Bizarr lényt fogtak ki a Dunából, már Magyarországon is jelen lehet

hullám, Duna
Fotó: Pixabay
Vágólapra másolva!
Bizarr halat fogott ki egy erdélyi horgász a Duna alsó szakaszán. Az sem kizárt, hogy a faj már a folyó magyarországi szakaszán is megjelent.
Vágólapra másolva!

A szokatlan külsejű halat eredetileg 2023. november 10-én fogták a Duna legalsó, Csernavodától északra eső szakaszán – olvasható a Magyar Haltani Társaság weblapján.

A beszámoló szerint a hal bőre annyira kemény volt, hogy még a horog sem tudta átszúrni, farokúszója pedig leginkább egy legyezőre emlékeztetett.

Mi akadt a horogra?

A megkérdezett szakértő szerint a vékony, kígyószerű, erősen megnyúlt fej, törzs és farok alapján a kifogott példány a tűhalak csoportjának egyik képviselője, vélhetően egy fekete-tengeri tűhal (Syngnathus abaster). Nevéből következik, hogy a Fekete-tengerben honos, de behatol az édesvízi folyókba is. Lapos fej és tarkó jellemzi, testét világos és sötét harántsávozás díszíti. Állati planktonnal, rákokkal, halivadékokkal táplálkozik.

Fekete-tengeri tűhal (Syngnathus abaster)
Fekete-tengeri tűhal (Syngnathus abaster). A kép illusztráció
Fotó: Wikimedia Commons

A faj már a Duna vajdasági szakaszán is megjelent, így könnyen előfordulhat, hogy hazánkban is jelen van.