Megtalálhatták a másnaposság elleni csodaszert

Ez az új gél lehet a másnaposság elleni csodaszer
Ez az új gél lehet a másnaposság elleni csodaszer
Vágólapra másolva!
Noha a fejlesztési folyamat még a nagyon korai szakaszában tart, az egereken végzett kezdeti tesztek „ígéretes stratégiát mutatnak az alkohol hatékony méregtelenítésében”. A tejfehérjékből és arany nanorészecskékből készült gél a másnaposság végső gyógymódjának bizonyulhat: megelőzi, hogy a rettegett alkoholos utóhatás egyáltalán bekövetkezzen.
Vágólapra másolva!

Forradalmi fegyver a másnaposság ellen

Az arannyal „pettyezett” géllel Raffaele Mezzenga, az ETH Zürich anyagtudósa és Jiaqi Su élelmiszertudós dolgozott együtt egy nemzetközi kutatócsoporttal, akik harminc perc alatt negyven százalékkal tudták csökkenteni a „részeg egerek” véralkoholszintjét.

A gél az alkohol lebontását a májból az emésztőrendszerbe helyezi át. Ellentétben azzal, amikor az alkohol a májban metabolizálódik, nem keletkezik köztes termékként káros acetaldehid

 – magyarázta Mezzenga a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Ez az új gél lehet a másnaposság elleni csodaszer
Ez az új gél lehet a másnaposság elleni csodaszer
Fotó: Pexels

Ahogy arra emlékeztetett: az acetaldehid áll számos másnapossági tünet hátterében, beleértve a hányingert, fejfájást, szájszárazságot, alacsonyabb vérnyomást, megnövekedett pulzusszámot, magasabb bőrhőmérsékletet és arcpírt.

A csapat kimutatta, hogy géljük képes katalizálni az alkohol bélben történő lebontását az acetaldehid helyett a kevésbé mérgező ecetsavvá. 

Az alkoholfogyasztást követő harminc percen belül a gélt kapó részeg egerek véralkoholszintje negyven százalékkal, öt órán belül pedig több mint ötven százalékkal csökkent. Sőt, azok az egerek, amelyek naponta kapták a gélt (az alkohol mellett), kevesebb súlyt veszítettek, és jobb volt a zsíranyagcseréjük a májukban, mint azoknál az egereknél, amelyek tíz napon keresztül csak alkoholt kaptak. Ez a szakemberek szerint arra utal, hogy 

a gél több szerv károsodását is mérsékelte.

Mezzenga úgy véli, bár egészségesebb, ha egyáltalán nem iszunk alkoholt, a gél azonban különösen érdekes lehet azok számára, akik nem akarnak teljesen lemondani az alkoholról, de nem szeretnék megterhelni a szervezetüket.

 

Tejsavót használtak hozzá

A Nature Nanotechnology tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint ennek a csodának hangzó gélnek a létrehozásához a kutatók tejsavót használtak – a tej vizes részét, amely a sajtkészítés során elválik a szilárd alvadéktól. Ha a savót több órán át forralják, az hosszú szálakat képez, amelyek egy vastartalmú vegyülettel való reakció során gélesedésre késztethetők. Arany nanorészecskék és némi cukor hozzáadásával a gél elősegíti az enzimatikus reakciók sorozatát az alkohol „hatástalanítása” érdekében.

Egy új gél semlegesítheti az alkohol hatásait
Egy új gél semlegesítheti az alkohol hatásait
Fotó: Shutterstock

A gélek emésztése a bélben természetesen hosszabb időt vesz igénybe, és az arany nanorészecskék is meghosszabbítják az emésztési időt. Ez viszont időt ad az összetevőknek arra, hogy a káros alkoholt kevésbé mérgező ecetsavvá alakítsák, amelyet a szervezetünk ezután tovább bonthat vízzé és szén-dioxiddá

– mutattak rá a tudósok, hozzátéve, hogy ez azonban csak addig működik, amíg az alkohol még az emésztőrendszerben van; amint a véráramba kerül, az alkohol mérgező hatásai „kikerülnek” a gél hatóköréből.

Még sok munka van a szakemberekre ahhoz, hogy a gélt biztonságosnak lehessen tekinteni az embereken végzett kísérletekhez, de a kutatók szerint reményt adhat az, hogy

 az új „csodaszert” az alkoholfogyasztás előtt vagy közben is be lehet majd venni, 

hogy megelőzzük annak káros hatásait.