Meglepő felfedezés: kiderült, miért támadnak emberre a cápák

cápa
Az élénk narancs, sárga vagy zöld szín mágnesként vonzhat egyes cápafajokat
Vágólapra másolva!
A cápák viselkedését vizsgáló tengerbiológusok egyik legfontosabb kutatási területe az úgynevezett nem provokált cápatámadások okainak egzakt meghatározása. Az emberre potenciális veszélyt jelentő közepes, illetve nagy testű cápafajok rendkívül fejlett érzékrendszerek egész sorával rendelkeznek, amelyeknek elsősorban a préda felderítésében, azonosításában és elejtésében van rendkívül jelentős szerepük. Az összetett érzékszervek rendszerében igen fontos szerepet kap a látás, és ami különösen meglepő, hogy egyes veszélyesnek tartott fajoknál a színek érzékelése is. Egy friss kutatás azt vizsgálta, hogy bizonyos színek és a nem provokált támadások között lehet-e összefüggés, és a kutatók azt találták, hogy igen.
Vágólapra másolva!

A cápákról sokáig azt tartották, hogy gyenge a látásuk, de a legújabb kutatások megdöntötték ezt a tévhitet és betekintést engednek a cápák színlátási képességébe, valamint abba is hogy képesek-e megkülönböztetni a természetes zsákmányukat az emberektől.

Ez volt a történelem legnagyobb cápatámadása, érdekes tanulságokkal

A tengeri mentőfelszereléseknek, így különösen a felfújható mentőmellényeknek nem véletlenül élénk narancs, piros, illetve sárga a színük. Ezek színek ugyanis kiválóan kiemelkednek az óceán sötétkék vagy szürke felszínén, esélyt adva a mentőegységeknek a tengeren sodródó hajótöröttek felismerésére.

De vajon mást is vonzhatnak-e ezek az élénk színek a tengeren?

A második világháború idején az Egyesült Államok haditengerészetének számos felszíni egységét érte torpedó vagy bomba, illetve tüzérségi találat a csendes-óceáni hadszíntéren folytatott csatákban.

A vízen sodródó túlélők egyaránt ki voltak téve a cápák ismétlődő támadásainak, a kiszáradásnak, a tűző napnak és a hipotermiának Forrás: Article.win.com

A mentőmellényeikben a vizet taposó és kimentett túlélők nem egyszer számoltak be arról, hogy cápák közelítették meg őket, több hajótörött pedig cápatámadás áldozatául esett még azt megelőzően, hogy a mentőegységek rájuk találhattak volna. Az egyik leghírhedtebb tömeges cápatámadás szintén a második világháború idején történt, és az USS Indianapolis nehézcirkáló tragédiájához fűződik. A hirosimai atombombát a legnagyobb titokban Tinian szigetére szállító hadihajót az amerikai haditengerészet guami bázisára tartó útján 1945. július 30-án éjszaka japán tengeralattjáró-támadás érte.

Az USS Indianapolis nehézcirkáló Forrás: Wikimedia Commons/ U.S. Navy Archive

A becsapódó torpedók miatt a nehézcirkáló alig negyedóra alatt a mélybe süllyedt. Amikor augusztus másodikán rájuk találtak a mentőegységek, az eredetileg 880 túlélőből már csak 317-en voltak életben, a többi hajótöröttel a kiszáradás és a cápák végeztek, amelyek napokon át falkákban támadtak rá a mentőmellényeikben az óceán felszínén tehetetlenül sodródó emberekre.

Hatalmas rajokban támadtak rá a cápák a felszínen sodródó hajótöröttekre (a kép illusztráció) Forrás: Shark Diver

A tömeges cápatámadást kiváltó okok között a haditengerészet szakértői a vérző sérülések mellet azt a lehetőséget is felvetették,

hogy számos ragadozót az élénk színű mentőmellények csalogathatták oda a hajótöröttekhez.

