Nagyhatalmi színjáték volt a magyar forradalom ügye

Az 1980-as évek végétől, illetve a 90-es évek elejétől részben kutathatóvá váltak az ENSZ, az amerikai külügyminisztérium, valamint a szovjet pártvezetés 1956-os magyar forradalomra vonatkozó titkos iratai. Az 1956. október végén megélénkülő nagyhatalmi diplomáciában elsősorban a zárt ajtók mögötti informális találkozók bizonyultak sorsdöntőnek.

Washington párnázott ajtók mögött

Az 1956. október 23-tól kibontakozó magyar forradalom, valamint a Moszkvából elrendelt első szovjet katonai beavatkozás, ha nem is váratlanul, de mindenesetre készületlenül érte Washingtont és a nyugati országok kormányait. A budapesti és országos rendszerellenes megmozdulások hírére John Foster Dulles amerikai külügyi államtitkár (külügyminiszter) október 24-én a Fehér Ház Ovális Irodájában megtartott szűk körű helyzetértékelő megbeszélésen

azt javasolta Dwight D. Eisenhower elnöknek,

hogy a magyarországi szovjet katonai beavatkozás mint a nemzetközi békét veszélyeztető fegyveres konfliktus miatt kezdeményezze az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali összehívását.

Eisenhower amerikai elnök (a kép jobb szélén frakkban) és Nyikita Szergejevics Hruscsov az SZKP első titkára, feleségeik társaságában. Az 1956-os magyar forradalom sorsát a két katonai szuperhatalom közötti kényes erőegyensúly megőrzésének szándéka pecsételte meg Forrás: Library of Congress

Közismert történelmi tény, hogy a világszervezet Biztonsági Tanácsa (BT) október 28-án a három nyugati nagyhatalom együttes kérésére ült össze először a magyarországi helyzet megtárgyalására, ám hogy ténylegesen ki kezdeményezte a BT összehívását, egészen a legutóbbi évekig nem volt ismert. Az Eisenhower-adminisztrációt kínosan érintette a Budapesten kitört forradalom miatt gyorsan eszkalálódó nemzetközi válság.

John Foster Dulles, az Eisenhower-adminisztráció külügyi államtitkára (külügyminisztere) Forrás: Wikimedia Commons/ Library of Congress

Az amerikai elnöknek ugyanis ekkor kellett szembesülnie azzal a kellemetlen ténnyel,

hogy a kelet-európai „rab nemzetek felszabadítására” korábban meghirdetett, erőteljes amerikai propaganda ígéreteivel szemben a kommunista elnyomás elleni népfelkeléshez a Jaltában 1945 februárjában szentesített kelet-közép-európai szovjet befolyási övezet határain belül Amerika aligha nyújthat érdemi támogatást.

Dwight D. Eisenhower, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke. Eisenhowernek az 1956-os forradalom feladta a kemény leckét Forrás:Library of Congress

Az amerikai nagyhatalmi presztízs miatt azonban rendkívül fontos volt, hogy a külvilág ebből a tehetetlenségből ne érzékeljen semmit sem. Ezért már október 25-én – Dulles javaslatára – a washingtoni adminisztráció eldöntötte, hogy – presztízsokokból –, a szövetségeseivel együtt fogja kezdeményezni a szovjetek magyarországi katonai beavatkozása miatt a BT összehívását.

Szuez szelleme még ki sem szabadult a palackból, de máris kísértett

A brit és a francia kormány azonban nem mutatott túl nagy lelkesedést az amerikai javaslat iránt. A két szövetséges európai nagyhatalom ódzkodásának hátterében – a kutathatóvá tett külügyminisztériumi feljegyzések tartalma szerint – két főbb megfontolás állt. A feljegyzésekből világosan kiderül, hogy

a magyar kérdés napirendre tűzését kezdettől fogva csak propagandisztikus akciónak tekintették,

amelynek egyetlen valós célja a Szovjetunió elítéltetése volt a nemzetközi közösséggel.

