Százhúszmillió éves kínai madárkövület tanúskodik a növények evolúciójáról

Vágólapra másolva!
Kínai őslénytankutatók egy csoportja jelentős tudományos felfedezést tett, amikor a Kína észak-keleti részén talált 120 millió éves madárkövület gyomortartalmának növényi alkotóelemeit vizsgálta.
Vágólapra másolva!

A 2010-ben alapított Nature Communications című tudományos szakfolyóiratban publikált tanulmány közvetlen bizonyítékkal szolgál arra, hogy a jeholornis nevű krétakori ősmadarak a Földön olyan növények leveleit fogyasztották, amelyek már akkor virágokat növesztettek és növényi magjaikat gyümölcseikben tárolták.

A tudományos elmélet szerint a madarak kiemelkedően fontos szerepet játszottak a legnagyobb és legváltozatosabb növényi törzs, a 120 millió éve kifejlődött zárvatermők kialakulásában, amelybe a mai földi ökoszisztéma ismert élő növényeinek körülbelül 80 százaléka is tartozik.

A madarak és a magvas gyümölcsöket termő növények között mindig is szoros kölcsönhatás volt a beporzáson és a magvak terjesztésén, szétszórásán keresztül, de ritkák a krétakori evolúciós korszakból származó, a táplálkozási szokásaikról árulkodó kövületek.

A Kínai Tudományos Akadémia (CAS) gerincesőslénytani és őslényantropológiai intézetének (IVPP) kutatóinak először sikerült fosszilis részecskéket, főleg szilícium-dioxidot, azaz kovát kivonniuk egy szinte teljesen ép madárcsontváz-kövület emésztőrendszeréből. A kutatók szerint a fosszilis részecskedarabkák nagyrészt magnólialevelekből származnak.

Forrás: IVPP

A tanulmány szerint az őskori madár fiatal példányának kövületét a Pekingtől 485 kilométerre északkeletre fekvő Csaojang közelében ásták ki, Liaoning tartomány nyugati térségében.
"A mostani felfedezés arra is rávilágít, hogyan kezdtek felszállni a madarak a fák ágaira, hogy kihasználják az ottani új ökológiai lehetőségeket" - fogalmazott Vu Jan, az IVPP kutatója, a fenti tanulmány első számú szerzője.

A dolgozat szerint a jeholornis ősmadár csőrének alsó része nagyon hasonlít a ma is élő növényevő madarak, például a búbostyúk csőrének alsó részéhez, amely tovább erősíti a feltételezést, hogy a jeholornis a mai növényevő madarak közvetlen rokona.

- fogalmazott Vu.

(MTI/Hszinhua)