Vágólapra másolva!
Egy globális felmérés szerint a kiskamaszok – 12-15 éves gyerekek- 11 százaléka dohányzik. Majdnem kétszer annyi fiú cigarettázik, mint lány.
Vágólapra másolva!

A megelőzhető halálozások körében vezető szerepet játszik a dohányzás, ami évente mintegy hatmillió embert öl meg. A legtöbben tinédzser korban szoknak rá a cigarettára.

A kutatók 2012 és 2015 között 61 országban végeztek vizsgálatot, amelynek segítségével a fiatalok dohányzásával kapcsolatos felméréseket elemezték.

A felmért országok felében a fiúk 15 százaléka, a lányok 8 százaléka dohányzott.

- mondta Rene Arrazola, az amerikai betegség-ellenőrzési és megelőzési központ (CDC) munkatársa.

Országonként persze nagyok az eltérések. Míg Srí Lankán csak a kamaszok 1,7 százaléka dohányzik, a délkelet-ázsiai Kelet-Timorban ez az arány 35 százalék.

A fiúk közül Tádzsikisztánban mindössze 2,9 százaléknyian cigarettáznak, Kelet-Timorban ez az arány már 61,4 százalék. Érdekes, hogy a lányok Bulgáriában dohányoznak leginkább, a megkérdezettek 29 százaléka.

A Rákközpont dohányzáskezelési programjának vezetőjét meglepte ez az arány, elmondása szerint ő többre számított.

De így is 10-15 százalékos a dohányzó kiskamaszok aránya.

Szakemberek szerint a kamaszok dohányzását jelentősen befolyásolják a helyi kulturális normák és értékek, a gazdasági faktorok - mint az adók és az árak -, és az is, hogy szabályozzák-e a belső terekben a dohányzást.