Ez lehet a földkerekség legsötétebb folyója

Ruki
A víz sötét színét a magas széntartalmú behordott anyag okozza
Vágólapra másolva!
A világ egyik legsötétebb folyója a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Ruki - állapította meg a zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) által vezetett nemzetközi kutatócsoport.
Vágólapra másolva!

Rendkívül magas koncentrációjú szénvegyületek teszik sötétté a folyó vizét

A Limnology and Oceanography című folyóiratban megjelent tanulmányuk arra az eredményre jutott, hogy a Ruki vize azért olyan sötét, mert medrének enyhe lejtése miatt alig hordoz üledéket, viszont nagy mennyiségű oldott szerves anyag található benne. Mint írták, könnyen lehet, hogy a Ruki a világ legsötétebb folyója.

Csaknem fekete színű a kongói Ruki folyó vizének színe Forrás: Swissinfo

Vize négyszer több szerves szénvegyületet tartalmaz, mint a Kongó folyó, és másfélszer többet, mint az Amazonas mellékfolyója, a Rio Negro. A kutatók szerint

a széntartalmú anyagok főként az esővízzel kerülnek a folyóba.

A dzsungelt áztató eső ugyanis az elhalt növényzetből szerves vegyületeket old ki - magyarázták a tanulmányban.

A víz sötét színét a magas széntartalmú behordott anyag okozza Forrás: Judith Raupp/OW

A folyó az esős évszakban el is árasztja az erdőt. A víz ilyenkor gyakran hetekig derékmagasságban áll az erdőben, és csak nagyon lassan folyik el. Ez a folyamat szintén szerves anyagokkal gazdagítja a folyó vizét.

Négyszer akkora a "dzsungel tea" vízgyűjtője mint Svájc területe

A Ruki tulajdonképpen "dzsungel tea" - fogalmazott Travis Drake, az ETH Zürich kutatója az egyetem közleményében. Az egy kilométer széles Ruki a Kongóba torkollik.

Vízgyűjtő területét, amely négyszer akkora mint Svájc, érintetlen mélyföldi esőerdő borítja.

A folyó mentén nagy tőzeglápok húzódnak, amelyek az elpusztult, de le nem bomlott növényi anyagok miatt jelentős szén-dioxid-elnyelők.

A Rupi a Kongó mellékfolyója Forrás: Kumbukumbu Tours

A Ruki szezonális vízszintadatait az 1930-as évek óta jegyzik fel, de mindeddig nem készült róla tudományos kutatás, így a víz kémiai összetételét is először elemezték a svájci vezetésű tanulmányban.