Újabb szenzáció az Arcanumtól: elindul a települési lapok digitalizálása

Vágólapra másolva!
Az Arcanum Adatbázis Kiadó felajánlja minden település számára, hogy hivatalos lapjaikattérítésmentesen digitalizálja, kereshető PDF formátumot készít belőlük és ezeket átadja azönkormányzatoknak, illetve a laptulajdonosoknak.
Vágólapra másolva!

A program célja az, hogy összegyűjtsék és megőrizzék az egyes települések által kiadott újságokat a kezdetektől egészen mostanáig.

Itt nem kizárólag a rendszerváltozás utáni lapok jöhetnek szóba, hanem időkorlát nélkül visszamenőleg minden lap minden fellelhető lapszáma.

Az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) periodika adatbázisba töltve ezen lapok tartalmai közösen is
kereshetővé válnak, ami komoly információ szolgáltatási szinergiákat indukálhat. Egyúttal hozzájárul
hazánk legnagyobb, teljességre törekvő periodika adatbázisának bővítéséhez.

A programban úgy lehet részt venni, hogy a településeknek össze kell gyűjteni a lehető legteljesebb helyi lapgyűjteményt, akár több korábbi lapot is. Rendelkezni kell a még élő lapok online publikációs jogával, és engedélyezni kell ezen tartalmak Arcanum Digitális Tudománytáron történő közzétételét. (A már megszűnt, jogutóddal nem rendelkező lapok esetében nem szükséges publikációs jogi nyilatkozat, csupán a megszűnés tényét kell jelezni.)

Az összegyűjtött lapszámokat a jelentkezőnek kell eljuttatnia az Arcanum telephelyére.

A pályázati anyagokat 2023. október 31-ig fogadják be. A feldolgozás a pályázatok érkezési sorrendjében történik. Segítse Ön is ezt a kezdeményezést, ha van rá módja kérjük, hogy hívja fel települése döntéshozói figyelmét erre a lehetőségre, és ossza meg velük felhívásunkat!

A program részleteiről itt lehet olvasni.