Beperelte a német kormányt egy náci kém, mert hamis pénzzel fizették ki

Isztambul, 2023. július 3. Telilhold ragyog az égen az Ahmed szultánról elnevezett Kék mecsettel (b) és a Hagia Sophia nagymecsettel az előtérben, Isztambulban 2023. július 3-án. MTI/EPA/Erdem Sahin
Vágólapra másolva!
A második világháború történetének kevésbé ismert fejezete az a kulisszák mögött vívott titkos háború, amit a szövetséges nagyhatalmak és a náci Németország hírszerzőszolgálatai folytattak egymással. A modern hadviselésben az ellenség szándékainak pontos feltérképezése legalább akkora jelentőségű, mint a szemben álló haderők technikai felszereltsége, vezetése, kiképzettsége és létszáma. Ezért sem véletlen, hogy a második világháború számít a modern hírszerzés és kémelhárítás első valódi nagy csatájának. A brit, az amerikai, a szovjet és a német hírszerzőszolgálatok titkos ügynökeinek a semleges országok, Svájc, Svédország, Portugália és Törökország voltak a kedvenc műveleti helyszíneik, ahol kevésbé kockázatos módon juthattak hozzá a háború kimenetele szempontjából létfontosságú, szigorúan titkos információkhoz. A német titkosszolgálat Isztambulban ténykedő Cicero fedőnevű ügynöke még kellő időben minden információt megszerzett a szövetségesek Normandiában tervezett partra szállásáról. 
Vágólapra másolva!

Titkosszolgálatok háborúja az Oszmán Birodalom egykori fővárosában és Berlinben

A második világháború idején az Oszmán Birodalom egykori fővárosa, Isztambul vált az európai titkosszolgálatok egyik legfontosabb hírszerző terepévé. A sztálini Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a császári Japán és a náci Németország is egyaránt jelentős létszámú rezidentúrát tartott fenn, illetve kiterjedt ügynökhálózatot működtetett a török metropoliszban egymás katonai titkainak kifürkészésére. Isztambul különösen alkalmas terep volt a titkosügynökök számára az oszmán hagyományokon alapuló korrupció, a laza ellenőrzés, és az esetleges lebukás esetén a viszonylag könnyű felszívódás lehetőségei miatt.

Az Oszmán Birodalom egykori fővárosa Isztambul, a második világháború idején a különböző titkosszolgálatok kedvenc terepének számított Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

Isztambulnak volt még azonban egy a másik nagy előnye is, hogy szemben Stockholmmal, Bernnel, Madriddal vagy Lisszabonnal, sehol sem léphettek fel annyira nyíltan a külföldi titkosszolgálatok, mint itt.

A legnagyobb és legagresszívabb ügynökcsoport Isztambulban is a szovjeteké volt,

akik szilárdan hittek a brutális közvetlen akciók – az orgyilkosságok és a szabotázs – sikerében. Az NKVD két helyi kémfőnöke, a Jakimov és Moharadze által irányított szovjet hálózatnak a náci Németország törökországi nagykövete, Franz von Papen ellen végrehajtott robbantásos merényletkísérlet volt a legnagyobb port felvert akciója, amelyben a merénylet végrehajtására kijelölt és professzionálisnak aligha nevezhető szovjet ügynökök, Pavlov és Kamilov kétbalkezes módon saját magukat robbantották fel a náci diplomata helyett.

Franz von Papen, az 1933-ban megalakult Hitler-kormány alkancellárja, később ankarai nagykövet Forrás: AFP

Az angolok és a németek ennél sokkal kifinomultabb módszerekkel dolgoztak. A Wilhelm Canaris tengernagy vezette német hírszerzőszolgálat, az Abwehr már a második világháború kitörése előtt megkezdte az isztambuli ügynökhálózatának kiépítését. Az Abwehr helyi rezidentúráját Canaris tengernagy bizalmas embere, Paul Leverkhün százados vezette. A német hírszerző tiszt a muszlim világ szakértőjének számított, aki hosszú éveket töltött Perzsiában.

