Ferenc Ferdinánd a béke és a Monarchia reménysége lehetett volna

2016.11.24. 21:58

2016 Ferenc József osztrák császár és magyar király halálának századik évfordulója, emlékév a szomszédos Ausztriában. A centenáriumi év jó alkalmat kínál Ferenc József politikai életműve, az Osztrák-Magyar Monarchia múltbeli szerepének és jelentőségének áttekintése mellett annak a kérdésnek a megválaszolására is, hogy vajon mennyiben volt történelmi szükségszerűség a nagy múltú Duna-menti birodalom megsemmisülése.

A játéknak vége, de a történelem soha nem fejeződik be."
(E. C. Heinisch)

A közgondolkodás, és a történettudományok irányadó álláspontja szerint a történelemben nincs értelme a „mi lett volna, ha" típusú kérdéseknek. Amennyiben az aktuálpolitikát alternatívák közül választó döntési folyamatnak, a „lehetőségek művészetének" tekintjük, úgy a történelem sem más, mint a múltbeli politikai döntések megváltoztathatatlan állóképpé merevedett galériája. A történelem szereplői napjaink politikacsinálóihoz hasonlóan a múltban is mindig alternatívák közül választhattak, vélt vagy valósan felismert érdekek alapján, egyéni tehetség szerint, vagy éppen utóbbi hiányában.

Az Osztrák-Magyar Monarchia címere

Forrás: Origo

A nagypolitikában egykor meghozott döntések, - akárcsak napjainkban – irányt szabtak a további történéseknek, ha úgy tetszik, a történelem menetének. Azért fontos feladat számba venni a világtörténelmet befolyásoló egykori döntések lehetséges alternatíváit és feltárni az akár előremutató, akár katasztrofális következményeket okozó elhatározások hátterét, hogy mindez tanulságként szolgáljon a jelenkor politikacsinálói számára.

Ferenc József császár személye szimbolizálta az állandóságot és a jogrendet

Forrás: Wikimedia Commons

A történelem egyik nagy tanulsága ugyanis, hogy akiknek kellene, általában soha sem tanulnak belőle.

Az első világháború kitörése, és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása ennek az általános igazságnak az egyik szomorú példája, pedig lett volna ennél más, sokkal jobb alternatíva is.

A Monarchia volt az első modern regionális integráció

Az Osztrák-Magyar Monarchia bonyolult felépítését és lelkiségét talán semmi sem jellemzi jobban, mint Albert Musil „A tulajdonságok nélküli ember" című regénye. Az egykori Duna-menti birodalom , és a hozzá kapcsolt, „boldog békeéveknek" elnevezett néhány étized története azonban korántsem csak a „schönbrunni jóságos öregúrból, orrhangon éneklő operett-tábornokokból, cigánybárókból, mosólánykákból, kiskocsmai énekesekből, lipicai lovakból, és a Wiener Sangerknabenből áll", mint ahogyan azt Alexander Sixtus von Reden olyan szellemesen megfogalmazta.

Habsburg-Tescheni Frigyes osztrák főherceg az Osztrák-Magyar Monarchia főparancsnoka látogatóban a visszafoglalt Przemysl erődben 1915-ben. A z első világháború kirobbantása megpecsételte a Dunai-birodalom sorsát

Forrás: Wikimedia Common

A tizenkét nemzetiségből álló birodalom minden fogyatékossága ellenére, bizonyos értelemben megelőzte a saját korát.

Az Osztrák-Magyar Monarchiát tekinthetjük ugyanis az első modern regionális gazdasági-államjogi integrációs kísérletnek,

amely létezésével fontos szerepet játszott, és – tegyük hozzá - játszhatott volna 1918 után is az európai hatalmi erőegyensúly fenntartásában. Ha fennmarad a Monarchia, bizonyos, hogy másként alakul az európai történelem.

Kun Béla 1919-ben beszédet tart. Ha fennmarad a Monarchia, másként alakult volna Közép-Európa története

Forrás: Wikipedia

A világban jelenleg zajló paradigmaváltás-szerű folyamatok, amelyek egyre jobban és mélyebben megosztják Európát, sajátos módon élesztik újjá Közép-Európa országaiban az egykor volt Habsburg-monarchia territóriumának közös múltba gyökerező közösségi érzését.

