Amikor az angol buldog keményen visszaharapott

Brit Lancester Mk. II. négymotoros nehézbombázó éjszakai bevetésen. A stratégiai bombázások kezdetén a RAF bombázóerői súlyos veszteségeket szenvedetek el a hatékony német éjszakai vadászoktól

A második világégés jól ismert nagy ütközetein kívül a kulisszák mögött is zajlott egy másik, titkos háború. E gyakran sorsdöntő „csatákat" azonban nem harcedzett katonákból, tüzérségből és páncélosokból álló hadosztályok, hadseregcsoportok, hanem titkosszolgálati ügynökök, kódfejtők és kémek vívták egymással. A rádió- és kódfejtő készülékekkel zsúfolt szobák mélyén dúló háború egyik kiemelkedő fegyverténye volt az a Visszaharapás fedőnevet viselő brit kommandós akció, amellyel az angoloknak sikerült megszerezniük a La Manche csatorna partján felállított és a német éjszakai vadászgépeket irányító szupertitkos Würzburg radarkészülék egy példányát 1942 februárjában.

Sötétben tapogatózott az angol hírszerzés

Amikor 1941. június 22-én Hitler megtámadta a Szovjetuniót, a londoni brit háborús kabinet feje, Winston Churchill megkönnyebbülten lélegezhetett fel. Nagy-Britannia ekkor már másfél éve egyedül állt az egyik győzelmet a másikra halmozó Harmadik Birodalommal szemben.

Szövetségesét, Franciaországot 1940 júniusában eltaposta a Wehrmacht,

Belgium, Hollandia, Dánia és Norvégia német megszállás alá került, 1941 tavaszán pedig Adolf Hitler hadai alig néhány hét alatt lerohanták a Balkánt is. Szinte egész Európa a hitleri Németország uralma alá került, vagy Berlin vazallusává vált.

1941 tavaszára szinte egész Európa Hitler uralma alá került, vagy Berlin vazallusává vált Forrás: Bundesarchiv

Noha Adolf Hitler 1940 augusztusában lefújta a Brit-szigetek elleni inváziót, a Seelöwe (Oroszlánfóka) hadműveletet, az Angliára nehezedő nyomás nem sokat csökkent. A Barbarossa hadművelettel változott meg a helyzet: a keleti fronton kibontakozó,

a történelemben addig még soha nem látott méretű hatalmas katlancsaták teljesen lekötötték a Wehrmacht erejét.

Anglia 1941 őszétől kezdte el Németország, illetve a megszállt Franciaország területén állomásozó csapatok összevonását és katonai objektumok intenzív stratégiai bombázását.

Brit Lancester Mk. II. négymotoros nehézbombázó éjszakai bevetésen. A stratégiai bombázások kezdetén a RAF bombázóerői súlyos veszteségeket szenvedtek el a hatékony német éjszakai vadászoktól Forrás: Wallpaper WW2

Ám ezekben az időkben a Németország fölé berepülő angol bombázókötelékek elviselhetetlenül súlyos veszteségeket szenvedtek el a német éjszakai vadászoktól, amelyek nagyobb csoportokba összevonva,

mindig hajszálpontosan csaptak le a brit gépekre.

Az angolok a hírszerzés információi alapján már 1941 telén tudomást szereztek arról, hogy a német éjszakai vadászok félelmetes sikerei mögött két kapcsolt radarrendszer, a „Freya"és a „Würzburg" rendkívül hatékony irányítási szisztémája áll.

Messerschmitt Bf 110 kétmotoros távolsági vadászgép. Nappali vadászként nem vált be a típus, ám mint éjszakai vadászgép, kitűnőnek bizonyult Forrás: Bundesarchiv

R. V. Jones a legendás brit hírszerző szervezet, az MI6 alig 29 éves tanácsadója és a Légügyi Minisztérium tudományos hírszerzési igazgatóhelyettese a swanage-i Telekommunikációs Kutatóintézet munkatársaival együtt rájött, hogy a Freya méri be a közeledő angol bombázók helyzetét.

