Megerősítették: 800 év után újra aktív az izlandi törésvonal

Izland, vulkán kitörés
Kitörés Grindavik külterületén, 2024. január 14-én
Vágólapra másolva!
Egy izlandi halászkikötő otthonait elnyelő vulkánkitörés megerősítette, hogy felébredt az ország alatt húzódó, régóta szunnyadó törésvonal. A szakértők szerint mindez azzal fenyeget, hogy az elkövetkező években figyelmeztetés nélküli eseményekre számíthatunk.
Vágólapra másolva!

Afrika kőzetlemezei távolodnak egymástól

Idén január 14-én izzó láva nyelt el több házat a fővárostól, Reykjaviktól délnyugatra fekvő Grindavik város szélénél. A halászváros nagy részét a kitörés veszélye miatt már evakuálták a múlt hónapban, és a legutóbbi vulkáni tevékenység a kitörés óta enyhült.

Ahogy arra a szakemberek rámutattak, a sziget az úgynevezett Közép-Atlanti-hátságon húzódik, amely az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezt elválasztó repedés az óceánfenéken.

Az Atlanti-óceán medrének középvonalában húzódó lemeztektonikai képződmény, óceáni hátság, amelynek mentén az amerikai kettős kontinens, illetve Európa és Afrika kőzetlemezei továbbra is távolodnak egymástól, évi mintegy 2,5 centiméteres sebességgel.

Kitörés Grindavik külterületén, 2024. január 14. Forrás: Icelandic Department of Civil Protection and Emergency Management/AFP/Getty Images

A vasárnapi kitörés kevesebb mint három éven belül az ötödik volt a Reykjanes-félszigeten, ahol korábban évszázadok óta nem tapasztaltak hasonlót.

– mondta Patrick Allard, a francia Institut de Physique du Globe de Paris vulkanológusa az AFP-nek, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz.

A tudósok már az öt kitörés közül a 2021 márciusi, első esemény előtt látták, hogy a talaj eldeformálódik, a mélyből magma emelkedik fel és szivárog egy három-tíz kilométerrel a felszín alatt lévő területre. Ahogy ez felfelé bugyborékolt a föld hasadékain keresztül, kitörések kezdődtek.

Be kellett zárni a Kék Lagúnát

A két legutóbbi kitörés – a múlt hónapban és vasárnap – Grindavikot fenyegette és rövid ideig tartott, ráadásul nagyon csekély szeizmikus aktivitás előzte meg. Ez a tudósok szerint azt mutatja, hogy „a magma nagyon közel van a felszínhez, készen áll a kitörésre".

– mutatott rá Allard. – De az a mennyiség, amely ténylegesen ki fog törni a földfelszínből, várhatóan nem lesz jelentős.

Hozzátette: a törékeny törésvonal elhelyezkedése valószínűleg továbbra is problémát fog jelenteni. Fenyegetést jelent a közeli Svartsengi geotermikus erőműre, amely a Reykjanes-félsziget 30 ezer lakosának (Izland lakosságának tizedének) áram- és vízellátását biztosítja.

Idén január 14-én izzó láva nyelt el több házat a fővárostól, Reykjaviktól délnyugatra fekvő Grindavik város szélénél Forrás: AP

A kitörések miatt be kellett zárni a Kék Lagúnát (Blue Lagoon) is, a Grindavik közelében található, geotermikus gyógyfürdőiről híres, népszerű turisztikai célpontot.

Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, Grindavik nyolcszáz évvel ezelőtti lávafolyamokra épült, ami „felveti a kérdést a város létezésének logikájára vonatkozóan".

És valószínűleg kevés figyelmeztetést kapunk a következő kitörés előtt. A legutóbbi két erupció és során csak néhány órás kritikus szeizmikus aktivitás figyelmeztetett arra, hogy a magma gyorsan a felszínre emelkedik.

Fennállt a víz alatti kitörés veszélye is, amely „robbanásszerű jelenséget hozhat létre, még több vulkáni hamut szabadítva fel".

Az Eyjafjallajokull vulkán 2010-es kitörése hatalmas mennyiségű hamut szórt a légkörbe, ami globális utazási káoszt okozott. Emiatt mintegy 100 ezer járatot kellett törölni, és több mint 10 millió utazó rekedt valahol, távol az otthonától.