A Monarchia európai nagyhatalomnak számított

Az Európa szívében elhelyezkedő Osztrák-Magyar Monarchia a 19. század európai nagyhatalmai közé tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a közép-európai birodalom lélekszáma 51 390 223 főt tett ki; a Monarchia tehát nagyobb népességgel rendelkezett, mint a korabeli Anglia (46 533 869 fő), vagy Franciaország (39 602 258 fő), és nem sokkal maradt el Németország 64 925 993 fős népessége mögött.

Ausztria-Magyarország az 1867-es kiegyezési törvények alapján olyan két független államból álló alkotmányos monarchia volt,

amelyet az uralkodó, I. Ferenc József császár személyén kívül a két birodalomrész hadügyét, diplomáciáját és pénzügyeit intéző három közös minisztérium kötötte össze.

Ferenc József 1867 júniusi magyar királlyá koronázása jelentette a kiegyezés záróaktusát, egyben az Osztrák-Magyar Monarchia megszületését

Forrás: Wikimedia Commons

Ausztria és Magyarország egyaránt önálló törvényhozással, a kétkamarás osztrák birodalmi tanáccsal, és az ugyancsak két házból álló magyar országgyűléssel, valamint a nemzeti parlamenteknek felelős saját kormánnyal rendelkezett. Az osztrák államterület 17 örökös tartományból, Magyarország államjogilag pedig két fő alkotórészből, a szűkebb értelemben vett történelmi Magyarországból, és az 1868-as horvát –magyar kiegyezéssel széleskörű autonómiát kapott Horvátországból, a „magyar szent korona országaiból" állt.

A magyar koronázási ékszerek. A Szent Korona testesítette meg államjogilag a magyar nemzetet

Forrás: Wikimedia Commons

Az osztrák-magyar perszonáluniót szokás dualista államrendszerként is emlegetni, holott ez az elnevezés nem pontos, mivel az 1878-as berlini kongresszus után egy harmadik entitás, Bosznia - Hercegovina is ténylegesen a Monarchia részévé vált.

Konzervatív-liberális birodalom a Duna mentén

A Monarchia olyan konzervatív-liberális politikai rendszert alkotott, amelyben jóval szabadabban érvényesültek az alapvető szabadságjogok, mint a két világháború közti Horthy-rendszerben, hogy az 1945 után kiépülő úgynevezett „népi demokráciáról" már ne is beszéljünk.

A kiegyezés utáni évtizedek soha nem látott gazdasági és kulturális fellendülést hoztak,

a közös vámunió, és a Monarchia egyes országai, illetve nemzetei közötti munkamegosztásnak köszönhetően.

Ferenc József és Sisi

Forrás: Wikimedia Commons

Nagyot lépett előre az urbanizáció, ekkor épült ki többek között Budapest is európai színvonalú metropolisszá, fejlett vasút és közúti hálózat kötötte össze a birodalom területeit Galíciától az Adriai-tengerig és az erdélyi havasoktól az osztrák Alpokig. Törvény garantálta a vallásszabadságot, sor került a polgári anyakönyvezés valamint a házasság bírósági felbontásának bevezetésére, az állam és az egyház következetes szétválasztására.

A Monarchia polgárai már a 19. század második felében az egész világra érvényes útlevéllel rendelkeztek,

az osztrák, illetve a magyar királyi államvasutaknak köszönhetően pedig kényelmes kocsikban utazhattak Lembergtől Triesztig, vagy Salzburgtól Nagyszebenig.

Ferenc József az állandóság szimbólumává vált

Ebben a rendszerben az uralkodó, Ferenc József személye szimbolizálta az állandóságot és a jogrendet. A császár úgy tekintett önmagára, mint a Monarchia esőszámú tisztviselőjére. Ferenc József politikai felfogását erősen konzervatív gondolkodás jellemezte, ami miatt élete végéig ellenezte a kiegyezés művét meghaladó reformelképzeléseket. Néhány döntésében időnként felül tudott emelkedni saját meggyőződésén, amennyiben úgy látta, hogy az a Monarchia egységét és stabilitását szolgálja.

