Drámai bejelentést tett a NASA a hamarosan érkező aszteroidáról

Vágólapra másolva!
Egy a hatszázhoz volt az esélye annak, hogy egy 2046-ban érkező aszteroida a Földbe csapódik, írtuk korábban. Most megszólalt a NASA is, az amerikai űrügynökség szerint a kisbolygó el fogja kerülni a Földet, az ütközést egészen biztosan megússzuk.
Vágólapra másolva!

A szóban forgó aszteroidát február 27-én észlelték először. A 2023DW nevet kapta, és a becslések szerint nagyjából 50 méter átmérőjű, vagyis akkora, mint egy olimpiai úszómedence.

A NASA bolygóvédelmi koordinációs hivatala eredetileg csekély, de lehetséges esélyt adott a közvetlen becsapódásra. Ez hamar elterjedt a médiában, sokan már egyenesen apokalipszist vizionáltak a hír hallatán.

Most a NASA felülvizsgálta a korábbi becslést, és kiderült, hogy az eddigieknél is kevesebb esély van az ütközésre,

a kisbolygó 99,87% valószínűséggel el fog kerülni minket.

Az Európai Űrügynökség is új felmérést készített, és ugyanarra a megállapításra jutott, mint amerikai partnere: az aszteroida szinte 100 százalék, hogy elhalad mellettünk.

A NASA nagyjából 28 000 aszteroida pályáját követi nyomon az ATLAS rendszer segítségével. Ez egy négy távcsőből álló hálózat, amely 24 óránként képes a teljes éjszakai égboltot átvizsgálni. Az űrügynökség minden olyan objektumot földközelinek tekint, amely 193 millió kilométeres távolságon belül halad el, és minden olyan nagyobb aszteroidát „potenciálisan veszélyesnek" minősít, amely 7,5 millió kilométeren belül található.