R. V. Jones, a második világháború után Forrás: Tumbrl

Azt már csak sejtették, hogy a Würzburg irányíthatja a célpontokra a magasba emelt éjszakai vadászokat.

Sok fejtörést okozott az angoloknak a bosszantó Kammhuber-vonal

Josef Kammhuber, a Luftwaffe ezredese dolgozta ki azt a bemérő-irányító rendszert, amely a brit bombázókötelékek berepülési útvonalain felállított radarállomásokból állt, és amelyet róla elnevezve a Luftwaffe berkeiben csak Kammhuber-vonalként emlegettek. A briteknek a hatékony elhárítás kidolgozásához meg kellett győződniük arról, hogy valójában mi is lehet a titokzatos Würzburg valódi funkciója.

Josef Kammhuber ezredes, a róla elnevezett radartechnikán alapuló federítő rendszer megalkotója, (középen) Luftwaffe-tisztek társaságában Forrás: Bundesarchiv

Ehhez viszont a méretes készülék egyik példányát is meg kellett szerezniük.

A Kammhuber-vonalnak a Harmadik Birodalom területén, mélyen az ellenséges vonalak mögött felállított radarállomásai elleni akció szóba sem jöhetett, csak a La Manche csatorna francia partvidékére telepített első lépcső valamelyik egysége ellen fontolgathattak akciót, a siker halvány reményében. Ehhez viszont alaposan fel kellett deríteni a La Manche franciaországi partszakaszát.

Würzburg német radarkészülék Forrás: WW2

Ebben a véletlen szerencse is a britek kezére játszott. 1941. december 5-én a Brit Királyi Légierő (Royal Air Force, RAF) fényképfelderítő alakulatának hadnagya,

Tony Hill Spitfire gépével szinte a földet súrolva rárepült a brunevali szirttetőn álló magányos majorsági épületegyüttesre,

ahonnan korábban 53 cm-es hullámhosszon sugárzott radarjeleket detektáltak. Hill felvételei Jones íróasztalán landoltak.

Légvédelmi löveg a londoni Hyde Parkban. A brit főváros sokat szenvedett a német bombatámadásoktól Forrás: WW2

A fényképfelvételeken a ház közvetlen közelében egy furcsa, két-három méter átmérőjű, kerek parabolaantennát – a pilóta, Hill szavaival élve „tányéros hősugárzót" – fedeztek fel, ami Jones feltételezése szerint a Würzburg része lehetett. A Spitfire kamerái megörökítették a háztól távolabb felállított Freya antennáit is.

Supermarine Spitfire brit vadászgépek Forrás: Wikimedia Commons

A közvetlenül a La Manche partján fekvő brunevali álcázott német radarállomás tűnt a legalkalmasabb terepnek ahhoz, hogy egy kombinált légi és tengeri kommandós akcióval megszerezzék az angoloknak oly sok fejtörést okozó berendezést.

Segít a francia ellenállás

1942. január 24-én éjszaka rádióüzenet érkezett Londonból Gilbert Renault, a legendás „Rémy ezredes", a gaulle-ista földalatti francia ellenállási mozgalom vezetőjének párizsi lakására.

A kódolt üzenet megfejtése után igencsak melege lett „Rémy ezredesnek":

London ugyanis azt kérte, hogy derítse fel a németek által lezárt normandiai Cap d'Antifer közelében fekvő, majorsági épületnek álcázott katonai létesítményt Saint-Brunevalnál.

"Rémy ezredes", azaz Gilbert Renault (a kép bal szélén) a gaulle-ista ellenállás feje a második világháború után Forrás: Tumbrl

Renault Roger Dumont és Charles Chauveau-t jelölte ki a felderítésre, akik – noha többször is csak hajszál választotta el őket a halálos ítélettel egyenértékű lebukástól –, sikeresen végrehajtották az életveszélyes feladatot.

Kiderítették, hogy a szögesdróttal körbekerített területen nincs aknamező,

sőt, a tenger felől még drótakadály sem védi az állomást, és hogy a majorságot mindössze szakasznyi Wehrmacht-katona őrzi, egy igen erélyes altiszt parancsnoksága alatt.