A hatvannyolc évig trónon ülő Ferenc József egy egész történelmi korszak szimbóluma lett

Forrás: Wikipedia Commons

A 19. század végétől egyre nagyobb repedések jelentek meg a kiegyezés és a Dunai-birodalom építményén.

Ezek a problémák önmagukban még nem vezettek volna szükségszerűen a Monarchia végzetes megroppanásához, viszont kérlelhetetlenül jelezték, hogy az 1867-es rendszer korrekciókra szorul. A modernizálás szükségességét a liberális gondolkodású Rudolf  már az 1880-as évek derekán felismerte. Bohém életfelfogása, a nem „udvarképes" bécsi értelmiségi körökkel fenntartott barátsága és nem egyszer botrányos nőügyei miatt a császár és fia között végig igen feszült volt a kapcsolat.

Rudolf trónörökös élete végéig rossz viszonyban állt az apjával

Forrás: Wikimedia Commons

Ferenc József Rudolfot tudatosan távol tartotta az államügyektől, pedig a briliáns intelligenciájú trónörökös kiváló helyzetfelismerő képességgel megáldva pontosan látta, hogy a Monarchián belül többségi etnikumot alkotó szlávság és Oroszország pánszláv aspirációi miatt

elkerülhetetlen a dualista rendszer modernizálása,

a birodalom hosszú távú fennmaradása érdekében. Rudolf- vagy ahogy a magyar népnyelv emlegette, Rezső királyfi - 1889. január 30-án a mayerlingi vadászkastélyban történt, máig tisztázatlan hátterű, szeretőjével, Maria von Vetsera bárónővel együtt elkövetett állítólagos öngyilkossága után Ferenc József öccse, Károly Lajos főherceg lett a trónörökös.

Károly Lajos főherceg, Ferenc József öccse, Rudolf halála után lett a trónörökös

Forrás: Wikimedia Commons/Austrian Archives/CORBIS/./Emil Rabending

Károly Lajos 1896. május 19-én elhunyt. A trónöröklés rendjében három fia közül a legidősebb, az ekkor harminchárom éves Ferenc Ferdinánd követte őt e tisztségben. Ferenc József Rudolfhoz hasonlóan, azonban őt sem vonta be az államügyekbe, hanem csak protokolláris feladatokat szánt trónörökössé előlépett unokaöccsének.

Reformer, magyarellenes, de nem szlávbarát 

Ferenc Ferdinánd személye mind a mai napig erősen és egységesen negatív megítélésű a hazai közvéleményben, sokat hangoztatott, elvakultnak tartott magyargyűlölete miatt.

Népszerű és évszázadon át kitartó igaztalan történelmi pletykák keringenek a trónörökös bornírt magyarellenességéről;

ezek szerint Hungáriának nevezte el az egyik szamarát, vagy amikor különvonata áthaladt az országon lehúzatta a sötétítőket, mert látni sem bírta a magyar tájat.

Ferenc Ferdinánd főherceg, trónörökös

Forrás: Wikimedia Commons

Ferenc Ferdinánd és a budapesti politikai elit, különösen Tisza István, és ifjabb Andrássy Gyula gróf körei között a trónörökös reformtervei miatt alakult ki a kölcsönös és mély ellenszenv.

A függetlenségpárti Ifj. gróf Andrássy Gyula és a trónörökös nem szívelték egymást

Forrás: Ifj. gróf Andrássy Gyula Alapítvány

A Ferenc József emlékév alkalmából a Collegium Hungaricum szervezésében Bécsben megtartott tudományos konferencián, a téma szaktekintélye, Dr. Szász Zoltán az MTA Történeti Kutató Intézet történészprofesszora az Origónak elmondta, a trónörökössel szembeni ellenérzés alapvetően radikális közjogi reformelképzelései, köztük az általános választójog bevezetése, a Monarchia trialista, majd föderális államszervezetté alakítása, a szláv etnikumra mint harmadik pillérre építő nemzetiségi politikája, és a parlamentáris rendszer demokratizálási terve miatt alakult ki.

Tisza gróf, miniszterelnök, Ferenc József császárnál kihallgatáson. Tisza volt az egyetlen, aki az 1914-es júliusi válság idején ellenezte a hadüzenetet, később mégis a háborús politika szimbólumává vált

Forrás: Wikimedia Commons

Mindez nem azt jelenti természetesen, hogy Ferenc Ferdinánd megrögzött demokrata lett volna, reformelképzeléseivel a Monarchia egységét és fennmaradását akarta garantálni Magyarország birodalmon belüli kiváltságos státuszának megváltoztatásával.

