Óriási fekete lyukat fedeztek fel az univerzum fiatal korából

fekete lyuk
Valahogy így nézhet ki a fekete lyuk sugárzása (kék) és a körülötte lévő gáz és porfelhő (szürke) - már ha létezik
Vágólapra másolva!
Óriási, 12 milliárd naptömegű fekete lyukat fedeztek fel kutatók az univerzum fiatal korából.
Vágólapra másolva!

A Pekingi Egyetem kutatója, Hszüe-ping Vu vezetésével dolgozó nemzetközi kutatócsoport egy, a Földtől 12,8 milliárd fényév távolságban lévő aktív galaxis szívében bukkant rá a szupermasszív fekete lyukra. Eredményeiket a Nature című brit tudományos folyóiratban tették közzé.

420 ezer milliárd Nap fénye

A távolság miatt a kutatók a fekete lyuk múltját látják, abból az időből, amikor az univerzum még igen fiatal, mindössze 900 millió éves volt. A kutatókat foglalkoztató talán legérdekesebb kérdés az, hogyan alakulhatott ki egy ilyen óriási fekete lyuk ilyen viszonylag rövid idő alatt, ez ugyanis csak nehezen magyarázható meg a jelenleg elfogadott elméletekkel.

A "feketelyukszörny" tömege 12 milliárd Nap tömegével egyenlő, a galaxis pedig, amelynek szívében elterül, olyan fényes, mint 420 ezer milliárd Nap együttvéve.

A tudósok abban reménykednek, hogy a szokatlan objektum további vizsgálata tovább gyarapíthatja az univerzum korai életéről szóló ismereteket.