Hihetetlen felfedezés: egy itallal lehet harcolni a cukorbetegség ellen

cukorbetegség
cukorbetegség
Vágólapra másolva!
A sötét tea képes megakadályozni a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását – írja egy új tanulmány.
Vágólapra másolva!

A friss kutatás kínai tudósok munkája, akik 1923 személyt vizsgáltak. Eredményeik szerint azoknál, akik napi rendszerességgel fogyasztanak sötét teát, 28 százalékkal kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, mint a nem teázóknál.

Fontos megjegyezni, hogy a sötét tea nem azonos a fekete teával, két különböző teafajtáról van szó, amelyek eltérő élettani hatásokkal rendelkeznek.

A vizsgálatban résztvevők közül 352-en prediabéteszben szenvedtek, 1135-en egészségesek, 436-an pedig cukorbetegek voltak. Néhányan közülük rendszeres teaivók voltak, míg mások soha vagy csak alkalmanként fogyasztottak teát. Az önkénteseket arról is megkérdezték, milyen típusú teát kedvelnek.

A kísérlet során a kutatók figyelemmel kísérték a résztvevők vércukorszintjét, és elemezték, hogy a teafogyasztás hogyan befolyásolja a vizeletükben felszabaduló glükóz mennyiségét. Mindezek mellett a kutatók figyelembe vették az önkéntesek nemét, életkorát, életmódját, kórtörténetét, a kedvelt teák típusát és a teafogyasztás gyakoriságát.

- mondta Tongzhi Wu, a tanulmány társszerzője, az Adelaide-i Egyetem professzora.

Azoknál, akik napi rendszerességgel fogyasztanak sötét teát, 28 százalékkal kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, mint a nem teázóknál. (Illusztráció) Forrás: pexels.com

Így véd a cukorbetegség ellen a sötét tea

A cukorbetegek veséi nagyobb mennyiségű glükózt szívnak vissza, mint az egészséges embereké. Ennek következtében a szervezetben lévő felesleges glükóz nem távozik a vizelettel, és kórosan magas vércukorszint alakul ki. A kutatók két értékre összpontosítottak: a vizelet glükóz-kreatin arányára (UGCR), valamint a triglicerid- és glükózindexre (TyG). Előbbi érték a vizeletben felszabaduló glükózra, utóbbi pedig az inzulinrezisztenciára utal.

Vizsgálatuk során a szerzők felfedezték, hogy azoknál a résztvevőknél, akik rendszeresen fogyasztottak sötét teát, a legjelentősebb mértékben nőtt az UGCR szintjük (0,16 mmol/mmol-lal emelkedett), és erőteljesen csökkent a TyG-szintjük (0,31-gyel csökkent), összehasonlítva a nem teázókkal és azokkal, akik más típusú teát fogyasztottak, beleértve a zöld és fekete teát.

A tanulmány szerint a teát nem kedvelőknél 15 százalékkal, illetve 28 százalékkal nagyobb az esélye a prediabétesz, illetve a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának, mint a sötét teát fogyasztóknál.

"Eredményeink arra utalnak, hogy a sötét tea mindennapos fogyasztása a jobb vércukorszint-szabályozás révén csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát és progresszióját" - mondta Zilin Sun, a tanulmány társszerzője, a Délkeleti Egyetem Diabétesz Intézetének professzora.

További vizsgálatokra van szükség

A tanulmány szerzői ugyanakkor elismerik, hogy munkájuk 100 százalékban megfigyelésen alapul, és egyelőre nem tudják, milyen mechanizmus révén akadályozza meg a sötét tea a cukorbetegség kialakulását, ezért folytatják kutatásukat.

Az eredményekről az Európai Diabétesz Társaság (EASD) idei éves ülésén számolnak be.