A halat késsel fogom enni. Két késsel!
Nóti Károly Berlinben, 1932-ben
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
132 éve született a pesti kabaré nagymestere, Nóti Károly. Az erdélyi származású író és forgatókönyvíró úgy lett a pesti polgár egyik megtestesítője, hogy felnőttkorában járt először a fővárosban. Nóti Károly bejárta a világot, dolgozott Berlinben, Londonban, Párizsban, egy forgatókönyvéből hollywoodi sikerfilm lett Fred Astaire főszereplésével, mégis a pesti kávéházakban érezte otthon magát. A munkásságát nemcsak a Hyppolit, a lakáj c. film, hanem több száz jelenet, bohózat, egyfelvonásos és egész estés színdarab, illetve forgatókönyv jellemzi. De neki köszönhetjük az „alulra szagolja az ibolyát" vagy a „kár a benzinért" szólásokat is. Lapunk szerzője, Nóti Károly unokája emlékezik az íróra.
Sokszor kérdezem magamtól, amikor nehezen indul az írás, hogyan küzdött meg önmagával a nagyapám. Mert persze, az író akkor is dolgozik, ha órákon keresztül csak az ablakon bámul kifelé, de higgyék el, ez nagyon nyomasztó helyzet.
Nem tudom elképzelni őt, mint aki járkál, nézegeti a falat, megérinti a függönyt, mormog magában és nagy sóhajtással visszaül az íróasztalához - főleg, hogy nem íróasztalnál dolgozott, hanem kávéházi márványasztalnál. A kezdeti tanácstalanság után mindig rájövök, mi volt Nóti Károly trükkje az ihlettelenség óráiban.
A nagyapám a társaságot választotta megoldásnak. Ezért is volt az első asztal az övé a New Yorkban, közvetlenül a bejárat után. Amint bejött valaki, aki érdekesnek bizonyulhatott, már le is ültette maga mellé, és nem engedte el, amíg ki nem facsarta belőle a tartalmi szuszt. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen beszélgetésekkor Nóti sztorikra is vadászott, nem csak szórakoztatta magát azzal, hogy valakit szórakoztatott, mert persze ez utóbbi tevékenység a lételeme volt. A nagyapám született mulattató volt, minden társaság középpontja, aki nem a vagyonával vagy a korabeli celeb-mivoltával, hanem a kedvességével és a humorával hódított.
Nóti Károly szenvedne, ha úgynevezett home office-ban kellene dolgoznia. Neki a munka azt jelentette, hogy délben besétált a New Yorkba, megreggelizett, közben elolvasta a lapokat, aztán elmélyülten römizett, alsózott, ultizott a társasággal, ebben a sorrendben. És milyen társaság gyűlt ott össze: állandó vendég volt Karinthy és Kosztolányi, akik gyakran azzal szórakoztak, hogy szomorú arccal jelentették be frissen diagnosztizált halálos betegségeiket a kávéházi közönségnek, vagy ravatalra feküdtek, a gyertyák közé, és így várták a búcsúztatókat. Azt nem tudom, milyen kapcsolat volt a nagyapám és a két jó barát között, de Karinthy valószínűleg nem kedvelte Nótit, mert a feleségének, Böhm Arankának (is) udvarolt.
A New Yorkba, a „Nyehóba" járt Babits, Tóth Árpád vagy Ady. Arról nem szól a családi fáma, vajon Adyval találkozott-e Pesten a nagyapám, de az biztos, hogy a költő még Erdélyben gyakori vendég volt a Nóti-családnál, a dédnagyanyám nagy bosszúságára, mert a látogatásai azzal végződtek, hogy mulatozni vitte a dédnagyapámat.
Különös, de a nagyapám úgy lett a pesti polgár és a pesti humor megtestesítője, hogy csak felnőttként, 1923-ban került Pestre, ahol mintha azonnal eggyé vált volna a várossal. Ő ide tartozott, és ebben a pesti kávéházi a közegben írta azokat a műveit, amelyek nyomán ő lett a pesti kabaré egyik meghatározó alakja. A közeg pedig befogadta és támogatta: Nagy Endrétől, a magyar kabaré atyjától kölcsönt kapott, hogy ne legyen kiszolgáltatott, és merjen nagyobb gázsit kérni, amikor színigazgatókkal tárgyal.
A nagyapám olyan sikert hozott a színházaknak, hogy egyre keresettebb író lett, nem csak Magyarországon. Amikor felkérték a Hyppolit, a lakáj c. film forgatókönyvének megírására, már a legnagyobb német filmstúdió, az UFA szerződtetett írója volt. Ma azt mondanánk, nem projektalapon dolgozott, hanem állandó fizetésért foglalkoztatták Berlinben, Európa egyik kulturális központjában. Ez volt az aranykor az ő számára, a csillagászati gázsi, fényűző élet és csillogó estélyek időszaka, amely 1933-ban, Hitler kancellári kinevezésével, a nácik hatalomra jutásával ért véget.
