A Reichstag lángnyelveiből tört elő a diktatúra mérgező füstje

Adolf Hitler kancellár, és Paul von Hindenburg német államelnök. Hitler 1933-ban jutott hatalomra

Adolf Hitler 1933. január 30-án történt kancellári kinevezése a német konzervatív politikai elit háttéralkujának, nem pedig a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt választási győzelmének volt köszönhető. A náci párt választási eredményei alapján Hitler koalíciós kormányzásra kényszerült, és támogatói úgy remélték, hogy ők fogják irányítani az öntörvényű kancellárt. Hitler egyeduralmi ábrándjainak megvalósításához semmi sem jöhetett volna jobban, mint a Reichstag 1933. február 27-i lángba borulása. 

Göring kommunista párttagkönyvet vizionált

Adolf Hitler, az újdonsült kancellár 1933. február 27-én este leghűségesebb pártbeli híve, dr. Joseph Goebbels lakására volt hivatalos, baráti látogatásra. Itt érte este fél tíz körül a nagyhangú porosz miniszterelnök és belügyminiszter, a náci párthierarchia egyik prominens személyisége, Herman Göring telefonhívása. Göring izgatott hangon arról tájékoztatta főnökét, hogy lángol a Reichstag, és minden bizonnyal kommunista lázadás van kitörőben.

Adolf Hitler kancellár és Paul von Hindenburg német államelnök, 1933-ban. A Reichstag felgyújtását egyesek Hitler akciójának tekintik Forrás: DPA/AFP

Hitler és Goebbels a hír hallatán azonnal a Berlin központjában álló birodalmi parlament épületéhez siettek. A berlini tűzoltóság 6. osztaga este negyed tízkor vette a riasztást, és szirénázó tűzoltóautóikkal sietve a helyszínre hajtottak.

A Reichstag ablakai mögül rőt fény világította be a bámészkodókkal lassan megtelő teret,

amely köré a kiérkező SA- és SS-szakaszok vontak kordont.

A lángoló Reichstag, 1933. február 27-e késő estéjén Forrás: AFP

A lángoló épületbe behatoló tűzoltók azonnal felismerték a faburkolatú nagy tanácsteremben lobogó négy tűzgócból, hogy gyújtogatás történt. Az egyre jobban elharapódzó tűz miatt felforrósodott a levegő,

az épület központi üvegkupolája a hő hatására egyszerűen szétrobbant.

A tűzoltók a veszélyes helyzet ellenére is átkutatták az épületet. Legnagyobb megdöbbenésükre a Bismarck-teremben egy félmeztelen, szemmel láthatóan zavarodott férfit találtak, akit kivittek az egyre erősebben lángoló Reichstagból, és átadták a rendőröknek.

Adolf Hitler és Herman Göring (a kép bal szélén). Göring érkezett meg elsőnek a tűzvész helyszínére a náci főemberek közül Forrás: Bundesarchiv

A náci korifeusok közül Göring érkezett meg elsőként a helyszínre, és fontoskodva azonnal intézkedni kezdett.

Hitler szinte sokkos állapotba került az égő parlament látványától.

Göring arról tájékoztatta a magánkívül lévő kancellárt, hogy az épületben elfogott személynél kommunista párttagkönyvet találtak, és „több kommunista” is gyújtogatott odabent. Mindebből azonban egyetlen szó sem volt igaz. Időközben befutott Franz von Papen alkancellár, Hitler pártfogója, aki oroszlánrészt vállalta abban, hogy a náci párt nem abszolút választási győzelme ellenére is az agg államfő, Paul von Hindenburg tábornagy az általa lenézett „osztrák törtetőt” nevezze ki kancellárrá.

Franz von Papen, az 1933-ban megalakult Hitler-kormány alkancellárja Forrás: AFP

Hitlert nem volt nehéz meggyőzni, hogy a Reichstagból felcsapó lángok egy készülődő általános kommunista zendülés nyitányát jelentik. Ezért még a helyszínen elhatározta, hogy „vaskézzel” fogja elfojtani az állítólagosan fenyegető bolsevista forradalom kitörését.

