Ezzel a pofonegyszerű teszttel előre megjósolható a szívinfarktus

Human heart attack, artwork
Fotó: Science Photo Library via AFP
Vágólapra másolva!
Sokat segíthet a szívinfarktus megelőzésében, ha pontosan tudjuk, kit veszélyeztet a betegség. Kiderült, hogy egy egyszerű vérvizsgálattal akár fél évvel korábban megjósolható a szívroham kialakulása a veszélyeztetetteknél.
Vágólapra másolva!

A svédországi Uppsalai Egyetem kutatóinak fejlesztése azon az elméleten alapul, amely szerint már jóval a szívinfarktus megjelenése előtt biológiai változások következnek be a szervezetben. 

Ezeket a változásokat egy egyszerű vérvizsgálattal mérni lehet.

"A szívroham előtti időszak nagyon dinamikus. Példának okáért a válást követő hónapban megduplázódik a szívroham veszélye, a rákdiagnózist követő héten pedig ötször nagyobb a halálos kimenetelű infarktus kockázata" - mondta Johan Sundström kardiológus, az Uppsalai Egyetem epidemiológia professzora, a kutatás vezetője.

A kutatók összesen 169 053 olyan európaitól vettek vérmintát, akiknek korábban nem volt ismert szívbetegségük. Közülük hat hónap alatt 420-an kaptak először szívrohamot. A kutatók ezután megvizsgálták a vérmintáikat, és összehasonlították őket az ugyanebbe a csoportba tartozó 1598 egészséges ember vérmintáival. Az eredményeket a Nature című folyóiratban publikálták.

Egy egyszerű vérvizsgálat megjósolhatja a közelgő infarktust
Egy egyszerű vérvizsgálat megjósolhatja a közelgő infarktust
Fotó: AFP 

Időben megelőzhetővé válhat a betegség

A szakértőknek összesen 90 olyan molekulát sikerült találniuk, amelyek a jelek szerint előre jelezték a szívinfarktus kockázatát.

 Az eredmény azért is előremutató, mert ennek tudatában megelőző intézkedéseket lehet tenni – az érintett például preventív gyógyszereket kaphat, vagy időben abbahagyhatja a dohányzást. Ezekkel a lépésekkel akár elkerülhetővé is válhat a szívroham.

A kutatócsoport egy olyan online eszközt is kifejlesztett, amellyel megállapítható, hogy az illető hat hónapon belül ki van-e téve a szívroham kockázatának. A szakértők szerint a veszély ismeretében a betegek motiválhatók az életmódváltásra és ezáltal a szívinfarktus megelőzésére.

A kutatás következő lépése az lesz, hogy a kutatók alaposabban feltérképezik az infarktust előre jelző molekulákat, ami új kezelések kifejlesztéséhez vezethet.