Anthony Eden, aki 1956-ban, a szuezi válság idején a londoni kabinet feje volt, a potsdami konferencián 1945-ben Molotov szovjet (a kép bal szélén), valamint Byrnes amerikai külügyminiszterek (középen) társaságában Forrás: Wikimedia Commons

A másik nyomós ok, hogy október 26-án, amikor Dulles az amerikai indítvánnyal megkereste angol és francia kollégáját, a két ország, illetve Izrael titkos megállapodása alapján már eldöntött kérdés volt az Egyiptom elleni katonai akció a Szuezi-csatorna július 26-án bejelentett államosítása miatt. (Forrás: Foreign Office minute, October 26, 1956.; Documents diplomatiques francais, 1956. Tome III.(24 octobre-31 décembre). Paris, Ministère des Affaires Etrangéres, 1990. p. 19)

Guy Mollet (a kép jobb szélén) volt a Francia Köztársaság miniszterelnöke a szuezi és a magyarországi válság idején 1956-ban Forrás: Wikimedia Commons

A brit és a francia diplomácia attól tartott, hogy ha az ENSZ napirendre tűzi a magyarországi események megtárgyalását, az veszélyes precedenst jelenthet az Egyiptom ellen megindítandó akció elitéléséhez is. Mivel az angol és a francia külügyi vezetés szándékosan nem egyeztetett a washingtoni State Department (a Külügyminisztérium, a szerk.) fejével a szuezi akció ügyében, a két ország abban volt érdekelt, hogy minél tovább halogassa az úgynevezett magyar kérdés napirendre tűzését.

Titokban azt remélték, a magyar kérdés magától is rendeződik

Ezért a Foreign Office, a londoni külügyminisztérium azt a válaszjavaslatot továbbította Dulles-nek, hogy ha az ENSZ-ben egyáltalán sor kerül a magyarországi helyzet megvitatására, arra ne a Biztonsági Tanácsban, hanem a Közgyűlés november 12-re összehívott rendes plénumán kerüljön sor.

Nyilvánvaló volt a brit diplomáciai indítvány hátsó szándéka,

ti. hogy november 12-ig talán magától is „rendeződhet” a magyarországi helyzet – akár a forradalom szovjet leverésével –, valamint addig várhatóan sikeresen befejeződik az Egyiptom ellen tervezett angol–francia–izraeli villámháború, így sokkal egyszerűbb lesz tárgyalni ezekről a „nehéz” kérdésekről.

Kilőtt Sherman harckocsi a Sínai-félszigeten, az 1956-os szuezi vagy második arab–izraeli háborúban Forrás: Wikimedia Commons

Mivel az angol és a francia kormány nem óhajtotta felfedni az Egyesült Államok előtt az október 29-én elkezdődő szuezi akciót, Washington nyomására végül is kénytelenek voltak belemenni a Biztonsági Tanács október 28-ra történő összehívásába. (Források: Békés Csaba: A brit kormány és az 1956-os magyar forradalom, 1956-os Intézet, Évkönyv, I.1992., Budapest, 1992., továbbá A magyar kérdés az ENSZ-ben és a nyugati nagyhatalmak titkos tárgyalásai, 1956. október 28november 4. - Brit külügyi dokumentumok, közli Békés Csaba, 1956-os Intézet, Évkönyv II.1993., Budapest, 1993. pp. 39, 71.)

Hruscsov (a képen kalapban) Richard Nixon (a fotó jobb szélén), Eisenhower alelnökének társaságában. Nixon volt a legfőbb koordinátora a kelet-közép-európai „rab nemzetek felszabadításáért” indított amerikai propagandakampánynak Forrás: Library Of Congress

Dulles bizalmasan megüzente Selwyn Lloyd brit külügyminiszternek, hogy arra számít, az ENSZ-ben a színfalak mögött lehetőség lesz a szovjet képviselőkkel való alkudozásra, ami a magyarországi helyzet javulását eredményezheti.

