110 éve halt meg Korányi Frigyes, a tbc elleni szervezett küzdelem megteremtője

Korányi Frigyes
Korányi Frigyes időskori képe
Vágólapra másolva!
Száztíz éve, 1913. május 19-én halt meg báró Korányi Frigyes belgyógyász, akadémikus, a tuberkulózis elleni küzdelem hazai kezdeményezője.
Vágólapra másolva!

Felségsértés vádjával Nagykállóra száműzték, ahol kórházat alapított

Kornfeld Frigyes néven született 1827. december 10-én Korányi (Kornfeld) Sebald nagykállói orvos elsőszülött fiaként. Születése idejét gyakran 1828-ra datálják, de a család birtokában található, 1848-ban kiállított útlevele szerint 1827 a helyes dátum. 1844-től a pesti egyetem orvosi karán tanult, ahol a haladó gondolkodású Balassa János sebészprofesszor kedvelt tanítványa volt. A szabadságharcban nemzetőrként, majd a Szabolcs vármegyei önkéntes zászlóalj gyógyszertárának parancsnokaként, később honvédorvosként, végül a 104. honvédzászlóalj főorvosaként szolgált.

Korányi Frigyes szülőháza előtérben Korányi szobrával Forrás: Nagykallo.hu


Orvosi oklevelét 1851-ben Pesten, szülészmesteri és sebészi képesítését egy évvel később, Bécsben szerezte meg. Nem sokkal később azonban egy rokonának írt - I. Ferenc Józsefet "jóképű gyereknek" tituláló, de a cenzúra által jól táplált gyereknek értelmezett - megjegyzése miatt

felségsértés vádjával mindkét városból kitiltották, és Nagykállóra száműzték.

Korányi 1852-től itt dolgozott gyakorló orvosként kitűnő diagnoszta hírében álló apja mellett, akitől előbb megtanulta a betegészlelés művészetét, majd önállósulva 1859-ben megalapította a helyi kórházat.

Korányi Frigyes festett portréja Forrás: OSZK


Orvos barátaival - köztük Markusovszky Lajossal - levelek útján tartotta a kapcsolatot, 1857-58-ban tudományos körutat tett velük Nyugat-Európában, ahol felkeresték a legnevezetesebb egyetemeket és orvosi intézeteket. Korányi tapasztalatait összegezve alapvetésnek számító tanulmányokat írt a hazai orvosképzés reformjának szükségességéről.

Ferenc József bárói rangra emelte a neves orvost

Szakmailag két kérdés, a malária okozta lépmegnagyobbodás, illetve a gyermekhalandóság foglalkoztatták, 1860-61-ben ő írta meg a gyermekhalandóság okait feltáró első hazai tanulmányt.
1860-ban megnősült, hat gyermekéből négy érte meg a felnőttkort, közülük Frigyes neves gazdaságpolitikus, pénzügyminiszter lett, Sándor pedig az egyik leghíresebb magyar belgyógyászként öregbítette az orvosdinasztia hírét.

Korányit 1861-ben Szabolcs vármegye főorvosává választották meg, három évvel később amnesztiát kapott. Visszakerült Pestre, ahol idegkórtanból magántanári képesítést szerzett, majd 1865-től a Rókus Kórház idegosztályának vezetője lett.

Korányi a modern belgyógyászat egyik megteremtőjének számít Forrás: Semmelweis Egyetem

1866-ban egyetemi tanárrá nevezték ki a belgyógyászati klinikára, az ő irányításával kezdődött meg a hazai korszerű belgyógyászati ellátás és oktatás fejlődése, a köré gyűlt orvosokból alakult meg az európai hírű Korányi-iskola.

Nála tanult a világhírű román bakteriológus Victor Babes, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem egyik névadója is.

1884-ben az akadémia levelező tagjává választották és tolcsvai előnévvel nemességet kapott. 1886-87-ben rektorként irányította a pesti egyetemet. 1891-ben a főrendiház örökös tagjának nevezték ki, 1908-ban bárói rangra emelték.

Korányi Frigyes nemesi címere Forrás: Semmelweis Egyetem

Orvosi működésének fél évszázados jubileumát 1901-ben tanítványai és tisztelői fényes külsőségek közepette ülték meg, tiszteletére emlékérmet is vertek. Korányi részt vett az egészségügyi reformintézkedések kidolgozásában, bevezette a laboratóriumi kutatást, a biokémiai, a bakteriológiai és a röntgenvizsgálatokat, a klinikai gyakornoki rendszert. Az első magyar orvos volt, akinek tudományos munkásságára a külföld is felfigyelt, meghatározó kézikönyvek (lépfenéről, tüdőbetegségekről szóló) fejezeteit írta meg.

Nevéhez fűződik a tüdővizsgálati rendelői hálózat kiépítése

Önálló tudományos eredményei főleg a mellkasi betegségekkel kapcsolatosak, elsőként foglalkozott a relatív szívbillentyű elégtelenséggel. Szintén elsőként ismerte fel a tuberkulózis terjedésének társadalmi veszélyét,

nevéhez fűződik a tuberkulózis elleni küzdelem kezdeményezése, a tüdővizsgáló rendelői hálózat kiépítése.

Neki köszönhető az 1901-ben Budakeszin megnyílt Erzsébet királyné Tüdőszanatórium megtervezése, felépíttetése és a költségeknek közadakozásból való összegyűjtése, az intézményben 1904-ben még I. Ferenc József is látogatást tett.

Korányi Frigyes időskori képe Forrás: Wikimedia Commons

A magyar belgyógyászat úttörője 1913. május 19-én, 86 éves korában, Budapesten halt meg. A Kerepesi temetőben, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Számos intézmény névadója, 1949 óta az ő nevét viseli az általa alapított Erzsébet Szanatórium (a mai Országos Korányi Pulmonológiai Intézet), az intézmény parkjában 1927-ben, születésének centenáriumán állították fel mellszobrát.

Korányi síremléke a Fiumei úti temetőben Forrás: Wikimedia Commons

1955-ben az ő emlékezetére alapította az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete a Korányi Frigyes-emlékérmet, amelyet évenként osztanak ki a tbc elleni küzdelem terén kimagasló eredményt elérő orvosoknak.

(Forrás: MTVA Sajtóarchívum)