Személyesen Winston Churchill adott utasítást az akcióra Forrás: WW2

Renault 1942. február 9-én éjjel rádión juttatta el Londonba a felderítés eredményéről szóló jelentését. A sikeres hírszerző művelet fellelkesítette a RAF vezérkarát, az összehangolt műveletek törzsét, sőt magát Winston Churchillt is.

Alig néhány napjuk maradt az életveszélyes akcióra való felkészüléshez

Azonnal hozzákezdtek a „Bite" (Visszaharapás) kódnevű művelet megtervezéséhez. A művelet sikerében kulcsfontosságú volt a meglepetés és a gyorsaság, a kommandósok ugyanis csak akkor remélhették, hogy ép bőrrel érkeznek vissza Angliába a zsákmányukkal együtt, ha még azt megelőzően végeznek a feladattal, hogy beérkezne a német erősítés.

John Frost őrnagy vörös sapkásaival, bevetés előtt Forrás: WW2

Az akció sikere szempontjából természetesen kulcskérdés volt, hogy mennyi időt vesz igénybe a méretes radarkészülék szétszerelése. Az akció tervezői úgy döntöttek, hogy a kommandósokat ejtőernyővel dobják le a majorság területére, és a tengeren szállítják vissza az alakulatot Angliába. A rendkívüli akcióra az ekkor felállított ejtőernyősezred, a később legendássá vált „vörös sapkások" egyik századát szemelték ki, a vállalkozás parancsnokának pedig a kommandós hadviselés szakértőjének tartott John Frost őrnagyot nevezték ki.

Brit Lancester nehézbombázó Forrás: Wikimedia Commons

Ha valakinek ismerősen cseng „Johnny" Frost neve, nem téved. Frost 1944 szeptemberében – akkor már alezredesként –, a történelem legnagyobb ejtőernyős-deszant vállalkozása, a Market Garden hadművelet idején írta be nevét a hadtörténetbe. Ő és maroknyi vörös sapkása napokon át tartották az arnhemi nagy közúti híd hídfőjét Wilhelm Bittrich Obergruppenführer félelmetes II. SS-páncéloshadtestének sokszoros túlerőben lévő alakulataival szemben.

Wilhelm (Willi) Bittrich Obergruppenführer, a II. SS-páncéloshadtest parancsnoka, aki 1944 szeptemberében legyőzte Frost alezredes elszánt vörös sapkásait Forrás: Bundesarchiv

A radarkészülék szétszerelése Denis Vernon hadnagy műszaki osztagának volt a feladata.

Frost alakulatának alig néhány napja maradt a roppant veszélyes és összetett műveletre való felkészülésre. A helyszínismeretet Bruneval – légi felvételek alapján elkészített – terepmakettjén gyakorolták; az ejtőernyős ugrással és partraszállással kombinált bevetési akciót pedig a dorseti tengerparton.

Az időjárás vetette el a kockát

A gyakorlatok nem sok jóval kecsegtettek; a leugrás és a partraszállás összehangolása szinte sohasem sikerült,

az ugrók nemegyszer a kijelölt célponttól nagyon messze értek földet,

a rajtaütő csapat másik részét szállító hajók pedig menetrend szerint késtek. Az akció végrehajtására ráadásul csak a teliholdközeli időszak öt napjának valamelyik éjszakája jöhetett szóba, hogy mind a deszantot ledobó RAF gépek pilótái, mind pedig Frost emberei jól láthassák a célpontot.

John "Johnny" Frost (a kép jobb szélén sisakban) az ejtőernyős kommandós vállalkozások brit szakértője volt Forrás: WW2

Február végén az első szóba jöhető három nap a borongós, felhős éjszaka miatt eredménytelenül telt el, és ez csak fokozta a katonák nyomottságát. Február 27-én pénteken nyílt utoljára lehetőség az indulásra, és ekkor az égiek is Frost pártjára álltak: délután ötkor befutott az indulási parancs.