Az a sejtés, hogy a haditengerészet életmentő felszerelésének világító sárga színe vonzza a cápákat szülte meg a „yum-yum yellow" kifejezést.

Mitől vadulhatott meg egy békésen viselkedő cápafaj?

Júliusban arról érkeztek hírek, hogy a New York-i Long Island partjainál homoki tigriscápák (Carcharias taurus) haraptak meg fürdőzőket. Ez komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mi állhat az incidensek hátterében, mert ez a faj - legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján – unoffenzíven, békésen viselkedik az emberrel szemben.

A homoki tigriscápa (Carcharias taurus) félelmetes kinézete ellenére is békésen viselkedő faj, és semmi köze sincs a tigriscápához Forrás: Elter Tamás

Az érintett cápafaj – a békés természetű és „akváriumbarát" homoki tigris –, főként halakat és rákféléket zsákmányol. Egyes szakértők a júliusi támadásokat arra vezetik vissza, hogy a harapások téves prédaazonosításból származhattak, vagyis a cápák összekeverhették az úszók karjait és lábait a sekély nyári vizekben vadászott halakkal, vagy egyszerűen csak a cápák kíváncsisága állhat az incidensek hátterében.

Szokatlan, hogy az alapvetően békés természetű és kistestű rajhalakra vadászó homoki tigriscápák embereket harapjanak meg Forrás: AFP/Yoshikazu Tsuno

Noha a nem provokált cápatámadások pontos okai igen összetettek és még nem teljesen feltártak,

a fürdőruhák, a szörfdeszkák és egyéb vízi rekreációs felszerelések színe

szerepet játszhat az agresszív magatartás kiváltásában, ahogyan azt az amerikai haditengerészet szakértői már a második világháborús hajótörötteket ért cápatámadásokkal kapcsolatban is gyanították.

Csak a narancsszínű overallban lévő hajótöröttek keltették fel a cápák érdeklődését

A cápák számos olyan érzékszervvel vannak megáldva, amelyek a miénkhez képest szinte természetfelettinek tűnnek; így például egy a 25 millió és egy a 10 milliárd közötti tartományban érzékelik a különböző szagingereket, illetve a vízben terjedő lökéshullámokat, a testüket behálózó szenzoroknak köszönhetően és a környezet keltette mikroelektromos jelek révén.

De mi a helyzet a látásukkal, amihez még a közelmúltban is komoly tévhitek fűződtek?

Homokpadi vagy barnacápa (Carcharhinus plumbeus). A cápák szemének anatómiája az emlősökével mutat szoros hasonlóságot Forrás: Elter Tamás

A patinás American Elasmobrach Society (Amerikai Porcoshal-kutatási Társaság) alapítója, dr. Samuel Gruber volt az első, aki az 1970-es években mikroszkóp alatt vizsgálta meg a cápák szemfenék szerkezetét. Gruber ezt nyilatkozta arról, hogy miért kezdte el behatóbban tanulmányozni a cápák látását: „A cápák látása akkor kezdett érdekelni, amikor a haditengerészet a következő sztorival keresett meg minket: egy légi/tengeri katasztrófa során a pilóták narancssárga, míg a legénység zöld, khaki színű ruhát viselt.

Dr. Samuel Gruber az 1970-es években kezdte el vizsgálni a cápák látását Forrás: Save Our Seas Magazine

- A pilótákra cápák támadtak rá, feltehetően azért, mert narancssárga overallban voltak, míg a khaki színű öltözetben lévő férfiakra ügyet sem vetettek." Gruber tanulmányai kimutatták,

hogy a cápák az emberekhez hasonlóan kiváló látásélességgel rendelkeznek.

Feltárta, hogy egyes cápafajok szemfenekén ugyanolyan csapok és pálcikák vannak, mint az emlősök szemében: a csapok a mozgás érzékelésére és a kontraszt felismerésére, míg a pálcikák a színek és finom részletek érzékelésére szolgálnak.

