Víz alatti luxushotel épülhet Dubajban

Vágólapra másolva!
Dubajban félig tengerbe merült luxushotelt készülnek építeni, amely egyedülálló panorámával csábítaná vendégeit. A futurisztikus épületben 21 szoba lesz a tenger alatt, de még nem tudni, hogy mikorra fog felépülni.
Vágólapra másolva!

Forrás: deep-ocean-technology.com

Dubajban eddig sem voltak híján a csodaszámba menő vagy meghökkentő létesítményeknek. A világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa vagy a hétcsillagos Burdzs al-Arab után itt a legújabb izgalmas projekt. A "Water Discus Hotel" furcsa épülete az első ilyen víz alatti hotel lehet Dubajban, de a tervek szerint egy egész láncot építenének ki ehhez hasonló szállodákból a következő években.

A hotel egyik részét magasan a víz fölé fogják építeni, míg a másik része a víz alatt fog elhelyezkedni 10 méter mélyen. A két fő épületrész között lifttel vagy lépcsőn lehet majd közlekedni. A tenger alatti részben 21 szobát alakítanak majd ki, és természetesen lesz lehetőség búvárkodni is.

Forrás: deep-ocean-technology.com

Speciális fények segítségével fogják megvilágítani a szobákat és a tengert, hogy még az ágyból fekve is jól kivihető legyen a víz alatti élővilág. A legfejlettebb technológiának köszönhetően állítólag még a legapróbb halakat is tisztán lehet majd látni a szobákból, és a kivitelező, Deep Ocean Technology (DOT) reményei szerint ezzel a tenger alatti panorámával a hotel valóra váltja majd a nyaralók legszebb álmait.

Forrás: deep-ocean-technology.com

A DOT azt állítja, az épület felső része elég magasan lesz ahhoz, hogy védve legyen egy cunami vagy árvíz idején, az alsó rész pedig veszély esetén automatikusan a víz fölé emelkedik majd. Ahogy az AP hírügynükség írja, nem ez az első alkalom, hogy víz alatti hotelt terveznek építeni Dubajban, de eddig egyik korábbi projekt sem valósult meg. Még nem tudni, hogy a "Water Discus Hotel" mikorra fog felépülni, de remélik, hogy ez a befektetés sikerrel jár majd.

Forrás: deep-ocean-technology.com