Három szülője is lehet a brit babáknak

Mesterséges megtermékenyítés, lombik program, IVF
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyság lehet a világ első országa, ahol legálissá teszik az ellentmondásos háromszülős reprodukciós technikát.
Vágólapra másolva!

Több éves etikai vita, megszámlálhatatlan bizottsági ülés és a jogszabályi keretek lefektetése után arra kérik a brit képviselőket, hogy hagyják jóvá az eljárást a következő parlamenti szavazáson.

Az úgynevezett „háromszülős” mesterséges megtermékenyítés (IVF) olyan reprodukciós technika, amelynek célja, hogy kiküszöböljék a ritka mitokondriális betegségeket.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Science Photo Library

A mitokondrium apró, sejten belüli akkumulátor, mely termeli, tárolja és szolgáltatja a sejt energiáját. A világon évente kétszázból egy gyermek születik olyan anyai ágon öröklődő rendellenességgel (végzetes szív- és májrendelleneségek, agyi zavarok, vakság vagy izomsorvadás), amelyet a mitokondrium hibás DNS-e okoz.

Mi a szerepe a harmadik szülőnek?

Az eljárás folyamán az anya mesterségesen megtermékenyített petesejtjéből eltávolítják a sejtmagot. Ezt a sejtmagot (amely már tartalmazza az anyai és az apai DNS-készletet) azután egy donor petesejtbe ültetik, amelyből eltávolították az eredeti sejtmagot. A kifejlődő magzat tehát örökli a magban lévő teljes szülői génállományt, csak a mitokondriális DNS-e származik a „harmadik” szülőtől. Ez mennyiség szempontjából elhanyagolható, a teljes genom mintegy 0,1 százalékát teszi ki, viszont kiküszöböli a mitokondrium által átörökített betegségeket.

A parlament elé kerülő javaslat szerint a harmadik „szülőt” hivatalosan nem illeti meg semmilyen szülői jog, illetve nem terheli semmilyen szülői kötelesség sem.

Ha a brit parlament engedélyezi a háromszülős megtermékenyítést, az ösztönzőleg hatna más országokra is, hogy hasonló szabályozást hozzanak.

Dizájnbabák?

A módszer ellenzőinek egyik fő érve, hogy az örökölt betegségek megelőzése érdekében végzett beavatkozás az első lépés a dizájnbabák felé, akiknek embriókorban bizonyos kedvező tulajdonságok, például a szem színe vagy a magasság érdekében módosítják a genetikai állományát.