Homályos hátterű merénylő zavaros meséje

Az őrizetbe vett gyújtogatóról hamar kiderült, hogy külföldi állampolgár. A mindössze 24 éves holland Marinus van der Lubbe február 16-án érkezett Berlinbe.

Kommunistának vallotta magát, és elismerte, hogy ő gyújtotta fel a birodalmi parlament épületét.

A gyújtogatás indokaként azt adta elő, hogy tettével a munkásokat akarta felrázni az „elnyomó és kizsákmányoló kapitalizmus”, valamint a náci hatalom ellen.

Van der Lubbe, a Reichstag holland származású felgyújtója Forrás: AFP

A Holland Kommunista Párt utóbb tagadta, hogy Lubbe valaha is a párt tagja lett volna.

Sérült pszichéjű és piromániás személy hírében állt,

ezért elzárkóztak a felvételétől. (Lubbe 16 éves korában valójában belépett a holland Kommunista Ifjúsági Szövetségbe, de onnan is hamarosan eltávolították.) Lubbe beismerte, hogy Berlinbe érkezése után négy középület felgyújtását is megkísérelte, ám nem járt sikerrel. A nyomozás során végig és konzekvensen tagadta, hogy lettek volna társai, illetve, hogy a német kommunisták megbízásából gyújtogatott volna. A rendőrnyomozók a bizonyítékok alapján ugyancsak arra hajlottak, hogy Lubbe magányosan követte el a tettét, Göringnek azonban nem tetszett a magányos merénylő teóriája.

Hitler és Göring 1933-ban, a náci párt hatalomra kerülése utáni ünnepségen. Göring még a Reichstag lángolásának éjszakáján meggyőzte Hitlert, hogy kommunista államcsínykísérlet készül Forrás: AFP

A nyomozás eredményét be sem várva,

még a gyújtogatás éjszakáján teljes rendőri készültséget rendelt el,

és feloldotta a fegyveres testületek fegyverhasználati jogát korlátozó rendelkezést. Hitler először a porosz belügyminisztériumban tárgyalt az azonnal bevezetendő intézkedésekről, majd onnan Goebbels társaságában a náci pártlap, a Völkischer Beobachter szerkesztőségébe ment, hogy az agilis propagandaminiszterrel megfogalmazzanak egy kemény és a lakosság hangulatát felkorbácsoló közleményt a Reichstag felgyújtásáról.

Szükségállapottól a totális rendszerig

A Reichstag kiégését követő napon, február 28-án Wilhelm Frick, a Hitler-kabinet birodalmi belügyminisztere az éjszaka elrendelt és Poroszország területére érvényes szükségállapot országos kiterjesztésére tett indítványt.

Wilhelm Frick, birodalmi belügyminiszter Forrás: Wikimedia Commons

A tartományok autonómiáját, továbbá a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, illetve a gyülekezési és a sajtószabadság jogát rendeletileg felfüggesztették, a „rendkívüli veszélyhelyzetre” figyelemmel. Már február 28-ra virradó éjjel megkezdődött a kommunista, valamint szociáldemokrata pártvezetők és funkcionáriusok, továbbá szakszervezeti vezetők és baloldali értelmiségiek őrizetbe vétele.

A lángoló Reichstag homlokzata. A tűzesettel kapcsolatosan számos kérdés fogalmazódott meg Forrás: Wikimedia Commons

A kommunista merényletnek beállított gyújtogatás miatt bevezetett országos szükségállapot kapóra jött Hitler számára, hogy a parlamentáris kereteket margóra helyező rendeleti kormányzás bevezetését kezdeményezze.

Részlet a birodalmi parlament épületének kiégett belsejéből Forrás: AFP

Alig egy hónappal a Reichstag lángba borulása után, 1933. március 24-én Paul von Hindenburg államelnök aláírta a birodalmi (weimari) alkotmányt módosító „Törvény a nép és az állam ínségének megszüntetésére” (Gesetz zur Behebung der Not von Volk und Reich) elnevezésű, a történelmi köztudatba csak felhatalmazási törvényként bevonult jogszabályt.

