Több mint félmillió embert öltek meg a nácik egy Minszk melletti halltáborban

holokauszt
A holokauszt közel hatmillió ártatlan ember életét követelte
Vágólapra másolva!
A Minszk melletti Trosztenyec egykori haláltáborában, amely a náci német megszállás alatt működött, nem kétszázezer, hanem több mint félmillió foglyot pusztítottak el - közölte hétfőn a fehérorosz főügyészség, amely a második világháborúban elkövetett népirtás büntetőügyében vizsgálódik.
Vágólapra másolva!

Olyan hírhedt haláltáborokkal állhatott egy szinten, mint Auschwitz, vagy Treblinka

A közleményben, amelyről a TASZSZ orosz hírügynökség adott hírt, egyebek között ez olvasható: "A népirtási ügy büntetőjogi vizsgálatának kezdetén úgy vélték, hogy a trosztenyeci haláltáborban valamivel több mint kétszázezer embert pusztítottak el. A büntetőügyben folytatott vizsgálat során azonban a főügyészség hitelesen arra a megállapításra jutott,

hogy ott valójában több mint félmillió embert pusztítottak el.

A holokauszt közel hatmillió ártatlan ember életét követelte Forrás: Wkimedia Commons

"Tekintettel arra, hogy az egykori trosztenyeci megsemmisítő tábor területének különleges szakrális és szellemi jelentősége van, a főügyészség kezdeményezte, hogy emeljék magasabb szintre a történelmi emlékhely besorolását" - írták a közleményben.

A trosztenyeci láger a náci megszállás idején tömeges megsemmisítés helyszíne volt.

Az áldozatok több európai országból deportált zsidók, valamint szovjet hadifoglyok voltak.

Heinrich Himmle SS-főnök meglátogatja az egyik haláltábort A náci vezetők pontosan tudták, hogy mit is jelent valójában a "végső megoldás" Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Olyan ismertebb haláltáborokkal áll egy szinten, mint Auschwitz, Majdanek és Treblinka. Trosztenyechez több altábor tartozott, köztük Blagovscsina, ahol tömeges agyonlövéseket hajtottak végre, valamint Malij Trosztenyec.

A nácik igyekeztek eltüntetni a népirtás nyomait

A megsemmisítő tábor nyomait a visszavonuló nácik igyekeztek eltüntetni. A szovjet időkben semmiféle kutatás sem folyt ott,

minthogy a holokauszt tabutémának számított,

bár sok százezer zsidó esett áldozatul az egykori Szovjetunió területén. Az első emléktáblát csak 2002-ben, a tábor létrejöttének hatvanadik évfordulóján helyezték el.

Heinrich Himmler és más náci vezetők 1942 januárjában döntöttek az úgynevezett "végső megoldásról" a zsidók és a nácik szempontjából más "alsóbbrendű" emberek kiirtásáról Forrás: Bundesarchiv /O. Ang.

Trosztenyecben 2018. június 29-én avatták fel az emlékkomplexumot. Az emlékünnepségen részt vett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, Alexander Van der Bellen osztrák kancellár és Frank-Walter Steinmeier német elnök.

(Forrás: MTI/TASZSZ)