A hazaköltözése után itthon még 10 évig tartott a sikerszéria. Ekkor egy időben a lakcíme a Royal szálló volt – ahonnan csak 5 perc séta a New York. Amikor a budai Fadrusz utcába költözött, át kellett tennie a társasági székhelyét is Budára. Rosszul viselte az ügyet, mert ő a pesti oldalon érezte igazán otthon magát, ráadásul nem ismerték a rigolyáit az itteni pincérek.
Salamon Bélának mesélte el először, hogy talált egy csendes kis budai kávéházat, ahol nyugodtan tud dolgozni, mert nem zavarják az ismerősök, és nem hívják pár percenként kártyázni. Ennél ideálisabb helyet egy író számára képzelni sem lehet. Csakhogy a kávéval volt egy kis gond, ugyanis a nagyapám nem akárhogy kérte a feketét:
Hozzon nekem egy forró feketét nagy vizes pohárban, mellette két üres poharat, hogy lehűthessem. Három kockacukrot tegyen bele előre, és kavarja fel, hogy nekem ne legyen dolgom vele. A habot külön kérem, lehetőleg porcelántányérban, azonkívül hozza rögtön a szódabikarbónát is.
A budai pincér első hallásra nem tudott mindent megjegyezni, de a nagyapám addig küldözgette vissza a konyhára, amíg végre úgy hozta a kávét, ahogy az neki megfelelt. Igaz, hogy másnap elölről kellett kezdenie az oktatást, és néhány hiba még mindig előfordult, de a nagy nyugalom és csend mindenért kárpótolta az írót. Két hét óta járt már a budai kávéházba, amikor egy szép napon telefonhoz hívták, éppen a kávérendelése után. Nóti felállt, és megindult a fülke felé. Az előtte haladó pincér nem vette észre, hogy a vendég közelről követi őt. Így történhetett, hogy a nagyapám hallotta, ahogy az öreg pincér harsány hangon bekiáltott a konyhába:
Egy feketét a bolond Nótinak!
A történetet Galambos Szilveszter gyűjtése nyomán ismerjük.
Biztos vagyok benne, hogy ezt a történetet is kellő dramaturgiai előkészítéssel, és önmagán hangosan nevetve adta elő. A darabjaiból és a filmjeiből tudhatjuk, hogy amikor írt, önmagát is szórakoztatta, és örömmel karikírozta ki saját magát is. Egyik kedvenc társadalmi témája az újgazdag polgár és a vér szerinti nemesség kapcsolata volt. Nevetségesnek tartotta az uborkafára frissen felkapaszkodott polgárok törleszkedését az arisztokráciához, és különös, hogy ezt sokszor az étkezésen keresztül is kifejezte. Nóti Károly többre tartotta a kockás terítős kisvendéglőket a csillogó paloták úri konyhájánál.
A Hol alszunk vasárnap? c. bohózatában ez a párbeszéd zajlik le Kabos Gyula karaktere, Virág úr, és Gombaszögi Ella, a háziasszony Kelemenné között, a vacsoráról:
Virág: A feleségem roppant érzékeny a gyomrára, roppant érzékeny. Csak az egész könnyű ételeket szabad ennie, pl. nagyon jól lesz a káposztaleves, azt szereti. Aztán előételnek pár darab töltött paprikát. Na de nem köll sok, este, ugye, nem köll, nem tudom, mennyit enni. Olyan 8-10 töltött paprikát ... nekem. Neki egyet. Sok hússal, kevés rizzsel. A rizst oda lehet neki adni. És tészta gyanánt pedig...
Kelemenné: Szereti a túrós csuszát?
Virág: (levegő után kapkod, megfogja a nő kezét) A micsodát?
Kelemenné: Túrós csuszát.
Virág: (elhaló hangon, könnyezve) Nagyságos asszonyom, szeretem.
Ugyanez jelenik meg a jóval ismertebb Hyppolit, a lakáj c. filmjében, a fináléban, amikor Hyppolit bejelenti, hogy a botrányos estély után felmond, és azonnal távozik. Schneider úr végre a sarkára áll:
Elmegy rögtön? Nem! Itt marad, kitölti a felmondási idejét, és minden nap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban! És a libasülthöz hagymát eszem. Mindenhez. A hagymához hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.
A társadalomrajzait fantasztikus nyelvi leleménnyel díszítette. Egy gödi jelenetben így búcsúzik az egyik szereplő:
Göd előttem, Göd utánam!
Hogy ezeket a műveket, ezeket a poénokat hogyan sikerült megírnia, a millió fontos kártyaparti és dominózás közepette a kávéházakban, örökre rejtély számomra. Mint ahogy az is, hogy miközben a határidőket nehezen tartotta be, és színigazgatók illetve filmproducerek egy egész generációját kergette az őrületbe azzal, hogy írás helyett váratlanul Londonban vagy Párizsban bukkant fel, a főpróbára mindig kész lett a darab vagy a forgatókönyv, amelyet persze óriási siker fogadott a premieren.
132 éve született Nóti Károly, a pesti kabaré nagymestere. Ha most találkozhatnék vele, rám kacsintana, és azt mondaná:
Na, látod, csak leadtad ezt a cikket. De máskor azért ne ess túlzásokba. Mondd, fiam, tudsz te römizni?