privát panziót is felsorolnak, érdemes tehát kutakodni.

Akár borozgathatunk is
A Büdös-tó környéke és Soltvadkert települése egyébként nem a nagyszabású látványosságokról híres, inkább kisebb, viszont annál érdekesebb csomópontok vannak, amiket érdemes útbaejteni. Ilyen például a Csábori kézművesműhely, ahol 500 forintért autentikus népi nemezelést és kosárfonást láthatunk, vagy a Nagy Anita-féle foltvarró műhely, amit szintén bárki megnézhet, ha kíváncsi a foltvarrás technikájára.

Soltvadkertet persze nem véletlenül nevezik a szőlő és a bor városának. A tó partján nyaranta borfesztivált tartanak, de évszaktól függetlenül maguk a helyi bortermelők is szívesen fogadnak pincészeteikben vendégeket. Ott van például a Font Borászat, egy 25 hektáros családi birtok: náluk egy remek borkóstolóval egybekötött vacsorát költhetnek el azok, akik előre bejelentkeznek (a Font féle Ezerjó 2012-ben különdíjas lett a hegyközségi borversenyen!).

A cukrászdát vétek lenne kihagyni
Mégpedig valóban súlyos vétek. A Kossuth Lajos utcában található Szent Korona Cukrászda fagylaltjait és süteményeit talán az egész országban ismerik. A 30 éve működő családi vállalkozás 2005-ben még az év cukrászdája címet is megkapta. Szervánszky László cukrászmester gyermekeivel és csapatával készíti a különleges, ízben és színben is harmonizáló fagyikat, a nemcsak finom, de látványra is fenséges süteményeket, tortákat, pitéket és lepényeket.
A széles választékhoz persze gyönyörű környezet is dukál, ahol szívesen megállnak még az átutazók is egy-egy szelet különleges sütemény vagy fagylaltkehely kedvéért.

A fotó csak illuszráció

Citeraszót is hallgathatunk napestig
Akiben pedig az eddigi infók után maradt volna kétely afelől, hogy a Büdös-tó jó hely, annak elmondanánk, hogy ha nem is világraszóló események, de azért különleges hangulatú, helyi érdekű rendezvények itt is várják a látogatókat: például augusztus 20-án komoly citerafelhozatal lesz a Szent István Király ünnepségen, rá négy nappal pedig tóátúszási versenyt rendeznek a sportszeretőknek.

Lili (32): "Soltvadkertre mi az általános sulinkkal jártunk táborozni minden nyáron. A táborunk a tó keleti részén volt, és csak egy rozoga fakapu választotta el a nádastól, ahol egy akkor már funkcióját vesztett őrtoronyból dobáltuk az uzsonna maradékunkat a kerítés túloldalán kószáló vadkacsáknak. A másik őrtorony a főkapunál állt, ahol az őrbódéban kétóránként párosával kellett szolgálatot adnunk, felírnunk a tábor területére valójában sosem érkező kocsik rendszámát, és csak nagy ritkán a látogató szülők nevét, akik már nem bírták a kölkük nélkül néhány nap után. És mi ezt a feladatot nagyon komolyan vettük. Arra azonban mindig figyeltünk, hogy ne akkor legyünk kapuőrnek beosztva, amikor a tanárok által egész héten titokban tartott "Rókavadászatnak" nevezett meglepetésnek szánt éjszakai túrára mentünk a közeli szőllősbe. Mi persze minden este 10-kor a takaró alatt melegítőben és elemlámpával a zsebünkben, teljes menetfelszerelésben vártuk a riasztást, és amikor végre bekövetkezett, mi úgy lepődtünk meg, ahogy azt illik. A "rókavadászat" nem szólt másról, minthogy a nagyobbak, az ifik, akik ezt szervezték, jókat szórakozzanak a fák mögött elbújva azon, hogy mi, a kisebbek, hogy félünk a sötétben, miközben azt hisszük az egész aktivitás lényege, hogy állomáspontokon feladatokat kell megoldani a sötétben. Mi mégis ezt az éjszakát imádtuk a legjobban.

Aztán mondanám azt is, hogy nem tudtam, hogy a tavat Büdös-tónak hívják, de ez nem igaz. Mintha rémlene, mert volt közöttünk egy kíművelt gyerek, aki persze a tó nevét is tudta és ezzel az odafelé vezető utat végig is kiabálta, így amikor először a törölközőnkkel átcsattogtunk a mellettünk lévő strandra, már a kemping mellett vártuk a beígért szagokat. De a tó nem volt büdös. Hínáros az volt, talpunkat sűrűn emelgettük emiatt a vízben, és mindig vaniliás gofri illatú volt a part, de óriáscsúszdára nem emlékszem. Mondjuk, ha lett volna, akkor sem csúszhattunk volna, mert tanári utasításra a parton nyolcvan gyerek legfeljebb csak cicimagasságig mehetett a vízbe. És az a nyolcvan gyerek minden évben mi voltunk.

Nemrég láttam, amikor épp a környéken voltam átutazóban, hogy nem is akkora a tó, mint amekkorára emlékeztem akkor, amikor a tó körüli séta volt az egyik kötelező program a kilencnapos táborozás alatt, és persze mindig a legnagyobb hőségben. Az akkor reménytelen hosszúságúnak tűnő úton, egyetlen sötétkék nyomós ivókút jelentett csak vigaszt, pedig biztos volt több is, csak mi sosem arra mentünk. Persze a tó környéke ma is szép, és ugyanezt a távolságot a dűlőutakon félóra alatt futják körbe a napi edzés bemelegítéseként a mai táborozók. Mindenesetre gyerekként sosem értettük miért jó ez nekünk, ahogy azt sem, hogy minden turnus alatt miért voltak olyan lelkesek a tanárok, amikor reggel beharangozták, hogy délután a soltvadkerti cukrászdát látogatjuk meg.

Ez volt a menetrendszerinti kettes számú látnivaló minden nyáron, ami legalább másfél órás gyalogútra volt a tábortól. Emlékszem, a tanárok mindig azt mondták, ez egy híres cukrászda, látni kell és kész. És mi utáltuk, hogy két gombóc fagyiért ekkora áldozatot várnak tőlünk, még akkor is, ha talán ez volt az első cukrászda, aminek pultjában először láttam egyszerre tízféle fagyit és még sokkal több süteményt, no meg aranyszegélyeket a tükrön, ablakon, és gyakorlatilag mindenütt...
De jó volt. Jó volt a fagyi, a cukrászda, az onnan kenyeres kocsit lestoppolós táborba visszavezető út, a strand pirostetős bódéiban minden évben szinte ugyanolyan képeslapra vadászni az otthoniaknak, vagy még egy utolsó jégkásáért, Leo jégkrémért és gyömbéres üdítőért sorban állni, mielőtt a vacsora előtti sorakozásra hívnak minket."