Sohasem bocsátotta meg az udvarnak felesége kiközösítését

A trónörökösnek nem csak a privilégiumaira féltékeny magyar politikai elittel, hanem az idős császárral is komoly nézetletérései akadtak.

Ferenc József veszélyesnek tartotta a Monarchia fundamentumának tekintett 1867-es kiegyezés megbontását,

amire a trónörökös készült. Az uralkodó és a koronaherceg közötti ellenszenvnek azonban nem csak politikai, hanem magánéleti okai is voltak. A császári család komoly erőfeszítéseket tett, hogy megakadályozza a trónörökös és szerelme, Chotek Zsófia grófnő, egy cseh diplomata lányának házasságkötését.

Chotek Zsófia grófnő, akivel a trónörökös morganatikus házasságot kötött, szembeszállva az udvarral

Forrás: Wikimedia Commons

Az uralkodó azt szorgalmazta erőteljesen, hogy Ferenc Ferdinánd rangjához illő (standesgemäß) házasságot kössön. A trónörökös azonban megmakacsolta magát, és komoly botrányt okozva az udvarban, 1900. július 1-én oltár elé vezette Chotek Zsófia grófnőt, az egyik legősibb cseh arisztokrata család sarját. Az esküvőre, amit nem is Bécsben, hanem Csehországban tartottak meg,

tiltakozásuk jeleként még saját testvérei sem mentek el,

Ferenc József pedig nem engedte meg, hogy a trónörökös felesége az uralkodói család nőtagjait megillető Herzogin von Hohenberg címet viselje, így nem illette meg az ezzel együtt járó „Fenség" (Hoheit) megszólítás sem. (Zsófia a főnemesi herecgnő – Fürstin von Hohenberg - címet kapta meg a császártól.)

Ferenc Ferdinánd és Chotek Zsófia gyermekeikkel

Forrás: Wikimedia Commons

A morganatikus házasságkötés miatt az uralkodó Ferenc Ferdinánd leendő fiúgyermekeit kizárta a trónöröklésből. Zsófiát az udvarban - elsősorban a lánya kiházasításának meghiúsulása miatt hoppon maradt Izabella főhercegné intrikái nyomán - évekig páriaként kezelték.

A császári család részéről ért megaláztatást Ferenc Ferdinánd sohasem bocsátotta meg,

mindez csak fokozta eltökéltségét önálló, és a császáréval nem egy lényeges pontban ellentétes politikai elképzelései kiérlelésében.

Komoly tervet készített a Monarchia megreformálására

Ferenc Ferdinánd rendkívül komolyan vette a leendő uralkodói szerepre történő felkészülést. Reformtervei kidolgozására a bécsi Belvedere palotában 1907-ben külön tanácsadói testületet állított fel. A „belvederei műhelyt" elsősorban román, szlovák és cseh politikusok alkották, de magyarok is megfordultak a tanácsadói grémiumban.

A bécsi Belvedere palotát a híres törökverő hadvezér, Savoyai Jenő herceg építtette. A Belvedere volt Ferenc Ferdinánd rezidenciája, innen indult  el 1914. júniusában végzetes szarajevói útjára

Forrás: Wikimedia Commons

A trónörökösnek egyetlen bizalmas magyar tanácsadója volt, a kiváló képességű Kristóffy József személyében, aki a Fejérváry-kormányban korábban a belügyminiszteri posztot töltötte be. Dr. Szász Zoltán szerint Ferenc Ferdinánd kifejezetten kedvelte Zichy János grófot, a néppárt vezérét, de a belvederei körhöz tartozott többek között Linder György újságíró, városi tanácsos is. Meggyőződése szerint a Monarchia mint államalakulat politikai túléléséhez a dualista államszerkezetet felváltó, és a Duna-menti birodalom etnikai összetételének megfelelő új, föderalista berendezkedés kialakításán át vezet az út.

