Az amerikai csillagász, akiről a Hubble űrtávcső kapta a nevét

Einstein
Edwin Hubble amerikai csillagász fedezte fel a vöröseltolódás segítségével az univerzum tágulását
Vágólapra másolva!
Hetven éve, 1953. szeptember 28-án hunyt el Edwin Powell Hubble amerikai csillagász, a Hubble űrtávcső névadója.
Vágólapra másolva!

A kiképzés után a frontra már nem küldték ki

1889. november 20-án született a Missouri állambeli Marshfieldben. Fiatalon tehetséget mutatott a sport iránt is, Illinois állam magasugró bajnoka volt, és csak kevésen múlt, hogy nem profi bokszoló lett belőle. A matematika és az asztronómia is vonzotta, de végül apja ösztökélésére Oxfordba ment jogot tanulni, ahol azért fizikát is hallgatott.

Apja halála után, 1913-ban visszatért az Államokba, hogy családját támogassa, egy ideig spanyol nyelvtanárként dolgozott, de végül a tanári pályát otthagyva a csillagászatnak szentelte magát.

1916-tól posztgraduális tanulmányokat folytatott a chicagói egyetem obszervatóriumában, 1917-ben doktorált. Az Egyesült Államok akkor lépett be az első világháborúba, és Hubble azonnal önkéntesnek jelentkezett, de a kiképzés után a frontra már nem küldték ki.

Edwin Hubble amerikai csillagász fedezte fel az univerzum tágulását Forrás: Pics About Space

Leszerelése után a Mount Wilson Obszervatóriumban kapott állást, ahol a világ akkori legnagyobb távcsövével, a Hooker Teleszkóppal dolgozhatott. Hubble nem osztotta a Tejútrendszer nagyságát 1918-ban kiszámoló Harlow Shapley véleményét, aki úgy gondolta, hogy a távcsövekben látszó homályos ködfoltok kis méretű, közeli világító gázfelhők, ami egyébként a csillagászok között közmegegyezésnek számított.

1924-ben a Mount Wilson új távcsövével már képes volt olyan felvételt készíteni, amelyen az Androméda köd addig homályos közepében csillagok látszottak, vagyis kiderült, hogy egy másik galaxisról van szó.

Ezzel alapjaiban változtatta meg a világegyetemről vallott nézeteket, cikkét azonban csak hosszú küzdelem árán tudta publikálni. A csillagrendszereket távolságuk, méretük és fényességük szerint osztályozta is, rendszerét még ma is használják.

Nagy hatást gyakorolt Einsteinre

Munkatársával, Milton Humasonnal a vöröseltolódás már korábban felfedezett jelenségét (a távoli galaxisok fénye a vörös fény felé tolódik el) vizsgálva megállapította, hogy az eltolódás mértéke arányos a galaxis távolságával.

1929-ben megfogalmazta törvényét, amely szerint a Tejútrendszeren kívüli galaxisok annál nagyobb sebességgel távolodnak, minél nagyobb távolságra vannak tőlünk, amivel az elsők között jutott el a táguló világegyetem gondolatához.

Ám ez nem jelenti azt, hogy mi lennénk a világegyetem középpontja, mert minden galaxis távolodik az összes többitől, a tágulásnak nincs középpontja. Az univerzum tágulásának ütemét az úgynevezett Hubble-állandó adja meg, melynek értéke a jelenlegi mérések szerint 72-75 km/s/Mpc. Az általunk megfigyelhető univerzum méretét a Hubble-sugár adja meg, az ezen kívüli területről már nem juthat fény a Földre. Ez utóbbi a fénysebesség és a Hubble-állandó aránya, és mintegy 13 milliárd fényévre tehető.

Edwin Hubble amerikai csillagász fedezte fel a vöröseltolódás segítségével az univerzum tágulását Forrás: Space.com

Mindez nagy hatást gyakorolt Einsteinre, aki addig képtelen volt hinni saját számításaiban, amelyek azt mutatták: az univerzum nem lehet nyugalomban.

A „hiba" kiküszöbölésére vezette be a kozmológiai állandót, amelyet Hubble eredményeinek megismerése után élete legnagyobb tévedésének nevezett. A táguló világegyetem felfedezése logikusan vezetett később az ősrobbanás elméletének kidolgozásához.

Erőfeszítéseit csak halála után koronázta siker

Hubble központi szerepet játszott a kaliforniai Mount Palomar Obszervatórium Hale óriásteleszkópjának megtervezésében, a megvalósítást azonban késleltette a második világháború. A tudóst gyengülő egészsége, szívinfarktusa munkaütemének lassítására kényszerítette.

Sokat tett azért, hogy a csillagászatot a fizika egyik ágának ismerjék el, nem utolsósorban neki köszönhető, hogy a Nobel-díjat ma már csillagászoknak is odaítélik.

Erőfeszítéseit csak halála után koronázta siker, így – bár kiérdemelte volna – a legnagyobb tudományos elismerés nélkül halt meg 1953. szeptember 28-án a kaliforniai San Marinóban. Fő műve, A galaxisok Hubble-féle atlasza is csak halála után, 1961-ben jelent meg.

A Hubble művészi illusztrációja Forrás: Science Photo Library

Ma többek között planetárium, iskola, aszteroida, és a Holdon egy káter viseli nevét,

róla nevezték el az 1990-ben fellőtt, Föld körül keringő amerikai űrtávcsövet, amelynek segítségével a csillagászok az elmúlt évtizedekben bepillantást nyertek a világűr addig elképzelhetetlennek tartott mélységeibe. Az űrteleszkóp a javítások ellenére egyre gyakrabban mutatja az öregedés jeleit, de a NASA reményei szerint ebben az évtizedben még működni fog, utódját, a százszor nagyobb teljesítményű James Webb űrtávcsövet 2021 végén bocsátották fel.

(MTVA Sajtóarchívum)