Egy régi tévhit, ami mégsem teljesen az

A cápákkal kapcsolatos korábbi szakirodalom azt sugallta, hogy a cápák szaruhártyája csak csapokat tartalmaz, így színek nélküli monokróm képet láthatnak a környezetükről. Ez részben igaz is azokra a cápákra, amelyek a nagy mélységekben élnek, ahol a színek és a finom részletek kevésbé olyan fontosak, mint a mozgás érzékelése.

A bizarr megjelenésű és nagy testű koboldcápa (Mitsukurina owstoni) a jelentős mélységek, a szürkületi zóna lakója. A mélytengeri cápafajoknak nincs szükségük kifinomult színérzékelésre Forrás: Animals.net

Gruber azonban megállapította, hogy más fajok - mint például a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharis) - szemstruktúrája nagyobb pálcikakoncentrációt mutat, ami azt jelenti, hogy finomabb részleteket látnak és sokkal jobban felismerik a színeket is. Gruber néhány kísérlete kifejezetten arra irányult, hogy feltárja, egyáltalán milyen színeket képesek megkülönböztetni a cápák. Nathan Hart professzor az ausztráliai Új-Dél-Walesben található Macquarie Egyetem Neurobiológiai Laboratóriumának igazgatója, a cápák érzékelésbiológiájának nemzetközi hírű szakértője.

Csalira kapó nagy fehér az egyik híres dél-afrikai "hot spot", Mossel Bay vizein. A nagy fehér zsákmányolásában a látásnak és a színérzékelésnek nagyobb a szerepe, mint más cápáknál Forrás: Elter Tamás

Hart professzor dr. Samuel Gruber kutatásait kiegészítve nemcsak a csapok és pálcikák elrendezését vizsgálta a cápaszemekben, hanem az opszin néven ismert fényérzékeny fehérjék jelenlétét is, ami lehetővé teszi a potenciális zsákmányállatok színének felismerését és megkülönböztetését a cápák számára. A cápák látásával kapcsolatos legfrissebb tudományos kutatások áttekintésével Nathan Hart arra a következtetésre jutott, hogy az eddig vizsgált cápafajok közül sok, ha nem is az összes, monokromatikus látást mutat, és úgy tűnik számos ponton elvesztették a színlátás képességét az evolúciós fejlődésük során.

A cápafajok többségének kitűnő a látása Forrás: Live Science

De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a cápák "rosszul" látnak. Hart kutatásai szerint úgy tűnik, hogy például a tengeraljzaton élő cápák némelyike sokkal jobb kontrasztérzékenységgel rendelkezik más gerinces állatokhoz képest. Néhány faj jól érzékeli a színárnyalatokat is, de elsősorban csak a spektrum kék, zöld és a sárga tartományában.

A sárga és a zöld különösen felkeltheti egyes cápafajok figyelmét

A nagy fehér cápa támadásaival kapcsolatos kutatások kimutatták, hogy ezek sokkal nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a zavaros vizekben, ott, ahol alacsony a látótávolság. Egy nemrégiben elvégzett kutatás, amelyet Nathan Hart és Laura Ryan cápaérzékszervi biológus vezetett a Macquarie Egyetemen, víz alatti kamerákkal reprodukálta az úszók és szörfösök látványát, vagyis azt, hogy hogyan látszanak „cápaszemmel" nézve a víz alól.

Kajakot követő nagy fehér cápa Dél-Afrikában. A sárga szín különösen felkelti egyes cápafajok érdeklődését Forrás: Africa Geographic via You Tube

A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a szörfösök és a fürdőzők alakját, illetve mozgását nehéz megkülönböztetni a nagy fehér cápák fő prédájának számító fókákétól, és zavaros vizekben ez a téves érzékelés még csak tovább fokozódhat.