Ferenc Ferdinánd trialista államszervezetté, majd föderális államszövetséggé kívánta volna átalakítani a Monarchiát

Forrás: Wikimedia Commons

Trónra lépése után II. Ferencként kívánt uralkodni, és előre elkészítette azt az átfogó államjogi reformtervet, amely a Monarchiát trialista monarchikus államszövetséggé alakította volna át az uralkodói hatalom megszerzése után. Elképzelése szerint a Monarchia népcsoportjain belül a szlávság alkotná a trialista berendezkedés harmadik pillérét. Népszerű tévhit, hogy Ferenc Ferdinánd szlávbarát volt, a szlávságnak a Monarchia fenntartása érdekében szánta a magyarokéval azonos jogállást.

Czernin gróf, későbbi közös külügyminiszter Ferenc Ferdinánd legbizalmasabb tanácsadói közé tartozott

Forrás: Wikimedia Commons

A reformintézkedések első lépéseként a birodalom kebelén belül létrehozták volna a későbbi Jugoszlávia előfutárát, a Horvátország, Bosznia-Hercegovina, valamint Dalmácia alkotta Délszláv Királyságot. A délszláv társállam ugyanolyan jogállással rendelkezett volna, mint a Magyar Királyság az 1867-es kiegyezés után. Második lépésben a Monarchiát Aurel Popovici 1906-os javaslatának megfelelően

föderális államszövetséggé alakították volna át, Nagy-Ausztriai Egyesült Államok néven.

 

Aurel Popovici 1906-ból származó térképe az államszövetséggé alakuló Monarchia közigazgatási beosztásáról

Forrás: Origo

Ez államjogilag megszüntette volna az 1867-es osztrák-magyar, illetve az 1868-as magyar-horvát kiegyezésen alapuló magyar-horvát uniót. A dualista államberendezkedés megszüntetésével Magyarország a föderális államszövetség többiekével azonos jogú tagjává vált volna. A föderáción belül Ferenc Ferdinánd a mindenkori uralkodónak erős központi irányítószerepet szánt.

Pontosan látta, hogy a háború a Monarchia bukását okozná

Külpolitikájában a közép-európai hatalmi egyensúly fenntartását tartotta a legfontosabbnak. Ferenc Ferdinánd tudta, hogy a Monarchia, mint közép-európai nagyhatalom fennmaradásához az elkerülhetetlen modernizáción kívül a „balance power", azaz a nemzetközi külpolitikai egyensúly térségbeli fenntartása is elengedhetetlen feltétel.

Felismerte egy esetleges nagyhatalmi háborús konfliktus Monarchiára jelentett veszélyeit, 

és ezért mereven ellenzett minden olyan háborús kalandot, amely a reformterveire, és a Duna-menti birodalom megerősítésére jelentett volna kockázatot.

A közép-európai hatalmi egyensúly fenntartását látta a legfontosabbnak

Forrás: Wikimedia Commons

Mindenáron szerette volna elkerülni az Oroszországgal szembeni háborút, „... nehogy a cár és a császár egymást trónjáról letaszítva, szabad utat engedjenek a forradalmaknak." Mindezek utóbb látnoki szavaknak bizonyultak. Az 1888-ban trónra került II. Vilmos császár Németországával ambivalens érzéseket táplált. Vilmos Európára veszélyesnek tartott kardcsörtető politikáját diplomáciai úton, nemzetközi szerződéssel tervezte leszerelni.

II. Vilmos német császár (a kép jobb oldalán) és II. Miklós orosz cár. Ferdinánd mindkét nagyhatalommal szövetségre törekedett

Forrás: AFP/Stringer

Annak ellenére, hogy a budapesti parlament a magyarság elleni támadásnak tekintette a trónörökös törekvéseit és Ferenc József udvara is „eretnekként" tekintett a főhercegre, kétségtelen, hogy Ferenc Ferdinánd trónra lépésével és reformtervei megvalósításával

nagyon nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna az első világháború.

Ma már egyre több történész is osztja ezt a véleményt.