Hitler sikeresen meggyőzte Hindenburgot a felhatalmazási törvény aláírásáról Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Berliner Verlag/Archiv

A kormányra ruházott törvényalkotási jog megsemmisítette a jogállamiság egyik legfontosabb alappillérét, az önálló hatalmi ágak, a törvényhozás és végrehajtói hatalom különállását. A felhatalmazási törvény 2. cikkelye többek között kimondta, hogy „A birodalmi kormány által hozott törvények eltérhetnek a birodalmi alkotmánytól, amennyiben tárgyuk nem a Reichstag vagy a birodalmi tanács valamely intézkedése.” A felhatalmazási törvény a pártok és társadalmi szervezetek felszámolására, a nemzetiszocialista pártállami rendszer

és végső soron Adolf Hitler korlátlan egyeduralmának megteremtésére vonatkozott.

A teljhatalom birtokában Hitler számára már csak egy „apró” ugrás maradt hátra: a pártbeli ellenlábasok eltávolítása.

Ernst Röhm, az SA főnöke. Hitler veszélyesnek tartotta hatalmára nézve a párton belül túl nagy erőt képviselő és kapitalistaellenes fegyveres szervezetet Forrás: Bundesarchiv

A náci párton belül a fegyveres hatalmat jelentő pretoriánus gárda, az SA vezérkarának 1934. június 30-án, a „hosszú kések éjszakáján” történt brutális likvidálása jelentette az utolsó láncszemet a totális rendszer kiépítésében, amelynek a Reichstag felgyújtása volt a kiindulópontja.

Kommunista összeesküvés vagy Hitler machiavellista akciója?

A klasszikus senecai fordulattal élve a cui prodest, azaz a kinek állt érdekében kérdésére elég egyértelműnek látszik a válasz: Hitlernek. A helyzet azonban korántsem ennyire világos, még annak ellenére sem, hogy Adolf Hitlernek kétségkívül kapóra jött az incidens korlátlan hatalma kiépítéséhez, és az ellenfeleivel való kíméletlen leszámoláshoz.

A nagy hatalmú Joseph Goebbels propagandaminiszter Hitler leghűségesebb híve volt Forrás: AFP

A háború utáni marxista történetírás kész tényként is kezelte, hogy a Reichstag felgyújtása Hitler titkos parancsára megrendezett provokáció,

a „merénylő”, Lubbe pedig egy tudatosan kiválasztott gyengeelméjű balek volt.

Tény, hogy Lubbe szerepét illetően több furcsaság is tetten érhető. Bebizonyosodott, hogy a Reichstag felgyújtása előtti napokban négy különböző helyszínen akart tüzet okozni, de ez egyszer sem sikerült neki – ma úgy mondanánk, egyáltalán nem tűnt profi gyújtogatónak.

Goebbels és propagandagépezete az első pillanattól kezdve azt sulykolta, hogy a Reichstag felgyújtásának hátterében kommunista államcsínykísérlet áll Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Berliner Verlag/Archiv

A másik furcsaság, hogy a Berlin szívében lévő fontos állami épületbe különösebb nehézség nélkül, egy földszinti ablak betörésével jutott be.

A furcsaságok tárháza ezzel azonban még nem merül ki.

Lubbe a nyomozás során azt állította, hogy sohasem járt a Reichstagban, és ez igen valószínűnek is látszik. Azonban feltűnő otthonossággal mozgott a hatalmas épületben, és meglepő gyorsasággal megtalálta a tűz elharapózására legalkalmasabb helyiséget, a faburkolatú tanácsteremet.

