A szicíliai partraszállásról 1943 januárjában, a casablancai konferencián döntött Franklin D. Roosevelt (az Egyesült Államok 32. elnöke, akit a sajtóban gyakran csak FDR néven emlegettek) amerikai elnök és Winston Churchill (az Egyesült Királyság kiemelkedő képességű miniszterelnöke 1940 –1945 és 1951–1955 között) brit miniszterelnök.
A tanácskozáson a szovjet vezető, Joszif Sztálin az éppen zajló sztálingrádi csata miatt nem volt jelen, de üzeneteiben az 1943 tavaszára ígért, a Szovjetuniót tehermentesítő második front megnyitását sürgette.
Churchill és Roosevelt azonban úgy határozott, hogy a front megnyitását tovább halasztják, a brit-amerikai erőket pedig a mediterrán hadszíntéren összpontosítják.
Az észak-afrikai német expedíciós erő, az Erwin Rommel vezette Afrika Korps 1943. tavaszi felmorzsolása után az angolszász szövetségesek következő célpontja Szicília lett. A stratégiai jelentőségű sziget elfoglalásától azt remélték, hogy ráveszi Olaszországot a háborúból való kilépésre, a németek számára állandó fenyegetést jelent majd a szövetséges partraszállás „Európa lágy altestében", emellett lehetővé válik a szövetséges hajók számára a Földközi-tenger medencéjének szabad használata.
A Husky hadművelet főparancsnoka az amerikai Dwight D. Eisenhower, első helyettese a brit Sir Harold Alexander lett, az amerikai 7. hadsereget George S. Patton, a brit 8. hadsereget az afrikai győző, Sir Bernard Montgomery vezényelte.
Ez a hadművelet jelentette a kezdetét a szövetségesek által csak olaszországi hadjáratnak nevezett ütközetsorozatnak.
Az előkészületek során a csapatösszevonások mellett elterelő hadműveletekre is sor került, a leghatékonyabbnak a Vagdalthús operáció bizonyult. Az MI5 (Military Intelligence, Section 5 – magyarul a Katonai Hírszerzés, 5. szakasz)
egy brit tiszti egyenruhába öltöztetett holttestet dobott a tengerbe a spanyol partok közelében, az igazolványok mellett „szupertitkos", természetesen hamis dokumentumokkal, amelyek azt sugallták, hogy az invázióra Szardínián és Görögországban kerül sor.
A hulla aktatáskáját a spanyol hatóságok eljuttatták Berlinbe, ahol az iratokat hitelesnek minősítették, ezért Hitler páncélos egységeket csoportosított át Szicíliáról Görögországba. A szigetet így az invázió pillanatában a demoralizált és leromlott felszerelésű kétszázezer olasz katona mellett csak két német páncélos hadosztály védte, mintegy hetvenezer fővel. (A nagyszabású és híressé vált elterelő akcióról 2021-ben film is készült az Oscar-díjas Colin Firth főszereplésével.)
A haditerv szerint a két (brit és amerikai) részre osztott inváziós erők a sziget déli csücskének keleti, illetve nyugati részén szállnak partra, s innen foglalják el a stratégiai kikötőket.
A százhatvanezer embert és hatszáz tankot szállító konvojt Málta szigete körül összpontosították, majd a július 9-ről 10-re virradó éjszaka elindultak a Földközi-tenger (illetve Európa hetedik) legnagyobb szigete, Szicília felé. A hadművelet egy nagy kiterjedésű vihar miatt nem óramű pontossággal zajlott, de felkészületlenül érte a védőket, akik ilyen időjárási viszonyok között nem számítottak támadásra. Az első, Siracusa közelében kijelölt hídfőt ejtőernyősöknek kellett volna elfoglalniuk, de az akció zűrzavarba fulladt, sok gép még a célig sem ért el, a ledobott csapatok pedig nagy területen szóródtak szét.
A tengerről történő partraszállás viszont teljes sikerrel járt: a brit egységek terv szerint tudták kirakni a tankokat és a tüzérséget, az amerikaiak Tigris páncélosokkal kerültek szembe, de a hajóágyúk tüze meghátrálásra késztette a német tankokat.
A nap végére elfoglalták Siracusa városát (amely ősi belvárosa ma a világörökség része), és a következő napon megkezdődtek a szárazföldi harcok. Az észak felé előrenyomuló brit és az északnyugati parton előretörő amerikai csapatok csak helyenként ütköztek komoly ellenállásba, mert az inváziót megelőző hetek sorozatos bombázásai meggyengítették a tengelyhatalmak védvonalait.
Palermo július 25-én esett el, ugyanazon a napon, amelyen megbukott az olasz fasiszta diktátor, Benito Mussolini.
Szicília szigete alig harmincnyolc nap alatt került teljesen a szövetségesek kezére. Utoljára, augusztus 17-én az olasz szárazfölddel szemben fekvő, stratégiai jelentőségű Messina kikötőjébe ötven perc különbséggel vonultak be a két irányból érkező brit és amerikai csapatok, az olasz csizmára mintegy százezer német és olasz katonának sikerült a tengeren átvergődnie.
A hadjárat során a szövetségesek huszonötezer embert vesztettek, ebből mintegy ötezer volt a halott, német és olasz részről 164 ezer volt az elesettek és hadifoglyok száma.
A Husky volt a háború addigi legnagyobb kombinált, vízi és szárazföldi erők koordinációját igénylő hadművelete, amelynek során a szövetségesek először foglaltak el területet egy tengelyhatalomtól.
Ez teremtette meg a lehetőséget az olaszországi hadjárathoz, egyben az arányaiban jóval nagyobb, a második világháború egyik legfontosabb hadműveleteként számontartott, 1944. júniusi normandiai partraszállás főpróbája lett.
A Husky hadművelet a keleti frontra is döntő hatást gyakorolt: a partraszállás hírére rendelte el Hitler a szovjet fronton indított utolsó nagy támadás, a Kurszk közelében zajló Citadella hadművelet leállítását, hogy komoly páncélos erőket dobhasson át Olaszországba.
Érdekesség, hogy a partraszállás előkészítésébe az amerikai hírszerzés a maffiát is bevonta (persze nem hivatalosan), szicíliai menekültek elbeszélése alapján térképezték fel a terepet, és a hadművelet közepette is igénybe vették a helyi viszonyokat tökéletesen ismerő maffiózók segítségét.
(MTVA Sajtóarchívum, Origó)