Tizenkilenc hősi halott magyar katonát exhumáltak Gátéren

magyar katonák
Úton a végzetes ismeretlenbe. Magyar katonák a 2. hadsereg állományából a keleti fronton
Vágólapra másolva!
Tizenkilenc, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak a Bács-Kiskun vármegyei Gátér község köztemetőjében a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.
Vágólapra másolva!

A Fiumei úti sírkertben fogják újratemetni a háborúban elesett katonákat

Az igazgatóság szerdán a Facebook-oldalán azt írta: Gátér temetőjében - az 1948-ban készült jelentés szerint - 11 nevesített és 12 ismeretlen magyar katonát temettek el. A hadisírgondozó osztály munkatársai augusztus 1. és 3. között végezték el a feltárást,

amelynek során végül 19 egykori katona maradványát tárták fel.

Személyi azonosításra egy esetben sem volt lehetőség - tették hozzá.

Úton a végzetes ismeretlenbe. Magyar katonák a 2. hadsereg állományából a keleti fronton Forrás: Magyar Fotóarchívum

Az exhumált katonák földi maradványait Budapestre, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság erre a célra kijelölt objektumába szállították.
A magyar katonák újratemetése a budapesti Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonák számára kijelölt parcellarészen lesz még idén ősszel - tudatták.