A kitűnő intellektusú és rendkívül művelt Canaris tengernagy mélyen megvetette a felkapaszkodott náci pártembereket Forrás: Wikimedia Commos

A náci ideológia iránt mély ellenszenvvel viseltető Canaris tengernagyot elsősorban az SS felső vezetésében található ellenségei már 1942-től kezdve megpróbálták lejáratni és háttérbe szorítani, amihez még egy komoly szervezeti rivalizálás is hozzájárult: Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) rettegett főnöke ugyanis az RSHA VI. ügyosztályából, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó részlegéből akart vezető kémelhárító szervezetet csinálni azt sem rejtve véka alá, hogy végső célja az Abwehr beolvasztása a Birodalmi Biztonsági Főhivatalba.

Reinhard Heydrich, az SD főnöke és az RSHA vezetője az Abwehrt a saját szervezetébe akarta olvasztani Forrás: Bundesarchiv

A gyűlölt náci hóhér ellen az angol titkosszolgálat által szervezett és 1942 májusában Prágában elkövetett sikeres merénylet után az örökébe lépő Ernst Kaltenbrunner még Heydrichnél is nagyobb vehemenciával dolgozott az Abwehr meggyengítésén és Canaris tengernagy ellehetetlenítésén. Ennek tudható be, hogy Canaris kénytelen volt eltűrni a Walter Schellenberg SS-Oberführer irányítsa alá került SD Ausland, mint rivális hírszerző szervezet isztambuli ténykedését.

Az altatókkal alvó idős nagykövet, és a gátlástalan kapzsi inasa

Az SD Ausland isztambuli hálózatát egy fiatal osztrák származású SS hírszerzőtiszt, Ludwig Moyzisch irányította. Moyzisch a Harmadik Birodalom ankarai követségének diplomata beosztású sajtóattaséjaként került kapcsolatba a brit nagykövet, Sir Hugh Knatchbull-Hugessen inasával, az albán származású Elyesa Bazna-val. (A hírszerzőket általában diplomáciai fedőbeosztással juttatják el a szolgálati helyükre, hogy védje őket a diplomáciai immunitás.) Bazna nem profi hírszerző, hanem egy mindenféle politikai meggyőződés nélküli pénzsóvár kalandor volt, aki felajánlotta Moyzisch számára, hogy megfelelően „nagyvonalú" díjazás ellenében fontos brit hadititkokat szerez meg a németek számára.

Walter Schellenberg, az SD Ausland, majd 1944. július 21-től az Abwehr és az egész náci hírszerzőszolgálat főnöke Forrás: Bundesarchiv/Alber, Kurt

Moyzisch – az ekkor még fennálló kettős szolgálati függelem okán – Canaris tengernagyot is tájékoztatta a beszervezés lehetőségéről. Canaris azonnal felismerte, hogy Bazna alkalmazásával rendkívül fontos információkhoz juthatnak hozzá, ezért jóváhagyta az albán követségi inas beszervezését Bazna „honoráriumigényével" együtt. Az albán inast Cicero fedőnéven iktatták a német hírszerzés ügynökei közé. Bazna, akit 1945 után hol az évszázad, hol pedig a második világháború legsikeresebb „mesterkémjének" neveztek, valójában mindenféle rafinált módszer alkalmazása és különösebb veszély nélkül szerezte meg a szövetségesek legféltettebb titkait a németek számára.

Elyesa Bazna, Sir Hugh Knatchbull-Hugessen brit nagykövet inasa volt Ankarában Forrás: Sawan Books

A régi brit nemesi családból származó Sir Hugh Knatchbull-Hugessen veterán diplomatának számított, aki 1935-től teljesített diplomáciai szolgálatot Törökországban. Az idős és már kissé szenilis úr komoly alvásproblémákkal küszködött, amit erős altatókkal igyekezett orvosolni. Mivel Elyesa Bazna az idős nagykövet személyi inasa volt, nemcsak a követségre, hanem a rezidenciára is bejáratosnak számított, ahol személyzeti szállással rendelkezett.

Sir Hugh Knatchbull-Hugessen ankarai brit követ (a képen középen) Anthony Eden külügyminiszter (a képen középen jobbra) társaságában Forrás: Wikimedia Commons

Ezért esténként, amikor a nagykövet a bevett dupla altatótól mély álomba szenderült, „Cicerónak" csak annyi dolga akadt,

hogy a lord hálószobájába belopózva kiemelje a páncélszekrényben őrzött titkos dokumentumokat,

amelyeket a németek által biztosított miniatűr kamerával lefényképezett. „Cicero révén olyan dokumentumok kerültek a kezünkbe, amelyekről egy hírszerző egy életen át csak álmodozhat anélkül, hogy hinne is abban, hogy egyszer megkaparinthatja ezeket" -írta az egyik jelentésében Ludwig Moyzisch.

