Szinte minden háztartásban ott van ez a szer, pedig nagyon veszélyes

rovarölő, szer, spray, illusztráció,
Aerosol for the control of insects.
Vágólapra másolva!
A rovarölő szereknek való kitettség világszerte összefüggésbe hozható a felnőtt férfiak alacsonyabb spermiumkoncentrációjával - derül ki egy tanulmányból, amely közel fél évszázados időszakot felölelő 25 kutatást elemzett. Ez az eddigi legátfogóbb kutatómunka a témában.
Vágólapra másolva!

A szerzők szerint eredményeik erősek, mivel módszerük figyelembe veszi az egyes tanulmányok korlátait. Arra a megállapításra jutottak, hogy a férfitermékenység megőrzése érdekében csökkenteni kell a tanulmányban szereplő rovarölőknek való kitettséget.

- mondja a tanulmány első szerzője, Lauren Ellis, a Northeastern University népegészségügyi kutatója.

A kutató hozzátette, hogy az emberek elsősorban a szennyezett élelmiszer és víz fogyasztása révén vannak kitéve a rovarölő szereknek.

Kritikus fontosságú annak megértése, hogy a rovarölő szerek hogyan befolyásolják a spermiumok koncentrációját Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

Melyek a problémás rovarölő szerek?

Ellis és munkatársai négy kontinens (Ázsia, Észak-Amerika, Dél-Amerika és Európa) felnőtt férfilakosságát vizsgálták. Az áttekintett 21 tanulmány összesen 1774 önkéntes adatait elemezte, akik

szerves foszfátoknak és N-metil-karbamát típusú rovarölő szereknek voltak kitéve.

Ezek a gyakori rovarölők az acetilkolin nevű neurotranszmitter lebontásában részt vevő enzimek gátlásával fejtik ki romboló hatásukat.

Melissa Perry, a George Mason Egyetem epidemiológusa és mikrobiológusa szerint mind a kisebb, mind a nagyobb tanulmányok azt mutatták, hogy összefüggés van a rovarölő szereknek való fokozott kitettség és a spermiumkoncentráció csökkenése között. Ha a szakértők más, reprodukciót befolyásoló toxinokat, és az alacsony spermiumkoncentrációra való hajlamot is figyelembe vették, az összefüggés csak erősödött.

Perry szerint mindenképpen szükséges a két említett rovarölő további hatásainak tanulmányozása, illetve szükség van ezek használatának szigorúbb szabályozására.

Természetesen a rovarölők csak az érem egyik oldalát jelentik. A spermiumszámot más környezeti tényezők is csökkentik, ilyen például a légszennyezés. Utóbbi az agyban okoz gyulladási folyamatokat, ezzel rontva a férfi termékenységet.

A rovarölő szereket vizsgáló kutatás az Environmental Health Perspectives című szakfolyóiratban olvasható.