Úgy ítéljük el a Szovjetuniót, hogy lehetőség szerint ne sértsük meg

A BT összehívását ténylegesen kezdeményező Egyesült Államok, valamint az abban csak kényszeredetten részt vevő Nagy Britannia és Franciaország képviselői ezt követően egészen november 3-ig ENSZ-nagyköveteik útján zárt ajtók mögött egyeztették közös álláspontjukat. A BT október 28-án, november 2-án és november 3-án megtartott, a magyar ügyet vizsgáló ülésein

így mindig az történt, amiben a három nyugati nagyhatalom diplomatái már jó előre megállapodtak.

A három nagyhatalom úgy akarta felvetni és megtárgyalni a magyar kérdést, hogy azzal lehetőség szerint ne provokálják a Szovjetuniót.

Selwyn Lloyd, Nagy Britannia külügyminisztere az 1956-os őszi válság idején Forrás: Wirral Globe

A nyugati hatalmak ugyanis

nem akarták kockára tenni az 1955-ös osztrák államszerződés aláírása óta a két katonai tömb között érzékelhető enyhülést.

Ez a közös stratégia kitűnik többek között Sir Pierson Dixon brit ENSZ-képviselő 1956. október 27-én kelt 954.-es számú bizalmas feljegyzéséből, amelyben Sir Dixon a következőkről tájékoztatta kormányát: „...Ezután megbeszéltük, milyen álláspontokat fogunk beszédeinkben kifejteni. Lodge úr (az Egyesült Államok ENSZ-képviselője 1956 októberében, a szerk.) elmondta, arra gondol, az eseményeket olyan tárgyszerű, sallangmentes modorban kellene ismertetni, amely a lehető legkevesebb »hidegháborús« felhangot tartalmazza. Szerinte el kell kerülnünk annak látszatát, mintha fellépésünk célja a vétó kiprovokálása lenne... Én erre azt mondtam, hogy szerintem is ez a helyes irányvonal. Nem kellene addig az ügyet újabb neurotikus pontokkal megterhelnünk, amíg nem látunk tisztán... hogyan reagál Szoboljev úr. (A Szovjetunió ENSZ-képviselője, a szerk.)” (Forrás: 1956-os Intézet, Évkönyv II. 1993., PRO FO 371 122 376 NH10 110/10, 46.p.)

Az 1956-os forradalom egyik legfontosabb követelése a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonása volt Forrás: Fortepan

Mindezek alapján a BT október 28-i ülése előtt megtartott háromoldalú egyeztetésen mindhárom fél egyetértett abban, hogy noha a nyilvánosság előtt a leghatározottabban el kell ítélni a magyar belügyekbe történő szovjet beavatkozást, ténylegesen azonban – a magyarországi helyzet úgymond áttekinthetetlensége miatt – egyelőre a kivárás taktikáját fogják alkalmazni.

Washington megüzente Moszkvának, tiszteletben tartja Jaltát

E kivárási taktikának volt köszönhető, hogy a BT október 28-i tanácskozásán az ülés összehívását kezdeményező három nyugati nagyhatalom

még csak határozati javaslatot sem terjesztett elő a helyzet rendezésére.

Miután október 31-én Anglia és Franciaország is beavatkozott Izrael oldalán a szuezi háborúba, a magyar ügy megvitatásának jellege teljesen megváltozott.

Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök 1956. július 26-án államosította a Szuezi-csatornát üzemeltető brit–francia többségi érdekeltségű részvénytársaságot Forrás: Wikimedia Commons

Ettől kezdve a nyugati nagyhatalmak valódi célja már nem a szovjet beavatkozás elítélésére,

még kevésbé annak megakadályozására irányult,

hanem hogy egymást „kicselezve” (az Egyesült Államok, illetve a brit–francia tandem viszonylatában) saját – egymástól nagyon is eltérő – nagyhatalmi érdekeik szolgálatába állítsák a magyarországi konfliktust. Az angolok és a franciák arra törekedtek, hogy a „magyar kérdést” a Biztonsági Tanácsból a Közgyűlés plénuma elé vigyék, ahol a két ügy, a szuezi válság és a magyarországi szovjet beavatkozás együttes tárgyalása jelentősen javíthatta volna pozíciójukat.

