Az autizmussal élők sokszor gyorsabban cselekednek krízishelyzetben

A kedvesség alapvető igényünk

Bármennyire is jók a szándékaink, kevesen vagyunk hajlandóak kezdeményezni egy krízishelyzetben, amíg más „jótevők" is a közelben vannak. A kanadai York Egyetem és a Torontói Egyetem kutatói által végzett felmérés szerint az autizmussal élő egyének azonban nem haboznak annyit.

A válsághelyzet mikéntjétől is függ

A kutatók már az 1960-as évek vége óta ismerik az úgynevezett bystander-effektust, amikor John Darley és Bibb Latané amerikai szociálpszichológusok megállapították, hogy a férfi egyetemisták csoportban kisebb valószínűséggel a dohányoznak, mint amikor egyedül vannak.

Szakemberek szerint általánosságban elmondható, hogy a legtöbben hajlamosak vagyunk arra, hogy cselekedeteinket mások viselkedésére alapozzuk.

A reagálás hiánya válsághelyzetben azonban patthelyzetet kockáztathat, ahol a csoport passzív jellege miatt talán senki sem ítéli veszélyesnek vagy fenyegetőnek a helyzetet. Darley és Latané azonban úgy vélte, hogy ez a hatás egyfajta társadalmi „felhígulás" eredménye is lehet:

minél nagyobb a tömeg, az egyének annál kevésbé vállalnak felelősséget a saját tetteikért.

Az autizmus spektrumzavarral élők érzékenyebbek az olyan társadalmi jelenségekre, mint a bystander-effektus, amit magyarra leginkább a „bámészkodó hatásként" fordíthatnánk Forrás: RIA Novosti/Maria Alekseeva

Most, fél évszázaddal később egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem vagyunk ilyen egyszerűek: a járókelők a legkülönbözőbb okok miatt avatkoznak (vagy nem avatkoznak be), egy adott vészhelyzet jellegétől, az érintettnek tűnő személyek sebezhetőségétől és a válsághelyzet közelségétől függően.

Az Autism Research tudományos szaklapban publikált tanulmányban a tudósok a tömegben lévők „neurológiai huzalozását" is figyelembe vették, ahol úgy tűnik, hogy az autizmus spektrumzavarban (ASD) szenvedő embereket kevésbé befolyásolták azok a társadalmi normák, amelyek másokat visszatartanának attól, hogy lépjenek egy ilyen helyzetben.

Tanulmányunk azt mutatja, hogy az autizmussal élők sokkal nagyobb valószínűséggel avatkoznak közbe egy ilyen szituációban, függetlenül a jelenlévők számától

– mondta Lorne Hartman, a Yorki Egyetem viselkedéskutatója, a tanulmány vezető szerzője a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Azokban a helyzetekben pedig, amikor nem tettek semmit, nagyobb valószínűséggel azonosították mások hatását az okok között, míg a neurotipikus alkalmazottak ezt sokkal kevésbé ismerték el.

A kedvesség alapvető igényünk Forrás: Shutterstock

A szakemberek emlékeztettek: az autizmus a viselkedések és az ingerekre adott reakciók széles skáláját öleli fel, ami gyakran társas helyzeteket is magában foglal. Ez az állapot nem csak a kommunikációt nehezítheti meg egyesek számára, de a szociális jelzések időben történő értelmezését is akadályozhatja.

Kevésbé valószínű, hogy hallgatnak

Hartman és kollégái arra voltak kíváncsiak, hogy az autizmus spektrumzavarral élők vajon jobban vagy kevésbé érzékenyek-e az olyan társadalmi jelenségekre, mint a bystander-effektus, amit magyarra leginkább a „bámészkodó hatásként" fordíthatnánk.

A kutatók összesen 67, a közösségi médián keresztül toborzott résztvevőnek adtak online linket egy felméréshez, amelyben személyes adatokat kértek, valamint válaszokat számos rövid forgatókönyvre, amelyek egy munkahelyen történt hipotetikus eseményeket írtak le, és amelyek valamilyen szervezeti diszfunkcióval, etikai problémával vagy a működés hatékonyságának hiányával jártak.

A megkérdezettek között összesen harminchárom ASD-diagnózissal rendelkező személy volt, amelyet a tudósok egy rövid, felnőtteknek szóló autizmus spektrum kvótateszt (AQ) segítségével erősítettek meg.

A köztünk élő "Esőemberek" nem vagy csak nagyon nehezen tudják feldolgozni a környezeti ingereket Forrás: Panandscam

Az eredmények végül arra jutottak, hogy az autizmus spektrumzavarral rendelkező munkavállalók nagyobb valószínűséggel jelentik az általuk nem hatékonynak vagy diszfunkcionálisnak tartott gyakorlatokat, és kevésbé valószínű, hogy a társadalmi nyomás miatt a hallgatás mellett döntenének.

Azokban az esetekben, amikor mégis úgy érezték, hogy a kollégáik irányítják őket – és emiatt hajlamosak voltak a beilleszkedés érdekében visszafogni a viselkedésüket –, akkor az ASD-vel élők úgy gondolták, hogy őszintének kell lenniük ezzel a befolyással kapcsolatban.

Két szemszögből vizsgáltuk a dolgot

– mutatott rá Braxton Hartman, aki szintén a tanulmány szerzője. – Az egyik az, hogy támogatjuk a szervezeteket abban, hogy etikusabbá és hatékonyabbá válhassanak, miközben segítünk az autizmus spektrumzavarral élő álláskeresőknek munkát találni azáltal, hogy megpróbálják változtatni az autizmusról alkotott társadalmi felfogást.