A szövetségesek – a németekkel szemben – a második világháborúban jelentős lépéseket tettek a légideszant-harcászat kifejlesztésében. Egy C-47-es amerikai csapatszállító gép ejtőernyősöket dob le 1944 szeptemberében, a Market Garden hadművelet idején Forrás: Origo

Este pontban 21 óra 52 perckor az ágyúnaszádoktól védett Prince Albert deszantos hajó fedélzetéről hat partraszállító járművet eresztettek le a tengerre, a legnagyobb csendben. Ezzel egyidejűleg érkezett a célpont fölé az a tizenkét Whitley bombázó, amely Frost őrnagy embereit szállította.

Csak egy német lövöldözött vadul

A megelőző napok kétségbeejtő gyakorlataival szemben most minden olajozottan működött, és óraműpontossággal sikerült.

Kellemetlen meglepetés volt viszont a frissen esett hó,

Frost alakulata ugyanis otthon felejtette a fehér álcaköpenyeket. Az őrnagy nem sokat teketóriázott, gyorsan összeszedte embereit. Egy szakasz katona hiányzott, őket jóval a célterület mögé dobták. Frost nem hezitált, hiszen tudta, még azt megelőzően kell lecsapniuk, hogy a német őrség felocsúdna.

John Frost őrnagy nem sokat hezitált, hiszen tudta, mindennél fontosabb a meglepetés ereje Forrás: Wikimedia Commons

Alig telt el tíz perc a földet érés után, amikor berúgták az ajtókat.

A legnagyobb meglepetésükre mindössze egyetlen német tüzelt rájuk vadul az emeletről,

de őt gyorsan leterítették. A Würzburg kezelőszemélyzete hanyatt homlok elmenekült a havas éjszakában felbukkant angol kommandó látványától. A kerek parabola antennás Würzburgot egy négykerekes utánfutóra szerelve találták meg, és a műszakiak azonnal nekiláttak a szétszerelésének.

Ez volt az egyik legsikeresebb brit kommandós vállalkozás

Az eredeti terv szerint Vernon hadnagy műszaki osztagának 30 perce lett volna a készülék szétszerelésére, ám a németek gyorsan magukhoz tértek, és hevesen tüzelve elkezdtek az épület felé nyomulni. Távolabb egy hirtelen felbukkant katonai teherautó-konvoj fényszórói világították be a fagyos éjszakát, közeledett az erősítés is.

A Würzburg (balra) és a Freya német radarberendezések Forrás: WW2

Alig tíz perc elteltével Frost őrnagy kénytelen volt kiadni a visszavonulási parancsot.

Vernon és emberei azonban csodát műveltek; mindent kiszedtek a készülékből, ami fontos volt. A visszavonulást biztosító alakulat is heves géppuskatüzet kapott a tengerparton, a németek percekig földhöz szegezték a kommandósokat. Frost és emberei alighogy kiléptek a majorság területéről, az udvar végén máris megjelentek a hevesen lövöldöző németek.

John Frost (a kép jobb szélén) a háború után, a Messze volt a híd című háborús mozifilm forgatásán az őt megszemélyesítő Sir Anthony Hopkins filmszínésszel Forrás: Pinterest

Ám ekkor váratlan puskatüzet kaptak a hátukba: Frost elveszettnek hitt, a céltól távolabb ledobott ejtőernyősei bukkantak fel a legjobb pillanatban. A német zavart kihasználva sikerült megtisztítani a parthoz vezető utat, de ismét idegtépő percek következtek, a hajó nem válaszolt a haditengerészeti hívójelre. A menekülést jelentő motorcsónakok csak azt követően tűntek fel, hogy több zöld jelzőrakétát lőttek fel a csillagos éjszakába.

Frost vezérőrnagy, a kép jobb szélén, az 1970-es években Forrás: WW2 in Color

Február 28-án hajnalban az egész társaság átszállt a Prince Albert fedélzetére értékes zsákmányával együtt.

Frost őrnagy rajtaütése a britek kezébe juttatta a féltett német titok, a Würzburg alkatrészeit.

A Visszaharapás művelet a második világháború egyik legsikeresebb kommandós akciójaként vonult be a titkos hadviselés történetébe.