Felvonják az egyiptomi lobogót Nasszer elnök jelenlétében Port Szaidban, a Szuezi-csatorna államosításának bejelentése után Forrás: Wikimedia Commons

A Fehér Háznak – amely kezdettől fogva élesen elítélte legközelebbi szövetségesei szuezi kalandját – október 29. után a közel-keleti válság gyors megoldása vált elsődleges prioritássá. (Forrás: Békés Csaba: A brit kormány és az 1956-os magyar forradalom, 1956-os Intézet Évkönyv I. 1992, 19 -38. p.)

Eisenhowert módfelett felbosszantotta két legfőbb szövetségesének titokban megszervezett szuezi kalandja Forrás: Library of Congress

Ehhez viszont Washingtonnak, mint a világ legerősebb katonai szuperhatalmának, egyértelművé kellett tennie a magyarországi konfliktussal kapcsolatos álláspontját a Kreml urai előtt. Eisenhower elnök Bohlen moszkvai amerikai nagykövet útján megüzente Hruscsovnak, hogy

az Egyesült Államok kormánya változatlanul érvényesnek tekinti és tiszteletben tartja az 1945. februári jaltai megállapodást.

A Hruscsovnak szóló informális üzenet félreérthetetlenül jelezte, hogy a Jaltában szentesített szovjet befolyási övezeten belüli konfliktusok „megoldásába” Washington nem avatkozik be, és elismeri Moszkva kizárólagos kompetenciáját.

Mao Ce-tung kínai kommunista vezető és Nyikita Szergejevics Hruscsov. Mao követelte a legerélyesebben a magyarországi „fasiszta ellenforradalom” katonai leverését Forrás: Wikimedia Commons

Nyilván az amerikai álláspont egyértelművé tétele is szerepet játszott a moszkvai Politbüro (az SZKP Elnöksége, a szerk.) október 31-i végső döntésében, a magyar forradalom leverését és a Nagy Imre-kormány eltávolítását célzó második szovjet katonai intervenció elhatározásában.

Hruscsov nem értette a magyar válság mélyebb okait

A magyarországi társadalmi erjedésről és a pártvezetésen belüli válságról Moszkva már 1956 nyarától pontos információkkal rendelkezett. A szovjet információs csatornák az eseményekkel egyidejűleg jelezték a „pártellenes” ellenzék erősödését, illetve a magyar pártvezetésen belüli, a sztálinista irányvonalhoz körömszakadtáig ragaszkodó Rákosi-klikk, illetve a „mérsékeltek” között kiéleződő konfliktust,

azonban Hruscsov nem értette meg a kibontakozó válság mélyebb, társadalmi összefüggéseit.

Rákosi Mátyás kommunista diktátor, „Sztálin legjobb magyar tanítványa”. Hruscsov nem értette meg az 1956 nyarára kibontakozó magyarországi válság mélyebb társadalmi okait, a krízist egyszerű pártvezetési kérdésnek tekintette Forrás: Fortepan

Az SZKP Elnöksége a magyarországi problémát egyszerű pártvezetési, személyi kérdésként kezelte, amelyet Rákosi Mátyás 1956. július 18-án történt menesztésével vélt megoldani. Rákosi távozásával azonban nem változott meg a politikai helyzet, és a válság tovább eszkalálódott. A KGB budapesti rezidensei már közvetlenül a Központi Vezetőség július 18-i, Rákosit leváltó „nagyon jól sikerült” ülése után jelezték, hogy az ellenzék tovább folytatja tevékenységét.

Gúnyrajz Rákosi Mátyás távozásáról. Az egyik bőröndben a törvénytelenségeket, a másikban a sztálini dogmákat viszi magával a diktátor Forrás: Fortepan

Jurij Andropov, a Szovjetunió budapesti nagykövete 1956. augusztus 30-án keltezett rendkívül részletes jelentésében

szovjet szempontból elemezte a magyarországi helyzetet, amit súlyosnak minősített.

