Az Orion visszatérése a Föld légkörébe

Orion űrhajó
Vágólapra másolva!
A NASA nemrég kiadott videójában végigkövethetjük az Orion űrhajó december 5-i tesztjének talán legfontosabb perceit: a visszatérést a Föld légkörébe.
Vágólapra másolva!

A tízperces felvételen láthatjuk, amint az űrhajó belép a felső légkörbe, miközben hőpajzsa, és az azzal érintkező levegő egyre jobban felmelegszik. Az emelkedő hőmérsékletet az űrhajó mögött leváló plazma színének változása jelzi, a fehértől a ciklámenig.

Nagyjából két és fél perc elteltével az Orion sebessége jelentősen csökken, a felmelegedés leáll, és kezdetét veszi a leszállás következő fázisa: az űrhajó beirányozza azt a nagyjából tíz kilométer átmérőjű területet, ahova a tervek szerint érkeznie kell (láthatjuk is a fúvókákból távozó gázt).

Kicsivel az ötödik perc előtt, körülbelül 7 kilométeres magasságban kezdenek kinyílni az ejtőernyők. Az első hárommal leválik az űrkapszula legkülső védőrétege, majd még két fázis következik - így végül az Orion az eredeti belépési sebesség ezredére, 32 km/h-ra lassul, majd sikeresen vízre száll a Csendes-óceánban.

Beszámolónk a sikeres tesztről itt olvasható.