Újabb élőlények kerültek a veszélyeztetett fajok növekvő listájára

kovari
A kovarit, egy kis erszényest is a veszélyeztetett kategóriába sorolták, miközben attól tartanak, hogy a nyári bozóttüzek miatt több őshonos faj eltűnhet
Vágólapra másolva!
Több mint húsz, újabb növény és állat került fel az ausztrál kormány veszélyeztetett fajainak listájára, ráadásul az ország újabb, kihívásokkal teli szezon elé néz a bozóttüzek tekintetében. Az indiai ökörbéka (Kaloula pulchra), nyolcféle rák és egy tudományos leírás nélküli folyami hal is felkerült a veszélyeztetett őshonos vadon élő állatok listájára.
Vágólapra másolva!

A tűzvészek és éghajlati válság veszélyezteti őket

Miközben Ausztrália a 2019-es „fekete" nyári tüzek óta épp a legsúlyosabb bozóttűz-szezonnal küzd, a szövetségi kormány huszonöt új vagy frissített kiegészítést jelentett be a kihalással fenyegetett vagy veszélyeztetett fajok és növények kétezer fős listájához.

A kovarit, egy kis erszényest is a veszélyeztetett kategóriába sorolták, miközben attól tartanak, hogy a nyári bozóttüzek miatt több őshonos faj eltűnhet Forrás: Australian Wildlife Conservancy/AAP

– mondta Tanya Plibersek, környezetvédelmi miniszter a The Guardian online lapnak, aki szerint a korábbi tüzek a kihalás szélére sodorták a fajokat. – A mostani felkészüléssel több veszélyeztetett állatot és növényt menthetünk meg, ha újabb tűz üt ki.

Az új vagy frissített listán tíz növény, nyolc rák, három emlős, három hal és egy béka szerepel. A tizenhét, újonnan felvett faj közül öt egyenesen a legmagasabb – a kritikusan veszélyeztetett – besorolásba került. Ezek közé tartozik a Tianjara rák és a Hunter Upland Galaxias hal, mindkettő Victoria államban található.

A ragadozók és az éghajlati válság által sújtott szélesfogú patkányt is a veszélyeztetett fajok közé sorolták.

A színes édesvízi rák ma már csak korlátozott élőhelyeken fordul elő, miközben rendkívül érzékenyen reagál a környezetére, például a pestisre és az invazív fajokra.

A Uperoleia martini varangyát a listán nem szereplőből a veszélyeztetett kategóriába sorolták, miután populációja 13 év alatt 50 százalékkal csökkent Forrás: DELWP

A korábban már említett Hunter Upland Galaxias tudományosan nem ismert, és csak a Hunter folyó vízgyűjtőjének hét részén fordul elő. Ez a hal érzékeny az invazív fajokra és a kórokozókra, amely

kritikusan veszélyeztetett a tűzvészek és az éghajlati válság okozta biodiverzitás csökkenése miatt.

A Uperoleia martini varangyát (egy kis fekete béka sárga foltokkal) a listán nem szereplőből a veszélyeztetett kategóriába sorolták, miután populációja 13 év alatt 50 százalékkal csökkent, amit a szárazság és tűzvész is fenyeget.

Több mint száz faj kapott „új" védelmet

A kovari vagy más néven kettősfésűjű erszényesegér egy Queenslandben és Dél-Ausztráliában élő, bozótos farkú erszényes állat, amely szintén veszélyeztetetté vált, miután az élőhelyének csökkenésével, az éghajlatváltozás hatásaival és rovarirtószer-mérgezéssel kell szembenéznie.

A Victoria államban élő szélesfogú patkányt (Mastacomys fuscus) az olyan ragadozók fenyegetik, mint a rókák és macskák, de az éghajlatváltozás és az elaprózódott populáció hatásai is veszélyeztetik, aminek következtében a rágcsálót veszélyeztetetté nyilvánították.

Az ausztrál kormány eddig 13,2 millió dollárt fordított az őshonos növények, állatok és mezőgazdasági területek bozóttüzek és más természeti katasztrófák elleni védelmére – az előrejelzések szerint forró és száraz nyár előtt.

A Tianjara rákot ma már a kritikusan veszélyeztetett fajként tartják nyilván Forrás: Department for Environment and Water/AAP

Több mint száz faj kapott „új" védelmet a „fekete" nyári bozóttüzek hatásainak felmérése után.

Plibersek szerint a Nemzetközösségnek szorosabban kell együttműködnie az állami, területi és helyi önkormányzatokkal a környezetvédelmi törvények megfelelő végrehajtása érdekében.

Úgy véli, a lakásépítőknek is szerepet kell vállalniuk annak biztosításában, hogy az új otthonok ne a veszélyeztetett fajok kárára épüljenek. Ahogy fogalmazott, meg kell győződni arról, hogy] ha lakásokat építenek, akkor is megvédik a legfontosabb területeket, és olyan dolgokat is tesznek, mint például új vadon élő állatvilági folyosókat telepítése, hogy összekapcsolják a megmaradt bozótos területek darabjait.

Szakemberek szerint jobb törvényekre van szükség és határozott üzenetet kell küldeni a fejlesztőknek.