Andropov egy másik, október 12-én keltezett jelentésében hangsúlyozta, hogy a pártellenzéken túllépő tömegmozgalom szovjetellenes követeléseket fogalmaz meg, amellyel szemben a magyar pártvezetés egyre jobban elbizonytalanodik, a „fertőzés” pedig már az államvédelmet és a hadsereget is elérte.

Jurij Andropov, a Szovjetunió budapesti nagykövete (a kép bal szélén) Nagy Imre társaságában, 1956-ban Forrás: Origo

„Ha barátaink (ti. az MDP szűkebb vezetősége, a szerk.) továbbra is folytatják az ellenállás elkerülésének politikáját, egyértelműen lehetségesnek tartjuk, hogy Nagy Imre a párt és az ország vezetője lesz” – áll többek között Andropov összefoglalójában. (Forrás: Andropov 1956. október 12-i távirata a Gerővel folytatott beszélgetésről, Hiányzó lapok, 89-90 pp, közzéteszi: 1956-os Intézet, Évkönyv II. 1993.)

Moszkva teljes igazodást követelt csatlósaitól

1945-től, Jalta és Potsdam után Moszkva számára politikai axiómává vált, hogy a befolyási övezetébe került országokban kivétel nélkül a Szovjetunióhoz lojális, megbízható államvezetés kezébe kerüljön a hatalom. 1946 után, a hidegháború kiéleződésének időszakában a Kreml már nemcsak katonai-gazdasági téren,

hanem politikailag is teljes igazodást követelt meg csatlósaitól,

amelynek zálogát a kizárólagos hatalmat megszerző és a moszkvai irányvonalat szolgaian követő kommunista pártok jelentették.

Churchill brit miniszterelnök, Roosevelt amerikai elnök és Sztálin szovjet pártfőtitkár a jaltai konferencián, 1945 februárjában. Jaltában határozták meg a háború utáni szovjet befolyási övezet határait, amit 1945 után a mindenkori szovjet vezetés politikai axiómaként kezelt Forrás: Wikimedia Commons

Moszkva a jaltai rendszer sáncain belül saját politikai hitbizományként kezelte a kelet-közép-európai, úgynevezett népi demokráciákat, és ahogy azt már az 1953-as keletnémet beavatkozás is bizonyította, a Kreml természetesnek tekintette, hogy befolyását adott esetben fegyveres erőszakkal tartsa fenn. Ez a birodalmi attitűd Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála és az SZKP 1956 februárjában megtartott, a desztalinizációt meghirdető XX. kongresszusa után sem változott meg.

Hruscsov Gheorghiu-Dej román pártvezető (a képen középen) társaságában. A Szovjetunió saját hitbizományaként kezelte a kelet-közép-európai, úgynevezett népi demokráciákat Forrás: Wikimedia Commons

Moszkva és nyugati nagyhatalmak 1956-ban a magyar válság „megoldásában” tehát nem a sokat hangoztatott szabadság, illetve „szocialista” eszmeiség jegyében,

hanem kőkemény nagyhatalmi érdekek, illetve geopolitikai realitások mentén cselekedtek.

A magyar forradalmat leverő szovjet katonai intervenció elrendelése és a nyugati hatalmak ehhez asszisztáló passzivitása mind ezekre az érdekekre voltak visszavezethetők.

Formálódik a brutális szovjet katonai intervenció

1956. október 28-án a szovjetek hozzájárultak a Nagy Imre-kormány által meghirdetett tűzszünethez és csapataik Budapestről történő kivonásához, ejtve a csapatkivonás korábban megfogalmazott előfeltételét is az „ellenforradalmi gócok” (elsősorban a Corvin köz) felszámolásáról. A szovjet kivonulás – a bejelentést kísérő általános lakossági eufória ellenére – csak taktikai jellegű manővernek bizonyult.

Szovjet T-54-es harckocsik Budapest utcáin Forrás: Fortepan

Noha a Kremlben egy rövid gondolat erejéig felvetődött „Magyarország elengedésének” kérdése, ez egyetlen pillanatig sem jelentett komoly opciót a szovjet döntéshozók körében.

Október 29-én már Hruscsov zsebében volt a legfontosabb, az Egyesült Államok kvázi garanciája az amerikai be nem avatkozásról.

