Brutális számú madarat sodortunk a kihalás szélére

Haast-féle sas
A Haast-féle sas rekonstruált rajza
Vágólapra másolva!
Egy új kutatás szerint a világ madárfajainak körülbelül 12 százalékát az emberi tevékenység pusztította ki, ami a korábbi becslések duplája. A közelmúltban megjelent tanulmány becslése szerint mintegy 1430 madárfaj halt ki a késő pleisztocén időszak óta, amely körülbelül 120 ezer évvel ezelőtt kezdődött.
Vágólapra másolva!

Becsléseket készítettek a madárfajokról

A Nature Communications című szaklapban most publikált tanulmány szerint az ismert, fosszilis vagy egyéb feljegyzések alapján azonosított madárkihalások mintegy 640 fajról szólnak.

Az új becslésbe beletartoznak azok a szárnyasok is, amelyek anélkül haltak ki, hogy az eseményt feljegyezték volna.

Ez utóbbit nevezik a tudósok „sötét kihalásnak".

– mondta Dr. Rob Cooke, az Egyesült Királyság Ökológiai és Hidrológiai Központjának ökológiai modellezője, a tanulmány vezető szerzője a The Guardian online portálnak.

Kitömött dodószobor Oxfordban Forrás: Wikimedia Commons

Az ismeretlen kihalások számának kiszámításához Cooke és csapata a 640 kihaltnak ismert madárfajból extrapolált egy statisztikai modell segítségével. A modell Új-Zélandot használta a madárfajok kihalásának alapjául, mivel az országban nem történt eddig ismeretlen kihalás. Ez volt tehát

a „viszonyítási pont" a megtalált kövületek és madármegfigyelések alapján, tehát a szakemberek ezt tekintették a „nullpontnak".

Az új-zélandi adatok felhasználásával a csapat becslést készített arra vonatkozóan, hogy hány faj élhetett a szigeten. Ezután kivonták az ismert kihalások és a megmaradt élő madarak számát. Az eredmény a fel nem fedezett kihalások számát jelentette.

Az emberi betelepedés áll mögötte

A tanulmány a szigeti madárpopulációkra összpontosított, mivel a nem vándorló madarak nem tudnak könnyen szétszóródni.

– magyarázta Cooke, aki szerint az erdőirtás, a túlvadászat, a tüzek és az invazív fajok a madárfajok pusztulásának fő okai.

A csapat 1430 új madárfaj kihalását azonosította, de a veszteségek még ennél is magasabbak lehetnek, ami elérheti akár a kétezret is. A tanulmány szerint a 14. században jelentős kihalási események történtek: ekkor indult „a gerincesek emberi tevékenység által generált legnagyobb, eddig ismertet kihalási hulláma", ami a természetes kihalási arány közel százszorosát eredményezte a Csendes-óceán keleti részén.

Az emberi terjeszkedés a bolygón négy fő hullámba sorolható (lásd 1. kiegészítő ábra ). A főbb emberi terjedési útvonalakat nyilak jelzik, a sziluettek pedig példákat mutatnak a kövületek (pre-holocén – 1500 i.sz.) és megfigyelt (i.e. 1500 – jelenkor) madárkihalásokra Forrás: Birgit Lang, FJDegrange, Ferran Sayol, Francesco “Architetto” Rollandin, Juan Carlos Jerí, Mattia Menchetti, Peileppe, Rob Cooke, Sean McCann, Sharon Wegner-Larsen, and Steven Traver.

A kihalások hátterében az emberi betelepedés állt, amely erdőirtással és invazív fajok behurcolásával járt együtt.

A nagyszámú madárkihalás ráadásul a madárfajok gazdagságának, ökológiai sokféleségének és evolúciós történetének megértése szempontjából is veszteséget jelent.
Cooke szerint a világ üresebb, mint gondolnánk, és ezek az eltűnt madarak komoly veszteséget jelentenek a tágabb környezetünkben.

Létfontosságú szerepet játszanak

A madarak létfontosságú szerepet játszanak a Föld ökoszisztémáiban

a magvak terjesztésében, a növények beporzásában, a tetemek megtisztításában, valamint a korallzátonyok és a föld megtermékenyítésében ürülékeikkel.

A tanulmány szerint az ismert madárfaj-veszteségek közé tartoznak például a madagaszkári elefántmadár-félék (Aepyornithidae), amelyek befolyásolták a növényszerkezetet és -diverzitást, valamint az ökoszisztéma dinamikáját; a kihalt légi ragadozók, mint a Haast-féle sas (Hieraaetusmoorei), és a kihalt szakállaspapagáj-félék, mint a Seychelle-szigeteki papagáj (Psittacula wardi).

A Haast-féle sas rekonstruált rajza Forrás: Katrina Kenny

– mutatott rá Dr. Alexander Lees, a Manchester Metropolitan Egyetem biodiverzitással foglalkozó oktatója, aki nem vett részt a kutatásban. – A legtöbb madárnak nagyon kicsi a csontja és nem könnyen fosszilizálódik; sok sziget pedig nem kedvez a kövületek kialakulásának, így a legtöbb helyen egyáltalán nem is kerestek még ilyesmit.

A madarak becsült kihalási aránya megegyezik a puhatestűek kihalására vonatkozó közelmúltbeli becslésekkel, és „hasznos módja annak, hogy jobban megértsük a kihalási válságot és azt, hogy mit vesztettünk el".

Cooke szerint a jövőbeli kihalások folytatódhatnak, ha a világ „a szokásos módon éli életét".

Ugyanezen tudóscsoport korábbi kutatásai szerint a világot a következő néhány száz évben további 669-738 madárfaj elvesztése fenyegeti, mivel egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk az éghajlati válság, a csökkenő táplálékforrások és az erdőirtás miatt.