Mélységesen becsapottnak érezte magát a nácik hamis fontjaival kifizetett Júdás

Cicero jóvoltából valósággal özönlöttek a különféle szupertitkos és rendkívül fontos adatok a német hírszerzéshez. Az albán inas pontos információkat továbbított a szövetségesek hadműveleti terveiről és politikai jellegű üzenetváltásairól. Moyzisch és közvetlen főnöke, Walter Schellenberg hitelesnek és pontosnak tartotta Cicero információit, de a berlini vezetők, elsősorban Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter, és az RSHA főnöke, Ernst Kaltenbrunner erős kétséggel fogadták ezeket a jelentéseket, amiket a szövetségesek tudatos dezinformációjának tartottak, ezért a hadvezetést és Hitlert is ennek szellemében, a részletek közlése nélkül tájékoztatták.

Joachim von Ribbentrop ( képen középen) birodalmi külügyminiszter nem hitt Cicero jelentéseinek Forrás: Bundesarchiv

Miközben Berlinben az illetékesek hosszú hónapokon át az Isztambulból jött információk hitelességén vitatkoztak, 1943. december 14-én megérkezett Cicero addigi legfontosabb jelentése: a teheráni konferencia valamennyi titkos jegyzőkönyvének másolata. A három szövetséges nagyhatalom vezetői, Roosevelt, Sztálin és Churchill között az iráni fővárosban 1943. november 28-a és december elseje között megtartott tanácskozásáról készített jegyzőkönyvekben bukkant fel először az „Overlord" kódnév, amivel a szövetségesek a következő év májusára kitűzött franciaországi nagy partraszálló hadműveletüket illették.

1944. június 6-án mindent eldöntő új fejezet nyílt a második világháború európai történetében. A készülő Overlord hadműveletről először Cicero jelentett részleteket a németeknek 1943 decemberében Forrás: SchisCom

A jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a szövetséges inváziót a nyugat-franciaországi partszakaszon fogják végrehajtani, tehát minden adott volt ahhoz, hogy a németek még kellő időben megtegyék a szükséges ellenintézkedéseket, de mivel Kaltenbrunner és Ribbentrop makacsul ragaszkodtak ahhoz a fantazmagóriájukhoz, hogy mindez csak tudatos megtévesztés, nem történt semmi. Cicero további, a szövetségesek számára rendkívül veszélyes ügyködésének egy bizonyos Elsa Kapp, Ludwig Moyzisch titkárnője vetett véget, aki dezertált és átállt az angolokhoz, felfedve a brit nagykövetségre beépült kém működését, bár azt nem tudta megmondani, hogy kit takar konkrétan a Cicero fedőnév.

Ernst Kaltenbrunner, Heydrich utóda (a képen kissé jobbra, középen) a mauthauseni koncentrációs táborban. Közvetlenül mellette Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője látható Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Noha a titkárnő az SS hírszerzőszerve, az SD Ausland alkalmazottja volt, Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője, hogy kisebbítse a Kapp-botrányt, a felelősséget a Führer előtt amúgy is rossz renoméval rendelkező Canaris tengernagyra és az Abwehrre hárította.

Elyesa Bazna elkerülte a lebukást és egérutat nyert.

Elyesa Bazna csak jóval a háború után fedte fel valódi kilétét, amikor megjelentette a hatalmas port felvert Én voltam Cicero" című memoárkötetét.

Elyesa Bazna a második világháború után fedte fel kilétét, és pert indított a német állam ellen, mivel a nácik hamis angol fonttal fizették ki Forrás: All That's Interesting

A magát súlyosan átvertnek érző albán még pert is indított a Harmadik Birodalom államjogi utódjának tekintett Német Szövetségi Köztársaság (Nyugat-Németország) ellen, mivel állítása szerint a nácik az Anglia gazdasági tönkretételére titokban nyomtatott hamis fontokkal fizették ki a „fáradozásait".

Sztálin James Bondja, aki egyszerre volt náci és kommunistahttps://www.origo.hu/tudomany/20221107-a-titkosszolgalatok-torteneteben-richard-sorget-tartjak-a-legsikeresebb-szovjet-hirszerzonek.html#google_vignette