(Forrás: Foreign Relations of the United States 1955 -1957. Vol. XXV. Eastern Europe, 134. számú dokumentum, 328. p.) Egyedül még Tito és a „testvéri szocialista országok” pártvezetőinek – amúgy nem kétséges – rábólintása váratott magára a második szovjet katonai intervenció elindításához.

Zsukov marsall (a képen középen) Eisenhower tábornok, az angolszász szövetséges haderő főparancsnokának társaságában, 1945-ben. Zsukov mint a Szovjetunió honvédelmi minisztere 1956. október legvégén kapott megbízást a magyarországi intervenció előkészítésére Forrás: Wikimedia Commons

A katonai beavatkozásról szóló formális döntéshez további muníciót szolgáltatott Ivan Szerov államvédelmi hadseregtábornoknak, a KGB elnökének Budapestről küldött október 29-i hisztérikus hangú jelentése, amelyben a Belügyminisztérium és az államvédelem összeomlását, valamint – jelentősen eltúlozva – az ávósok elleni véres lincseléseket ecsetelte.

Ivan Szerov, a KGB főnöke a magyarországi helyzetről erősen túlzó jelentéseket küldött Moszkvába Forrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Terry Fincher

Sokat sejtet a kulisszák mögötti informális elhatározásról Mikojan és Szuszlov október 30-i jelentése is, amelyben egy olyan hamarosan meghozandó politikai és katonai döntésre hivatkoznak, ami miatt „Konyev elvtársnak (Ivan Konyev marsallnak, a Varsói Szerződés főparancsnokának, a szerk.) haladéktalanul Magyarországra kell jönnie”. (Forrás: Hiányzó lapok, 126. p. közzéteszi: 1956-os Intézet, Évkönyv II. 1993.)

Ivan Konyev marsall, 1956-ban a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erejének főparancsnoka és a Magyarország elleni szovjet intervenció legfőbb katonai irányítója Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/G. Vail

Kétnapos ülésezés után, október 31-én megszületett a végső döntés; az SZKP Elnöksége megbízta Georgij K. Zsukov marsallt, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét a katonai intézkedések haladéktalan előkészítésével. Zsukov ezzel kapcsolatos feladatkörét november 1-től a magyarországi szovjet intervenciós erők főparancsnokának kinevezett Ivan Konyev marsall vette át.

Ezért maradtak segítség nélkül a „rab nemzetek”

Zsukov egyik, november 4. után készített feljegyzéséből kiderül, hogy – a korábbi szovjet állásponttól eltérően – 1956. november elején már a Magyar Néphadsereg egészét potenciális ellenségként kezelték, és emiatt rendelték el az intervenciós erők megerősítését további 12 szovjet gépesített hadosztállyal. (Forrás: Jelcin-dosszié 93-103. pp., Hiányzó lapok 145-146 pp.) A forradalom katonai leverése 1956. október 31-től megmásíthatatlan elhatározássá vált.

A magyar forradalmárok hiába várták a remélt nyugati segítséget Fortepan / NAGY GYULA

1956. november elején, a szovjet intervenció ellen kibontakozó hősies, ám kilátástalan szabadságharc vészterhes napjaiban

a magyar közvélemény egyfajta csodavárással remélte a nyugati demokráciák, különösen az Amerikai Egyesült Államok hathatós beavatkozását

a szabadságáért küzdő ország oldalán. E kétségbeesett reménynek azonban nem volt semmilyen politikai realitása. A hidrogénbombák árnyékában a nagyhatalmak számára a magyar szabadság ügyénél sokkal fontosabbnak bizonyult a két katonai szuperhatalom közötti kényes erőegyensúly megőrzése.

A forradalom ügyét feláldozták a nagyhatalami érdekek oltárán Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

A magyar forradalom és szabadságharc ügyét – a világközvélemény osztatlan szimpátiája ellenére – Jalta szelleme és a könyörtelen logikájú nagyhatalmi reálpolitika már akkor bukásra ítélte, amikor az jószerével még meg sem fogant.