Erre vártunk: itt van egy új, égetően szükséges antibiotikum

baktérium
Egyre több baktériumtörzs válik ellenállóvá az antibiotikumokkal szemben
Vágólapra másolva!
Az antibiotikum-rezisztens fertőzések fokozódó fenyegetésével küzdő világban úttörő fejlesztés jelenhet meg a piacon. A zoliflodacin egy új antibiotikum, amely jelentős mérföldkövet jelent a „szuper-gonorrhoea", a szexuális úton terjedő fertőzések (STI) egyik félelmetes ellenfele elleni küzdelemben.
Vágólapra másolva!

Miért fontos ez?

Évente világszerte közel százmillió embert érint a gonorrhoea (más neveken tripper vagy kankó), amely olyan bakteriális fertőzés, amely kezelés nélkül súlyos egészségügyi szövődményekhez vezethet. A helyzet pedig egyre romlik: a fertőzésért felelős baktérium, a Neisseria gonorrhoeae számos törzse ugyanis

rezisztenciát fejlesztett ki szinte az összes rendelkezésre álló gyógyszerrel szemben, amivel kiérdemelte a „szuper-gonorrhoea" elnevezést.

Az ilyen gyógyszerrezisztens törzsek terjedése azonban kritikus kihívást jelent a globális egészségügy számára.

A gonorrhea vagy tripper kórokozójának háromdimenziós képe Forrás: LSHTM

Az elmúlt néhány évben ez a fertőzés egyes esetekben gyakorlatilag kezelhetetlenné vált; szinte minden gyógyszerrel szemben ellenálló.

A fertőzés ráadásul gyakran tünetmentes és hosszú távú problémákat okozhat, például meddőséget és méhen kívüli terhességet.

De itt lép képbe az új kutatás, amelyet a Specialty Therapeutics és a non-profit Globális Antibiotikum Kutatási és Fejlesztési Partnerség (GARDP) társszponzorált.

Évtizedek óta az első új gyógyszer gonorrhoea kezelésére

A kutatók egy öt országban végzett 3. fázisú vizsgálatban tesztelték a zoliflodacint, amely évtizedek óta az első új antibiotikum gonorrhoea kezelésére, amelyet az AstraZeneca, majd később a cégből kivált Entasis Therapeutics fejlesztett ki.

Ez az újszerű kezelés egy alapvető bakteriális enzim ellen irányul, amely egyedülálló hatásmechanizmust kínál a kórokozó ellen.

A több országban végzett vizsgálatban a zoliflodacin már bizonyította hatékonyságát, és ugyanolyan jól teljesített, mint a jelenlegi standard kezelés, a ceftriaxon és az azitromicin.

A fertőzést a Neisseria gonorrhoeae baktérium idézi elő Forrás: ndependent Nurse

– mondta Dr. Edward Hook, a vizsgálat protokollelnöke és az Alabama-Birmingham Egyetem orvosprofesszor emeritusa a ZME Science online tudományos portálnak. – A kísérlet sikere potenciális változást jelez, mivel a gyógyszerrezisztens baktériumok még nem alakítottak ki immunitást ezzel a kezeléssel szemben.

A zoliflodacin nemcsak a rezisztens törzsek elleni hatékony kezelés azonnali szükségletét oldja meg, hanem szájon át szedhető gyógyszerként könnyű adagolhatóságot is kínál. Ez a szempont kulcsfontosságú, különösen ha figyelembe vesszük

a szájon át történő beadás viszonylagos kényelmét a jelenlegi standardnak számító intramuszkuláris injekciókhoz képest.

Az antibiotikummal kapcsolatban a következő fázist a piacra jutás jelenti. A fejlesztést ugyanis egy nonprofit szervezet finanszírozta és irányította, ami eltérést jelent a hagyományos, gyógyszergyártó cégek által irányított modelltől. Ez a megközelítés a profit helyett a közegészségügyi szükségletekre összpontosít, miközben forradalmasíthatja az antibiotikumok kifejlesztésének módját, különösen az alacsonyabb jövedelmű országokban elterjedt betegségek esetében.

Komoly rezisztenciát fejlesztett ki

Az új antibiotikumok kifejlesztése költséges és időigényes feladat, ami gyakran több mint egy évtizedet vesz igénybe és több százmillió-milliárd dollár közötti összegekbe kerül. Ellentétben a krónikus betegségek gyógyszereivel,

az antibiotikumokat csak rövid ideig használják, ami alacsonyabb eladásokat és nyereséget eredményez.

Ennek eredményeként a világ kevés antibiotikumot állít elő, miközben a kórokozók fokozódó immunitást építenek ki a meglévő kezelésekkel szemben.

Egyre több baktériumtörzs válik ellenállóvá az antibiotikumokkal szemben Forrás: Science Photo Library via AFP/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra


– mutatott rá Hook a CIDRAP Newsnak. – Az első, gonorrhoea ellen használt antibiotikumok az 1930-as években szulfátkészítmények voltak; és most, kilencven évvel később, minden antibiotikum ellen rezisztenciát fejlesztett ki, amit valaha is használtak a kezelésére.

Az Entasis Therapeutics Limited 2017-ben megállapodást írt alá a GARDP-vel a 3. v fázist jelentő vizsgálatok elvégzésére. A megállapodás értelmében a GARDP megkapta a jogot a gyógyszer forgalmazására valamennyi alacsony és közepes jövedelmű országban. Eközben az Innoviva megtartja a kereskedelmi jogokat Észak-Amerikában, Európában, valamint Latin-Amerika és az ázsiai-csendes-óceáni térség egyes részein.

A Zoliflodacin piacra vezető útja a szakemberek szerint azt ígéri, hogy átalakítja az antibiotikum-kutatás és -fejlesztés környezetét, miközben világszerte elérhetőbbé és megfizethetőbbé teszi az alapvető gyógyszereket.