A cukorbetegség gyakori társbetegségei

cukorbetegség
A cukorbetegség a test számos részét érinti, beleértve a szájüreget, fogakat is. Diabetes esetén nagyobb valószínűséggel jelentkeznek szájüregi problémák, például fogszuvasodás, fertőzések, gyulladások. A cukorbetegek körében a leggyakoribb szájüregi probléma az az ínygyulladás. Magas vércukorszint esetén csökken a fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség, a baktériumok könnyebben és gyorsabban elszaporodnak.
Vágólapra másolva!
A cukorbetegség gyakran más betegségek mellett van jelen, ugyanis vannak olyan állapotok, melyek megnövelik a diabétesz fellépésének esélyét. Éppen ezért, ha az alábbiak közül valamelyikben szenved, érdemes ellenőriztetnie a vércukorszintjét is, még akkor is, ha nincsenek tünetei. Dr. Polyák Annamáriát, a Cukorbetegközpont diabetológusát kérdeztük a témában.
Vágólapra másolva!

Lisztérzékenység

A cöliákia egy autoimmun betegség, melynek során a glutén immunreakciót vált ki, aminek következtében elsősorban a vékonybél nyálkahártyája (boholyatrófia) károsodik, s így jelentős felszívódási zavar alakulhat ki, ami nem csak emésztőrendszeri tüneteket okoz. Az autoimmun betegségek gyakran halmozottan fordulnak elő a szervezetben. Így tehát a cöliákia is gyakoribb az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél (ami szintén egy autoimmun betegség). Érdekesség, hogy néhány 1-es típusú cukorbetegnél csak az inzulinkezelés megkezdése után válnak észrevehetővé a cöliákia tünetei. Leggyakrabban az ún. „csendes" forma van jelen, ami azt jelenti, hogy nincsenek határozott panaszok, így főleg szűréssel derül fény a lisztérzékenységre.

Az autoimmun gluténérzékenység, más néven lisztérzékenység vagy cöliákia nem csak hasi panaszokat okozhat. Jellegzetes az általa kiváltott bőrtünet, a dermatitisz herpetiformis. Nem mindenkinél jelentkeznek a tipikus tünetek úgy, mint hasi fájdalom, puffadás, hasmenés. Forrás: https://www.allergiakozpont.hu/glutenerzekenyseg

Hemokromatózis

A hemokromatózis az az állapot, amikor túl sok a vas a szervezetben. A többlet vas lerakódik különböző szervekben, mint pl. a hasnyálmirigyben, és károsítja azt. Ezáltal pedig másodlagos cukorbetegség alakulhat ki. Ezért, ha valakinél diabéteszt diagnosztizálnak, érdemes a laborvizsgálat során a vas szintjét ellenőriztetni (és fordítva).

Pajzsmirigyzavarok

A pajzsmirigy hormonális működésében kétféle rendellenesség állhat be: hypothyreosis (amikor a pajzsmirigy nem termel elég hormont) és hyperthyreosis (amikor túl sokat termel). Mind az 1-es, mind a 2-es típusú cukorbetegség esetén gyakoribbak a pajzsmirigy rendellenességek, mint az átlagpopulációban. Az 1-es típusú diabétesz és az autoimmun pajzsmirigy betegségek (mint a Hashimoto thyreoiditis vagy a Graves- Basedow betegség) közötti fő kapocs az autóimmunitás. A 2-es típusú diabétesz és a pajzsmirigy betegségek közötti összefüggés bonyolultabb, ám mindenképpen szerepet játszik benne az inzulinrezisztencia. Mivel a két betegség gyakran fordul elő egyszerre, így érdemes pajzsmirigyzavarok esetén cukorbetegség irányában szűrővizsgálatot végeztetni. Ez azért is fontos, mert tanulmányok szerint, ha a két betegség együttesen fennáll, akkor jelentősen megemelkedik a szív és érrendszeri betegségek rizikója.

Ízületi problémák

A cukorbetegek közel felénél fordul elő arthritis, azaz az ízületek valamilyen fajta gyulladása. Ez körülbelül duplája annak, mint a nem cukorbetegségeknél. Az autoimmun eredetű ízületi gyulladások - mint pl. a rheumatoid arthritis vagy az arthritis psoriatica – a már említett autoimmunitás miatt inkább az 1-es típusú cukorbetegség mellett fordulnak elő. De látjuk azt is, hogy 2-es típusú diabétesz esetén is sokkal gyakoribb az ízületi gyulladás előfordulása. Ennek oka leginkább a túlsúlyban és az inzulinrezisztenciában keresendők, ugyanis ezen állapotok kedveznek gyulladásos folyamatoknak- mondja dr. Polyák Annamária, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

A cukorbetegség a test számos részét érinti, beleértve a szájüreget, fogakat is. Diabetes esetén nagyobb valószínűséggel jelentkeznek szájüregi problémák, például fogszuvasodás, fertőzések, gyulladások. A cukorbetegek körében a leggyakoribb szájüregi probléma az az ínygyulladás. Magas vércukorszint esetén csökken a fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség, a baktériumok könnyebben és gyorsabban elszaporodnak. Forrás: https://www.cukorbetegkozpont.hu/magas-vercukorszint-hiperglikemia

Látható tehát, hogy bizonyos betegségek együtt járhatnak a cukorbetegséggel, ami azért is veszélyes, mert ilyen esetekben a lehetséges szövődmények száma és esélye is megnő. Fontos ezért tisztában lenni a cukorbetegségre hajlamosító állapotokkal, mivel ilyenkor érdemes évenkénti cukorbetegségre vonatkozó szűrővizsgálaton részt venni. A diabétesz ugyanis a legtöbbször tünetmentes, és csak akkor okoz panaszokat, ha már szövődmények léptek fel.

(Forrás: Cukorbetegközpont

www.cukorbetegkozpont.hu)