Az a betört ablak, amelyen át Marinus van der Lubbe bejutott a Reichstagba Forrás: Wikimedia Commons

További furcsaság, hogy nagy mennyiségű üres kartonlapra lelt a teremben, mintha csak gyújtósnak készítették volna oda őket. Viszont a kortársak visszaemlékezése szerint

Hitler őszintén megrendült és magába roskadt a lángoló Reichstag látványától,

de a náci pártfőembereken is zavarodottság látszott. Hitlernek jól jött ugyan a Reichstag leégése, de nem kétséges, hogy e nélkül is megszerezte volna a korlátlan hatalmat. Végül mind a mai napig semmi olyan bizonyíték nem került elő, ami arra utalna, hogy Hitler utasítására szervezték volna meg a gyújtogatást.

Bolgár kommunisták is lakat alá kerültek

Goebbels és propagandagépezete az első pillanattól fogva azt sulykolta, hogy kommunista összeesküvés áll a birodalmi parlament felgyújtásának hátterében.

Lubbe kommunistának vallotta ugyan magát, ám nem volt párttag,

és még a Gestapo „unszolására” sem nevezett meg társakat, végig azt állította, hogy egyedül és segítség nélkül cselekedett. A feltűnően jó helyismeretre és a tanácsteremben felhalmozott kartonlapokra nem sikerült magyarázatot találni; mindezek pedig arra utalnak, hogy esetleg valaki vagy valakik mégiscsak segíthették a hollandot.

Adolf Hitlernek kapóra jött a Reichstag leégése Forrás: AFP

Az elhíresült lipcsei perben Lubbe időnként furcsán viselkedett, ám az igazságügyi elmeszakértői vizsgálat teljesen épelméjűnek találta. Mindenestre elég bizonyítékot találtak ahhoz, hogy Marinus van der Lubbét bíróság elé állítsák. A holland gyanúsított mellett három bolgár kommunistát, Georgi Dimitrovot, Vaszil Tanevet és Blagoj Popovot, valamint egy németet, Ernst Troglert, Németország Kommunista Pártjának elnökhelyettesét is letartóztatták, és bíróság elé állították.

Marinus van der Lubbe a bíróság előtt (a kép bal szélén) Forrás: DPA/AFP

Az ügyet a Birodalmi Legfelsőbb Bíróság épületében tárgyalták. A büntetőper 1933. szeptember 21-én kezdődött meg, és november 12-ig Lipcsében zajlott, majd november 13-tól Berlinben folytatták a tárgyalást.

Dimitrovot a kommunista ikonosztáz egyik hőseként kezelte a marxista történetírás, a lipcsei perben történt felmentése miatt. Elfelejtették hozzátenni, hogy ennek hátterében a Gestapo és a GPU titkos megállapodása állt Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Yurovskiy

A per menete alatt a Gestapo titkos megállapodást kötött a bolgár kommunisták kiadásáról a GPU-val, a szovjet titkosszolgálattal. Így Dimitrovot és társait felmentette a bíróság, majd 1934. február 27-én, pont egy évvel a Reichstag felgyújtása után a Szovjetunióba toloncolták őket.

Georgi Dimitrov bolgár kommunista pártvezető Forrás: RIA Novosti/Shagin

Egy időközben meghozott, a büntető törvénykönyvet módosító rendelet alapján – durván megsértve ezzel a nullum crimen sine lege (nincs bűncselekmény törvény nélkül), valamint a nulla poena sine lege (nincsen büntetés törvény nélkül) garanciális jogelveket –, visszamenő hatállyal halállal is büntethetővé minősítették a Lubbe által elkövetett cselekményt. A holland férfit a bíróság halálra ítélte; az ítéletet három nappal Lubbe 25. születésnapja előtt, 1934. január 10-én, guillotine-nal hajtották végre Lipcsében.

Bárhogy is történt, a Reichstag lángolása a náci totális diktatúra szárba szökkenésének lett a történelmi szimbóluma Forrás: Wikimedia Commons

A történettudomány mai, többséginek tekinthető álláspontja szerint Marinus van der Lubbe magányos elkövető volt. Hogy állt-e valamiféle összeesküvés a Recihstag-ügy hátterében, talán sohasem fog már kiderülni.