Felerészben nácik muzsikáltak a nagyhírű zenekarban

A Bécsi Filharmonikusok hagyományos újévi koncertjüket adják, koncerrterem, köhögő közönség
Vágólapra másolva!
A Bécsi Filharmonikusok heteken belül visszaszolgáltatnak az egykori zsidó tulajdonos törvényes örököseinek egy félmillió dollárt érő festményt, amelyet a világhírű zenekar 1940-ben, a nácik által megszállt Franciaországban kapott jutalomképpen az ottani fellépésekért.
Vágólapra másolva!

Sikerült felkutatni az örökösöket

Paul Signac neoimpresszionista francia tájképfestő Port-en-Bessin című képét Marcel Koch osztrák műgyűjtőtől kobozták el a nácik.

A Bécsi Filharmonikusok a franciaországi tábori titkosrendőrség egy helyi főnökétől kapta ajándékba a festményt

a vendégszereplésért.

A Bécsi Filharmonikusok hagyományos újévi koncertje Forrás: MTI/EPA/Herbert Neubauer

A Bécsi Filharmonikusok 2013-ban bíztak meg egy művészettörténészt az örökösök felkutatásával, mivel az egykori tulajdonos közvetlen leszármazottak nélkül halt meg 1999-ben. A kutatás során Koch öt örökösét sikerült fellelni.

Nem kímélték meg a zenekar zsidó muzsikusait sem

A zenekar szóvivője nem tudta megmondani pénteken, hogy pontosan mikor adják át a műtárgyat az örökösöknek, de lehetőleg még karácsony előtt szeretnének sort keríteni rá.

A Bécsi Filharmonikusok 123 tagjának mintegy fele a náci párt aktív tagja volt

1938 és 1945 között. A zenekar öt zsidó muzsikusát megölték, tucatnyi más zenész elmenekült Ausztriából.

Arthur Seyß-Inquart, a bécsi ügyvédből lett gauleiter, aki Ausztria helytartója volt az 1938-as Anschluss után Forrás: Bundesarchiv

A zenekar 2013-ban náci múltját feldolgozó tanulmányt publikált. Paul Signac (1863-1935) a pointillizmus megalkotója volt festőtársával, Georges Seurat-val együtt. A zenekar birtokában lévő festmény értékét 500 ezer dollárra (150 millió forint) becsülik.A Profil című osztrák hetilap értesülése szerint az örökösök megegyeztek, hogy egy párizsi árverésen eladják a Signac-festményt.