Aki rossz feltevéssel indít, végig azon az úton marad

Az első világháborút kirobbantó szarajevói merénylet 100. évfordulója alkalmából megrendezett számtalan tudományos szimpózium és konferencia közül is figyelemre méltónak bizonyult az az alternatív történelmi tanácskozás, amelyet Bécsben, a Mária Terézia által 1754-ben alapított patinás Diplomáciai Akadémián tartottak meg, több nemzet történészeinek közreműködésével, még 2014 novemberében. Richard Ned Lebow, a londoni Kings College háborús tanulmányok professzora szerint az alternatív történelem nemcsak a múltról szól, hanem tanulságokkal szolgál a kortárs politikusok és döntéshozók számára.

Richard Ned Lebow professzor

Forrás: Diplomatic Academy Of Vienna/Ernst Weingartner

Mind a múltban, mind pedig a jelenben a politikai vezetők hajlamosak eltúlozni az események irányítása feletti képességeiket, amely – miként azt éppen a világháborúk története bizonyítja – nem egyszer járt már végzetes következményekkel. 

Ha valaki rossz feltevéssel indít, végig azon az úton marad. Ez történt 1914-ben is"

– hangzott el a konferencián.

Gavrilo Principet lefogják a trónörökösre és feleségére leadott halálos lövések után Szarajevóban, 1914. június 28-án

Forrás: Wikimedia Commons

Richard Ned Lebow reális opciónak tarja, hogy ha Ferenc Ferdinánd túléli a szarajevói merényletet, megelőzhető lett volna az első világháború. „Ferenc Ferdinánd volt a legerősebb szóvivője az Osztrák-Magyar Monarchia békéjének. Személy szerint úgy vélte, és ebben nem is tévedett, hogy egy Oroszországgal szembeni háború mindkét birodalom végét jelentené" – nyilatkozta Lebow professzor.

Az Osztrák-Magyar Monarchia területi beosztása

Forrás: Origo

Mindehhez hozzátette, hogy a trónörökös elleni merénylet ezt az erős féket távolította el a háborúhoz vezető folyamatból, egyszersmind ürügyet és ösztönzést adott a háború kirobbantásához. Holger Herwig, a University of Calgary professzora mindezzel egyetértve hozzáfűzte: „Az Osztrák-Magyar Monarchia nagy valószínűséggel magától nem omlott volna össze, ha nem megy a háborúba."

Hiba volt a Monarchia megsemmisítése

Az európai nagyhatalmak is csak későn ébredtek rá, hogy a Monarchia megsemmisítése olyan politikai vákuumot és feszültségforrást teremtett Európa szívében, amely – többek között - felemelt egy Ferenc Ferdinánd életében még a bécsi és müncheni bohémvilágban bolyongó, zavaros gondolkodású fiatalembert, hogy majd Adolf Hitlerként ismét meggyújtsa a világégés kanócát.

Adolf Hitler kancellár és Paul von Hindenburg német államelnök 1933-ban

Forrás: DPA/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Dpa

Otto von Bismarck gróf a „vaskancellár", és a német egység megteremtője szerint: „Ha nem létezne az Osztrák-Magyar Monarchia, fel kellene találni." Winston Churchill, „A második világháború" című forrásértékű visszaemlékezésében maga is elismerte, hogy a Monarchia megsemmisítése volt a nyugati hatalmak egyik legnagyobb baklövése az első világháború végén.

Churchill elismerte, hogy a Monarchia szétverése súlyos hiba volt

Forrás: Wikimedia Commons

A Monarchia „börtönéből" 1918 után kiszabadult népek az eufória elmúltával maguk is másként kezdték értékelni a „boldog békeévek" letűnt világát. „Kimondhatjuk, hogy a „régi szép idők" iránti nosztalgia azokra a kisemberekre jellemző, akik a Szudéták hegylánca és a Duna-delta közötti országokat lakják, s akik mélabús sóhajjal gondolnak erre az oly sok nemzetből állt közös hazára, erre a sok tekintetben olyannyira toleráns hazára, és a békeidőkre, amely szinte megszakítás nélkül tartott a Bécsi Kongresszustól 1914-ig" – írta 1983-ban, a szovjet birodalmi idők utolsó éveiben Kusniewicz Andrejz. És valóban, a 20. század véres diktatúrái és autoriter rezsimjeinek árnyékában megszépült a vasárnapi andalító térzene, az abbáziai korzó, a budapesti és bécsi kávéházak vidáman lármás mikrokozmosza, a „jóságos schönbrunni öregúr" Monarchiája, a „békebeli béke" világa.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK