Kétmotoros bombázó csapódott az Empire State Buildingbe

B-25
A B-25 típusú bombázó szárnyának egy roncsdarabja a flaszteren
Vágólapra másolva!
Először japán kamikaze akciónak vélték, de a Manhattan ködtakaróba burkolózott felhőkarcoló rengetegében bekövetkezett tragikus balesetnek prózaibb okai voltak.
Vágólapra másolva!

Azt hitték, japán kamikaze támadás érte New York szimbólumát

1945. július 28-án sűrű ködpaplan borult Manhattan fölé. Az Ötödik sugárút és a 34. utca kereszteződésében álló 102 emeletes és 381 méter magas Empire State Building felhőkarcoló – az akkori világ legmagasabb épületének csúcsa, beleveszett a tejfölszerű szürkeségbe.

1931-ben történt átadásakor az Empire Sate Building volt a földkerekség legmagasabb épülete Forrás: Wikimedia Commons

Szombat kora délelőtt volt, és már megteltek az utcák.

Fél tíz után pár perccel az Ötödik sugárúton sétálók erős motorzúgásra lettek figyelmesek

A levegőből érkező szokatlan zajra a járókelők felkapták fejüket; egy alacsonyan repülő kétmotoros gép sziluettjét látták, amint motorjait bőgetve meredeken emelkedik, és hirtelen eltűnik a szürke ködtakaróban.

Az égő füstölő felhőkarcoló a becsapódás után Forrás: Wikimedia Commons

Pontosan 9 óra 40 perc volt, amikor erős robbanás döreje rázta meg a levegőt.

A ködbeveszett felhőkarcoló környékén faldarabok, roncs és üvegtörmelék záporozott a sugárút flaszterére.

A B-25 típusú bombázó szárnyának egy roncsdarabja a flaszteren Forrás: Empire State

A becsapódás helyén keletkezett tűz rőt vörös fénye áttört a ködpaplanon. Az összecsődült tömegben

azonnal szárnyra kapott a rémhír; japán kamikaze-támadás érte New York belvárosát.

Ne feledjük, hogy 1945 júliusára csak Európában hallgattak el a fegyverek, a csendes-óceáni hadszíntéren azonban még javában folyt a háború Japán ellen.

Végzetes navigációs hibát vétett a gépparancsnok

A távol-keleti hadszínteret megjárt William F. Smith Jr. alezredes és személyzete aznap kora reggel a bedfordi légi bázisról szállt fel B-25 Mitchell kétmotoros bombázójuk fedélzetén, Newark úti céllal.

William F. Smith alezredes, a szerencsétlenül járt bombázógép parancsnoka Forrás: U.S. Air Force

New York közelében azonban sűrű ködbe kerültek, ezért

Smith gépparancsnok úgy döntött, hogy a LaGuardia repülőtéren kísérli meg a leszállást.

Felvette a rádiókapcsolatot a földi irányítással, és azt az instrukciót kapta, hogy Manhattan felett átrepülve,1500 láb (457 méter) magasságot tartva kezdje meg LaGuardia megközelítését.

B-25 Mitchell közepes bombázók az USS Hornet repülőgép-hordozó fedélzetén 1942 áprilisában, Doolitle ezredes híres, Tokiót bombázó bevetése előtt Forrás: Wikimedia Commons

A sűrű köd szinte lehetetlenné tette a vizuális navigálást, a B-25 személyzete kizárólag a műszerekre hagyatkozva repült.

Manhattan felett azonban Smith alezredes megadott magasságnál alacsonyabbra ereszkedett.

Feltehetően a ködfoszlányok között felbukkanó East Rivert összetévesztette a Hudson folyóval, és ezért kezdte meg az ereszkedést.

A felhőkarcolónak ütközött gép által ütött lyuk az Empire State Building 34. utca felé néző oldalán Forrás: Empire State

Csak akkor észlelték a bajt, amikor hirtelen felbukkant előttük New York akkor második legmagasabb felhőkarcolója, a Chrysler Building sziluettje. A gépparancsnok éppen hogy csak elkerülte az ütközést, majd gázt adva emelkedni kezdett.

A North American Aviation által gyártott B-25 Mitchell típusú kétmotoros közepes bombázót mind a csendes-óceáni, mind pedig az európai hadszíntéren bevetették Forrás: Library Of Congress

A ködből hirtelen kibontakozó Empire State Buildinget azonban már nem tudta kikerülni;

a B-25 a 78. emelet magasságában több mint 360 km/órás sebességgel a felhőkarcolónak ütközött.

Vannak még csodák

A becsapódó bombázó egy 5,5-ször 6 méteres lyukat ütött a felhőkarcoló 34. utcára néző frontján.

Az ütközéssel érintett falszakasz mögötti irodákban 11-en vesztették életüket, és a háromfős gépszemélyzet is szörnyethalt.

A becsapódás 11 halálosáldozatot követelt Forrás: Library of Congress

(Az érintett irodákat két katolikus szervezet, a War Relief Service és a National Catholic Welfare Council bérelték.) Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szétszóródó és a szomszédos épületeket is eltaláló roncsdarabok nem követeltek további áldozatokat.

Az egyik futómű maradványa egy alacsonyabb szomszédos épület tetején landolt Forrás: Pulse Web

Az egyik éles roncsdarab a liftaknába csapódva elvágta a lift sodronykábelét. A fülkében tartózkodó liftkezelő,

Betty Lou Oliver a 75. emelet magasságából zuhant a mélybe.

A liftfülke pozdorjává tört a becsapódáskor, de csodák csodájára a liftes hölgy életben maradt.

Vannak még csodák! Betty Lou Oliver túlélte a 75 emeletnyi zuhanást Forrás: Olen, Hank

Ezzel a zuhanásával mind a mai napig tart egy sajátosan morbid Guiness-rekordot: ő a legnagyobb magasságból lezuhant lift túlélő.