Ezzel szemben vannak olyan minták vagy színkombinációk, amelyek a víz alatt sokkal könnyebben felismerhetők.

Gruber néhány kísérlete kifejezetten arra irányult, hogy feltárja milyen színeket képesek a cápák megkülönböztetni.

Közönséges citromcápa (Negaprion brevirostris) Forrás: Albert Kok/Wikimedia Commons

Így például a citromcápák (Negaprion spp.) szeme - egy olyan fajé, amely ideje nagy részét a sekély vizekben, például mangrove-mocsarakban tölti -, este érzékenyebb a zöld, nappal pedig a sárga színre. Ez a széles körben megfigyelt jelenség az úgynevezett Purkinje-eltolódás, amit számos más cápafajnál is sikerült kimutatni. Mindez arra utal,

hogy néhány potenciálisan veszélyes cápafaj a sárga és a zöld színtartományt érzékeli a legjobban.

És bár a cápák számos más érzékszervből is profitálnak, az eddigi kutatások azt mutatják, hogy nem minden cápa látása egyforma. Úgy tűnik, hogy különösen a nagy fehér cápák sokkal jobban függenek a látástól, mint más fajok.

Ezeket ne viseljük olyan vizekben, ahol potenciálisan veszélyes cápák élnek

A búvárok és az úszók valószínűleg jelentősen csökkenthetik a cápákkal való nem kívánatos interakciók esélyét, ha elkerülik a fényes és erősen kontrasztos fürdőruha vagy búvárfelszerelés viselését. A Floridai Természettudományi Múzeum cápakutatási részlegének ajánlása szerint elsősorban az élénk citromsárga vagy neon-zöld továbbá az erős pink színű úszóruhák viselése kerülendő olyan vizekben, ahol potenciálisan veszélyes fajok fordulhatnak elő a partok mentén.

Cápák között a fekete vagy sötétkék színű búvárfelszerelés viselése ajánlott Forrás: Elter Tamás

Gavin Naylor, a floridai cápakutatási program igazgatója szerint viszont a fürdőruhák színe nem feltétlenül olyan fontos, mint az olyan tárgyak, mint például a fémszíjas órák viselése, amelyek ugyanúgy elkaphatják a fényt, mint a halpikkelyek, és szintén szerepet játszhatnak néhány provokálatlan támadásban.

Naylor szemtanúja volt egy ilyen incidensnek, amikor a víz alatti kamerák lencséi inspiráltak támadást egy dél-afrikai kongresszuson részt vevő cápakutatók merülése közben. "A biológusnő egy GoPro-t adott át a partnerének, aki fel akarta ezt venni, és miközben ezzel bajlódott, jött a cápa és megharapta az ujját. Ez azért történt, mert a GoPro egy fényes kis kütyü" – véli Naylor.

Az élénk narancs, sárga vagy zöld szín mágnesként vonzhat egyes cápafajokat Forrás: Getty Images

Gavin Naylor szerint a cápák bizonyos élénk színek és kontrasztos minták iránti kíváncsisága a beépített vadászösztönük része lehet.

"Úgy gondolom, hogy sok fiatal állat felelős az embert ért harapásokért, mert nincs annyi tapasztalatuk, mint az idősebb állatoknak. Azt tartom, hogy [a felnőttek] sokkal körültekintőbbek, és többnyire a számukra megfelelő zsákmányt célozzák meg" -fűzte hozzá floridai cápakutatási program igazgatója.

Vízből kivetődve zsákmányoló nagy fehér Forrás: Elter Tamás

A szakértők ajánlása szerint tehát kerüljük az élénk sárga vagy zöld, illetve pink színű fürdődresszek vagy búvárruhák viselését a "cápaveszélyes" vizeken, és mellőzzük a vízbemenetelt csillogó ékszerekkel, órákkal, valamint egyéb hasonló felszerelési tárgyakkal, mert ezek könnyen felkelthetik a cápák nemkívánatos érdeklődését.