Négy hét alkohol nélkül - ilyen hatása van

alkohol
A fiatal korosztály számára fokozott egészégügyi kockázatokkal jár az alkoholfogyasztás a tanulmány megállapításai szerint
Vágólapra másolva!
Az 1 hónapos alkoholmegvonás hatékonyságát az utóbbi időben többen megkérdőjelezték, ha a többi 11 hónapban ugyanúgy iszunk, mint korábban. Viszont mégis jót tehet, ha elhagyjuk az alkoholt, és pihenőt adunk a szervezetünknek. Négy hét alkohol nélkül: az alábbiakban részletezzük, milyen pozitív hatásokra számíthatunk.
Vágólapra másolva!

Bőr

Az egyik legfontosabb változás, az arcbőr javulása. Az alkohol csökkentése vagy elhagyása az étrendből lehetővé tette, hogy a test több vazopresszin nevű vizelethajtó hormont termeljen, amelynek köszönheti, hogy bőr új ragyogást kapott.

Emellett a kevesebb ital lehetővé teszi, hogy a pórusok összezsugorodjanak, ami miatt kevesebb folt jelenik meg.

A fiatal korosztály számára fokozott egészégügyi kockázatokkal jár az alkoholfogyasztás Forrás: pexels.com

Máj és immunrendszer

Lehet, hogy ez nem is kérdés, de a túlzásba vitt néhány korsó (vagy bármilyen alkoholos ital) nem tesz jót a szerveinknek. Különösen ott, ahol az italok tartalmát le kell bontani, a májban.

De már néhány hét is óriási különbséget jelenthet, mivel a máj "merevségének" nevezett jelenség csökken. Ez pozitívum, mivel ez a májbetegség korai jele, amely szélsőséges esetben májzsugorrá alakulhat.

Már az egy hónapig tartó alkoholmegvonás is jelentős egészségügyi előnyökkel jár Forrás: https://www.allergiakozpont.hu/hirek/milyen-alkoholt-fogyaszthatok-glutenerzekenykent

A túl sok alkohol, az immunrendszer működését is rontja. A szünet időt adott a szervezetnek, hogy a nehéz ünnepi időszakot követően újraépítse a baktériumokkal szembeni védekezését.

A kezdeti sóvárgáson és elvonási tüneteken túljutni nehéz lehet, de utána javul az alvásminőség, a döntéshozatal és még a kreativitás szintje is nőhet.

Vérnyomás és egyéb betegségek

Az egy hónapos alkoholszünet csökkenti a vérnyomást, mivel a túl sok alkoholfogyasztás gyengítheti az erek izmait.

A rendszeres alkoholfogyasztás több ráktípus kialakulását is előmozdítja Forrás: pexels.com

Közhely, de húsba vágóan igaz: a túlzásba vitt ivás, és az alkoholizmus nagyon súlyos hatással van az egészségre. A tanulmányok szerint a józanság csökkenti a rák több fajtájának kialakulásának kockázatát, így kevésbé valószínű a száj-, mell-, bél- és májrák kialakulása.

Összességében tehát nem jár rosszul az, aki megtartóztatja magát legalább egy hónapig az alkoholtól.