Tigriseket gravíroztak erre a 4500 éves, áldozati baltára

fegyver
A 4500 éves kőbalta mindkét oldalába tigriseket, valamint felhőket és madarak mintáit vésték
Vágólapra másolva!
A régészek egy vésett, 4500 éves rituális fegyvert tártak fel a kínai Wuxi városában, Jiangsu tartományban végzett ásatások során. A lelet egy fejsze alakú rituális fegyver a Liangzhu-kultúra időszakából, amely Kína egyik legfejlettebb neolitikus kultúrájának számított, és amely Krisztus előtt 3300 körül alakult ki a Jangce folyó deltájában.
Vágólapra másolva!

A Liangzhu középpontjában egy pánregionális városi központ (a kultúra típushelyszíne) állt, amelyet szintén Liangzhu-nak neveztek, és amelyet először 1936-ban fedeztek fel. A szakemberek szerint az alacsonyan fekvő terület rossz vízelvezetése miatt bekövetkezett hatalmas áradások és elöntések kényszeríthették arra a Liangzhu népét, hogy elhagyja fővárosát és a Taihu-síkságon felépített lakóhelyeit, ami végül az egész Liangzhu civilizáció összeomlásához vezetett Krisztus előtt 2300 körül.

A régészek a közelmúltban összesen 329 kőszerszámot tártak fel a Wuxi városban található Dinggeng régészeti lelőhelyen.

A csapat 73 kő- és csontnyílhegyet, valamint számos kerámia- és jáde leletet is talált. A legfigyelemreméltóbb felfedezés azonban egy 4500 éves kőbalta, amelynek mindkét oldalába tigriseket, valamint felhőket és madarak mintáit vésték.

A 4500 éves kőbalta mindkét oldalába tigriseket, valamint felhőket és madarak mintáit vésték Forrás: Zhu Guoliang

A kutatók egy úgynevezett áldozati emelvényen találták, amelyen kopás és sérülések nyomai láthatók, ami a kutatók szerint arra utalhat, hogy valószínűleg rituális céllal, szertartások során,

a hatalom szimbolizálására használták, nem pedig konfliktusban használt fegyverként.

– mondta Liu Baoshan, a Wuxi Kulturális Örökségek és Régészeti Intézet vezetője a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ez az első példa a régióban feltárt tigrismintás kőbaltára.